Így baszták meg a nejemet


Már az esküvőn feltűnt,hogy a menyasszonyomat kerülgeti az unokaöcsém. Aztán az esküvőn tánc közben mindig lecsúszott a keze a derekáról a fenekére,de a hosszú szoknya nem engedte,hogy alányúljon.

Mikor hazajöttünk és egy albérletbe mentünk az egyik este beállított,hogy ha adunk neki szállást itt maradna egy két éjszakára. Én nem szerettem volna,mert emlékeztem az esküvői táncra.

A feleségem beleegyezett és csinált neki egy ágyat közben a Peti is felment felvitte a csomagját és én már untam az egyedüllétet és utánuk mentem. Ledöbbenve láttam,hogy a Peti keze a nejem szoknyája alatt van a bugyiba matatott nejem keze,meg a Péter faszát fogja. Közben lejeb jöttem és krákogtam,hogy felhívjam a figyelmet rám és persze már indultak lefelé.Az asszonyom olyan piros volt mint a rák és mikor rákérdeztem közölte,hogy majd a konyhába megmondja.

Persze azt mondta,hogy Peti meg akarta köszönni és meg akart puszilni, de végül a száját csókolta meg ráadásul a nyelvét is bedugta a szájába. Mikor bementem vittem egy kis töményet és bort,a nejem meg süteményt. A magnó be volt kapcsolva és Peti felkérte táncolni ami alatt azt értette,hogy elkezdte simogatni és fogdosni a nejem melleit és a miniszoknya alá dugta a kezét.

Ezt már nem hagyva elkértem a nejemet és mondtam neki látom nagyon jól esett,hogy a melleidet simogatta és te meg a farkát ingerelted,mire ő meg a szoknyád alá tette a kezét. Csak nem vagy féltékeny kérdezte,mire közöltem vele igen az vagyok és nem szeretném,ha az éjszakát a Péter faszán töltsed. erre csak nevetett és láttam,hogy int Péternek. Mire odajött volna leültünk megint és mindhárman ittunk egy kis töményet. A nejem kitalálta,hogy kóstoljuk meg a borban is a pálinkát. Persze ő nem ivott belőle és a végén derült ki,hogy mielőtt hozzánk jött fel Péter elment egy húsboltba és teleette magát sült kolbásszal jó zsírosan. Ez persze megakadályozta,hogy berúgjon én viszont legutóbb csak délben ettem és énnekem hamar megártott a kevert ital.

Közben észrevettem,hogy Peti elkezdte simogatni a nejem combjait, de a szoknya alatt és mikor szóltam a nejem közölte nincs abban semmi és felemelte a szoknyáját ezzel megmutatva az egész alsó felét. Majd felállt és megfogta Peti kezét és elvitte táncolni. Peti sem volt rest és a nejem szoknyájának a gombját kigombolta mire az lecsúszott a lábán és egy szál bugyiba táncolt tovább. Mielőtt szólni tudtam volna közölte,ha egy szót is szólok ezért leveszi a pólóját és csak a mellemelő lesz meg a bugyi rajta. Megkérdeztem tőle mit csinál mire mondta fejébe szállt az ital és nagyon melege van.

erre odamentem hozzá hogy velem táncoljon mire levette a pólóját és a mellemelőt is. Így az egész felsőteste teljesen látszott megmutatva magát Petinek és nagyokat nevetett. odament az asztalhoz töltött piát mindenkinek és ő is ivott egy kis bort,míg nekünk megint koktélt csinált. Mikor felállt egy kicsit megtántorgott mire Peti elkapta de a derekát fogta és ő meg letolta a bugyiját a bokájára.Teljesen kiakadtam és mondta ezentúl így táncolunk és amelyikőtök hamarább lesz meztelen azzal fogok lassúzni.Persze Sajnos Petinek sikerült,mert ő még a nadrág alatt gatyát sem hordott és harisnya sem volt rajta a meleg miatt.

Persze mondanom sem kell Peti mire a feleségemhez ment a farka úgy állt mint a cövek,hisz jó teste volt a nejemnek a 95-ös mellével és a szőrös puncijával. Alig ért a nejemhez aki széttárta a lábát és beletette a Peti faszát. Erre Peti közölte,hogy ezt szerettem volna már az esküvőn is.Mire felháborodtam a nejem odament az asztalhoz megint töltött az italokból, de mint másnap kiderült magának és Petinek csak coca kólát öntött egy kis borral,míg nekem két adag pálinkát öntött a boromba. mire megittam letaglózott és a dívány elé feküdtem ájultan.

Mikor kezdtem magamhoz térnek hallottam,hogy mondja a feleségem csodálatos hosszú és nagy a farkad remélem egész éjszaka bennem hagyod és ne foglalkozzál a farkad ürítésével mert már egy hónapos terhes vagyok és így nyugodtan belém engedheted a gecidet, de majd az egyik alkalommal a számba engedd mert meg akarom kóstolni.

pár perc múlva felkeltek a nejem leszopta tisztára a Peti farkát, velem nem törődve felmentek a hálóba és reggel ott találtam őket összefonódva. A Peti farka még mindig benne volt a nejem pinájába igaz kicsit lankadt volt, de a nejem a golyóit fogta. a melle meg a Peti kezébe és a szájába volt. Begurultam és Pétert lerúgtam az ágyról a nejemet meg megbasztam hiába tiltakozott és a szájába ürítettem a zacskóm tartalmát és addig markolásztam a melleit amíg le nem nyelte az én gecimet is. Mondtam neki ezentúl ha megkérdezi valamelyik szomszéd megbaszhat e téged megmondom neki persze amikor akarja sőt előttem is lehet,mert fényképeket fogok rólad csinálni, ahogy rólatok is csináltam amíg aludtatok.

Mikor felkeltek közöltem Petivel soha többet nem akarlak látni a nejem közelébe,vagy elveszed feleségül ha elválok. Mondta nem. erre elzavartam. Sajnos nem figyeltem eleget rájuk és így amikor elköltöztünk és éppen a szüleim is ott voltak nálunk beállított Peti az anyjával és az apjával aki az apám testvére volt. megkérdezték,hogy nem adnánk e ki a kisszobát Petinek,mert itt fog tanulni az iskola nincs ott ahol ők laknak és persze fizetnének is érte. Én nem akartam ebbe belemenni ezt meg is mondtam ott mindenki előtt, de végül is leszavaztak és Peti ettől kezdve harminc évig a feleségemhez járt baszni még akkor is amikor már nem lakott ott.

Közben az apósom kérésére megengedtem,hogy a sógorom is oda jöjjön aludni a kis szobába és Petivel különben is jóba voltak és ennek Peti is örült. Amíg ott lakott a környék asszonyait is baszogatta nemcsak az enyémet és ha két vagy több napra el kellett utaznom a munkám miatt akkor a Peti egyszerűen a hitvesi ágyban kefélte a nejemet és sokszor felhozta a barátait és még sokat másokat is,hogy a nejemnek legyen éjszakai partnere. általában a nejem későbbi bevallásából tudva naponta reggel ébredések előtt délben amikor hazajött az iskolából és este amikor már elaludtam akkor mindig kefélte a nejemet,mert nem kellett neki kurvát felszednie a kefélésre,mert ott volt a nejem is.

Mikor elköltözött akkor derült ki,hogy az anyjának az ötlete volt ez,mert ha a nejemet felcsinálta és ez sokszor meg is történt akkor sem volt semmi baj,mert a második hónap után elmentek a szüleihez aki kikaparta a kúrva feleségemet amiről csak a végén értesültem róla.Kiderült,hogy amikor már kezdte sejteni,hogy megszakad a kapcsolat bemutatta egy néger barátjának Peti és attól kezdve egy teljes éven át az baszogatta a feleségemet különösen mikor már kivették a belső berendezését a méh kilyukadása miatt - a sok kaparás miatt. Közben én rengeteg felvételt csináltam a nejemről és én is odaadtam nem egy fotósnak is,hogy csináljon róla felvételeket és ő meg a barátaival kefélte a nejemet és rengeteg fényképet készített róla.

Közbe a munkahelyén kimentek Németbe ahol az egyik fotós barátja megkereste és három napra elvitte magához ahol több száz fényképet készítettek róla még elválni se tudtam,mert az apámnak olyan kapcsolatai voltak,hogy eleve az első tárgyaláson közölték velünk,hogy az elkövetkező harminc éven belül nem tudjuk elválasztani magukat. Így aztán kénytelen voltam beleegyezni,hogy a nejem egy nagy kúrva mindenkivel kefél csak velem nem.


Így baszták meg a nejemet, erotikus történetek


Így baszták meg a nejemet - Már az esküvőn feltűnt,hogy a menyasszonyomat kerülgeti az unokaöcsém. Aztán az esküvőn tánc közben mindig lecsúszott a keze a derekáról a fenekére,de a hosszú szoknya nem engedte,hogy alányúljon.