Újra transzvesztitával szexeltem


Furcsállottam, hogy egy ilyen csinos lánynak, hogy lehet ilyen izgalmasan kívánatos fasza. Felfelé kunkorodó, kellemes méretű, eres fitymája alatt látszott, hogy duzzadt a makkja.

A lány ismét belém bújt és falta melleimet, miközben magához húzta a kezemet és ráhelyezte a farkára. Éreztem, hogy milyen kemény és meleg. Hevesen lüktetett benne a vér. Körbefogta rajta a kezemet és rejszolni kezdte. Amikor érezte, hogy már megnyugodtam, és magamtól csinálom lenyúlt és a puncim körül simogatott. Most már én is beindultam, elkezdtem nedvesedni. Vékonyka bugyimat félrehúzta, és ahogy szétnyitotta a puncimat kitoccsant belőle a nedv. Csupa maszat lett a keze és már nyomult is belém. Három ujjával ujjazott, a hüvelykujját pedig a csiklóm bütykén ütemesen átugrasztotta. Ahogy ujja átbukott a csiklómon, egyre fokozódó izgalmi ingereket éreztem.

Közben az ő fasza már teljesen felizgult, ahogy vertem neki. Duzzadt makkjáról gyors mozdulatokkal feszítettem hátra a bőrt, majd beszoptam neki. A nyelvemmel körbejártam, aztán a szájpadlásomhoz szorítottam a faszát. Amikor teljesen lenyeltem felszisszent. Megragadta a fejem és eltaszított magától. Valószínű, hogy a forró torkom ingerelte fel annyira, hogy le kellett húznia a faszáról. Eltávolodott számtól a farka. Semelyikünk nem mozgott. Sziszegve szívta be a levegőt, majd préselve lassan fújta ki. Izgatottan álltunk és vártuk, hogy mi lesz. Az izgalomtól felgerjedt fasza mereven ágaskodott, majd vöröslő makkja kilőtt egyet. Az arcomra fröccsent. Ütemesen lüktetett tovább, de nem spriccelt ki teljesen.

Pihenésként a picsámat nyalta ki. Rendesen kicsárázott. Akkorára megduzzadt a csiklóm, hogy kajakra tudta szopni. Majd két ujjával rejszolta. Egyre hevesebben verte, éreztem, hogy el tudok élvezni. Teljesen széttettem a lábam és hagytam, hogy elélveztessen. A kéj, ingerlően futott végig rajtam a puncimtól egyenesen bele a gerincembe. Geci jó érzés volt.

Aztán puncilés ujjával finoman belefúrt a seggembe, közben cicijeit hozzám nyomta. Éreztem mediterrán bestia szagát. Szép cicijeit simogatva hagytam, hogy minden menjen ahogy szeretné. És azt sem bántam, hogy meredező farkát nekifeszíti a seggemnek. Határozottam hatolt belém. Aztán kihúzta és megint nekem feszült, újra belém nyomult. Jól kúrta a seggem így lassan megint elfogott a vágy. Kemény mozdulatokkal rángatott és szorított. Beletépett a hajamba. Felvisítottam. Nem törődött vele. A derekam felől hátulról megragadta csöcseimet és magához rántott és megszorított. Mindig nyúzott rajtam egy hatalmasat, amikor belém baszta magát. Épp az élvezet határán csinálta, így egyáltalán nem reklamálhattam, hogy fáj. No, meg egyre jobban kívántam. Én is begerjedtem és visszatoltam a farom, ahogy csak tudtam. Majd a golyói alatt alányúltam és a középső ujjammal belevájtam a seggébe. Felnyúltam neki, amíg csak tudtam. Forró volt a lyuka és éreztem fejlett duzzadt prosztatáját. Ez alapján igen sok gecire számítottam a spriccelésnél.

Amikor már a combomon folyt a levem, lenyúltam és erősen dörzsöltem a csiklóm. Hevesem vertem, csuszatoltam és éreztem, hogy az extázis teljesen elragad. Nyüszítettem úgy tombolt bennem az ösztrogén és ismét elélveztem seggemben egy sheméles fasszal.

Ő is kifordult belőlem, ahogy érezte, hogy remegek kezei között. Szinte lepofozott maga elé a földre, hogy rám élvezhessen. Durranásig gerjedt farkát rejszolta, amikor még rászoptam neki, hogy még erősebb legyen az orgazmusa. Már folyt a geci belőle úgy tele volt, de még nem spriccelt. Így hát megragadtam és rángattam, cibáltam a faszát. Egyszer csak hallottam, hogy ahhh ahhh és kifröccsent belőle a sperma. Irtózatos tócsákat fröccsentett rám. Tele baszta az arcom. Alig kaptam levegőt a csapások között. Bevörösödött a makkja és folyamatosa spriccelt. Egy kis kihagyás után még vertem, most már teljes erőből. Éreztem, hogy van még benne váladék és így volt, mert tovább tudott élvezni és újra fröcskölt. Megint köpte magából a gecit teljesen lerejszoltam vele magamat. Prüszköltem a gecitől, aztán szétkentük csöcsömön a bőséges ondóadagot.

Amikor visszaértem a szállodába, barátnőn édesen szunyókált. Piheget a légzése és látszott rajta, hogy isteni nyugalom és béke járja át álmában. Szép bőre és kilátszó cicije a délutáni napfényben tündökölt. Hagytam őt saját ábrándjaiban lebegni. Soha nem meséltem senkinek erről a kalandomról. Vége.


Újra transzvesztitával szexeltem, erotikus történetek


Újra transzvesztitával szexeltem - Furcsállottam, hogy egy ilyen csinos lánynak, hogy lehet ilyen izgalmasan kívánatos fasza. Felfelé kunkorodó, kellemes méretű, eres fitymája alatt látszott, hogy duzzadt a makkja.