Néger faszra vágytam tudat alatt


Azt hiszem, engem igazán nem lehet vádolni vad érzékiséggel. Imádom a faszt és ha keményen megbasznak. Aztán rákaptam a szexre.Lehetőleg minél nagyobb néger fasszal.

Akkoriban kollégista voltam az orvosin. Már három éve jártam egy rendes fiúval, akivel úgy terveztük, hogy a suli után összeházasodunk. Nem mondhatnám, hogy pajzán erotika jellemezte volna kapcsolatunkat. Inkább olyan volt, mintha már évtizedek óta tartó házasságban élnék. Csendes volt, konszolidált, nyugis és háborítatlan.

Őszintén megvallva sokszor fantáziáltam arról, hogy milyen lehet más fiúkkal.Ő volt az első és az egyetlen, soha, még csak nem is csókolóztam mással. Ő vezetett végig a testi szerelem minden fázisán, szép lassan és komótosan. De a női kíváncsiság nem hagyott nyugodni. Milyen lehet mással az ágyban?

Azt azonban soha sem gondoltam volna, hogy épp egy néger fiúval tapasztalom ezt meg. Nem azért, mintha fajgyűlölő lennék. Sőt, éppen ellenkezőleg. Kifejezetten liberális gondolkodású családban nőttem fel, ahol az emberek közötti különbségnek semmi köze nem volt a bőr színéhez.

De mégis. Olyan furcsák és idegenek voltak számomra. A kollégium harmadik emeletén lakott egy pár angolai fiú. Sokszor megbámultam őket, ahogy szembetalálkoztunk a folyosón, vagy ahogy együtt utaztunk valamelyik járaton. Nézegettem vonásaikat, bőrük csoki színét, vastag,érzéki szájukat. Elképzelni sem tudtam, hogyan lehetnek olyan fehér lányok, akik együtt járnak velük. Egyébként gyakran szóba elegyedtünk, kértünk egymástól jegyzetet a tanuláshoz vagy sót a főzéshez. De azt azért soha nem gondoltam, hogy valaha is közelebbi kapcsolatba kerülök velük.

Csak utólag vettem észre, hogy pedig minden ebbe az irányba vezetett. Először is ott volt a barátommal fenntartott langyos kapcsolatunk, aztán ott volt az én örökös kíváncsiságom. Meg a lányokkal való hülyüléseink. Éjszakánként gyakran fantáziáltunk a fiúkról, akik épp a fölöttünk levő szobában voltak elszállásolva. Ez a tény teljesen felizgatta az érzékeinket. Először csak viccesen beszéltünk a lehetőségről, kifiguráztuk legendás teljesítményüket, és kuncogva figyeltük, ha a felettünk levő szobából gyanúsan nyikorogtak az ágyrugók. Mindannyiunk képzeletét sikerült olyan fokra felcsigázni, hogy elárulhatom, egyikünk sem úszta meg a dolgot.

Négyen voltunk egy szobában és a mind a négyünk belekeveredett valamilyen kis romantikába a sötét bőrű fiúkkal.

Egy szakesten történt, ahova az én kedvesem nem jött el. Valami elfoglaltsága volt akkor, már másnap sem tudtam volna megmondani, hogy mi, nemhogy most, évek távlatából. Felkért az egyik fiú, éppen az, akivel már korábban is szemezgettem. Tisztára úgy nézett ki, mint Denzel Washington.

Istenien táncolt, teljesen magával ragadott az a hév, és vidámság, amit árasztott magából. Angolul gagyarásztunk, de mint kiderült, magyarul is megtanult már néhány szót. Amikor teljesen elolvadtam a köszönéseitől, és hihetetlen módon lelkesített az összes sziá-ja, akkor már sejtettem, hogy el vagyok veszve. Nagyon tetszett nekem az a fiú. Imádtam vidámságát, a lendületét, de még akcentusát is. Pedig a fő gyönyörforrást, érzéki testét akkor még nem is ismertem.

Nem kell részleteznem: hogy nála kötöttünk ki. Emlékszem, megfordult a fejemben a gondolat, hogy, na,most a lányok hallhatják azt, amit annak idején mi ,és találgathatják, mi történik most éppen odafent.

Hát, mit mondjak, csodálatos volt. Olyan kapuk nyíltak meg előttem, aminek még csak a létezéséről sem tudtam eddig. A barátommal nem cifráztuk különösebben a dolgokat. Ő nagyon figyelmes volt velem, de nagyon fantáziaszegény is.

Ez a fiú végigkényeztette testem minden porcikáját. Szembesített olyan erogén zónákkal , amik létezéséről eddig halvány fogalmam sem volt. Látszott rajta, hogy élvezi a szerelmet, teste éppen úgy lüktetett minden mozzanatra, mint amikor táncolt.

Fantasztikus teste volt. Komolyan , mint egy görög szobor. Teljesen arányos és tökéletesen feszes. Amikor végigsimítottam a bőrén, az olyan volt, mint a márvány. Csak nem olyan hideg. Inkább forró és édes, mint a világ legfinomabb cappuccinója.

Nem akartam én semmi folytatást. Hiszen ott volt nekem a vőlegényem, akinek a világért sem okoztam volna fájdalmat. De sajnos, nem ment a dolog. Teljesen eltávolodtam szegénytől, és megszállott módon éltem a másik fiú igézetében. Minden alkalommal a mennyekbe repített.

Azóta eltelt két év. A tanulmányai befejeztével ő visszautazott hazájába, fogalmam sincs, hogy él-e, hal-e. Feláldoztam érte egy biztosnak tűnő kapcsolatot, de még ezek után sem tudok választ adni arra, hogy jól tettem-e vagy se.

Magamban pirulva jegyzem meg, hogy talán még így is megérte. Összetörtem egy szívet, otthagyott megbízható kedvesem, és azóta is egyedül vagyok. Mindenkiben azt a teljességet keresem, amit benne megtaláltam. Vágyom a bársonyosságra, a vastag szájra, a tisztaság széna-illatára. Sokszor attól tartok, hogy nekem már normális kapcsolatom nem is lehet.

Mégis úgy gondolok vissza rá, mint életem legcsodálatosabb szakaszára, mert olyan gyönyörökkel ajándékozott meg, amik nélkül kevesebbet érne az életem.


Néger faszra vágytam tudat alatt, erotikus történetek


Néger faszra vágytam tudat alatt - Azt hiszem, engem igazán nem lehet vádolni vad érzékiséggel. Imádom a faszt és ha keményen megbasznak. Aztán rákaptam a szexre.Lehetőleg minél nagyobb néger fasszal.