A mostohalányom szereti a lovakat, de nem úgy, ahogyan gondoltam!

Sokat gondolkoztam, hogy leírjam-e a történetet, de végül úgy döntöttem, hogy megosztom veletek. Egy alkalommal a mostohalányommal Tamival, aki akkor 18 éves volt, elmentünk lovagolni. Kimentünk terepre, majd vissza a lovardába. Elláttuk a lovainkat, majd indultunk haza, amikor Tami megdermedten megállt a kocsi mellett és meredt a távolba. Nem tudtam…

Egy durva szexparti anyámmal, és a mostohahúgommal

Egyik éjszaka éppen a számítógépem előtt ülve maszturbáltam egy pornófilmre. Amikor anyám feljött a szokásos éjszakai ellenőrzésre, hogy alszunk-e már. Én nem vettem észre, hogy jön, csak már későn amikor benyitott a szobámba. Kérdezte, hogy mit csinálok, én erre válaszként szerinted mit. Ö erre kicsit megszeppenve hátra hőkölt miközben a…

A fiam rajtakapott, amint maszturbálok a szobájában és ismételt előadást szeretne

Hát nem vicces, hogy a legapróbb tettek milyen nagy következményekkel járhatnak? Lehet, hogy a legjobb szándékkal készülünk valamire, de úgy tűnik, nagyobb erők összeesküdnek ellenünk, és a későbbi eredmény egészen más, mint azt valaha is elképzeltük volna. A nevem Tünde, és negyvenhárom éves, elvált anyuka vagyok, két csodálatos gyermekkel. Szonja…

Vedd a szádba őket! Szopd a mellem! Szeretem a forró száj érzését!

Soha nem felejtem el, amikor Hajni először lépett a terembe. Kiszáradt a szám, és úgy éreztem, mintha egy teniszlabda akadt volna a torkomban. Csak azt tudom mondani, szerelem volt első látásra. A családja a tanév közepén volt kénytelen költözni és új diákként került hozzánk. Az osztályfőnökünk bemutatta, de csak a…

Medencéztem unokahugiéknál majd dugtunk

Medencéztem unokahugiméknál egyik nyáron, majd megdugtam kis fenekét, majd leszopattam. A medencébe pedig együtt masztiztunk még egyet.Nagyon meleg volt egyik nap, kimentünk medencézni, nagynénim és férje elmentek Pestre valami ruhákat venni. Így nekem kellett unokahugimra vigyázni. Kimentünk medencézni ugráltunk, baromkodtunk amikor egyszer csak pihi közben felhozta a szex témát, amiért…

Unokahúgom leszopott majd le is nyelte az összes gecit

Egyik este amikor unokahúgomra kellett vigyáznom, nyögdécselésre keltem fel éjfél-félegy körül, kiderült hogy masztizik…Egyik este amikor unokahugimra kellett vigyáznom furcsa zajra keltem fel, de hamar kivilágosodott hogy ezek egy masztizás hangjai. Unokahúgomról annyit hogy félénk 17 éves kis szép arcú, barna szemű barna hajú, korához képest nagyon jó fenekű lányka…

Családi orgia ( Csaba x Niki X Jácint X Sziszka)

–Kérsz egy kávét Csaba? Épp főzök. – kiáltotta át Sziszka a kerítésen. – Az jó lenne! – válaszolta a fiú. Sziszka a szomszédja tizenhét éves fiát nézte, amint az rövidnadrágban dolgozott a kertben. Tudta, hogy randevúzik Nikoletta lányával és nyilvánvaló volt, hogy fiatalként kísérleteztek. Nem tehetett róla, de volt valami…

Nappal húgom, este dugom

Tehát.. el akarok mesélni nektek valamit az életemből. Olyasmit, amit biztosan nem mindenki mondhat el magáról, de amit valószínűleg többen mondhatnának el magukról, mint ahányan ezt meg is teszik. Én a kishúgommal alszom. Jó, a kicsi az relatív, mi ugyanis ikrek vagyunk. Ha hitelt lehet adni szüleink elmondásának, akkor én…

Az én perverz keresztanyám

Anya, apa jó ajánlatot kaptak külföldről, és egy évig a keresztanyámék fia lettem. Eddig is összejártunk, és mindig izgatott a jelenléte… nagyon bírtam őt.Szabadszájú, ami neki jól állt. (esténként ha rágondoltam, nekem is…) Két hónap alatt mindenben szót értettünk, minden olyan mintha otthon lennék! Nehogy keresztanyuzz, Juci vagyok, érted? Ezt…

Sógornőm, drága kurvám!

Nejem már elment. A kávémat ittam, mikor a húga megjelent a konyhában. Szőke haja lófarokban összefogva, de még rövidke hálóingben, mosolyogva. Nagyot nyújtózott az ajtóban. Mellei megfeszültek hálóingében, pucér ágyéka is kivillant! Farkam egyből megmerevedett! Kivette kezemből kávémat és belekortyolt. -Szép álmom volt. Veled álmodtam – mondta mosolyogva. Nemes egyszerűséggel…

A mostohalányommal és barátjával négyesben

Többször elgondolkodtam egy barátommal történt beszélgetés után, ő konkrétan megmondta nekem már egy éve, hogy megdugná a mostohalányomat, hogy milyen lehet a lányommal szexelni. Többször fantáziáltam maszturbálás közben a pasijáról, és a lányomról is. Barátommal az utolsó beszélgetésünk alkalmával megbeszéltük, hogy ő fogja megdugni a lányomat, én meg közben leszopom…

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!