Mikor Niki a házába invitált egy úszómedencés kerti partira, azt gondoltam, frankó, legalább megnézhetem ezt a kis cicababát bikiniben. És valószínűleg ez minden, amit elérhetek és amit eddig elértem ennél a minden közeledés elől kitérő kis tizennyolc éves csajnál, kapcsolatunk két lehangoló hónapja során: megnézhetem. Persze jó párszor csókolóztunk meg…
Már egy ideje a partin voltunk, csak beszélgettünk is lazultunk, de észrevettem, hogy időnként az egyik szobatársamra, csaba-ra tekintget. A szobatársam kicsit alacsonyabb volt nálam, de a jóképűsége vonzóvá tette a nők számára. Egy pólót és egy khaki shortot viselt. Niki megemlítette egyszer, hogy szerinte csaba vonzó, s megmondtam neki,…
Az egyik este elmentünk moziba.A nejem csak egy miniszoknyába volt aminek én nagyon örültem,mert ráadásul a mellette ülő fiatal srác, ahogy elnéztem terebélyes szerszámmal rendelkezett,hiszen a két lába közti rész eléggé dudorodott. A film eléggé idegesítő volt és a nejem rátette a kezét a srác combjára. A koma vette a…
Nászút második hetében jártunk amikor Pestről a Mátrába mentünk autóbuszülésen velünk szemben a másik két ülésen szintén egy nászutas pár ült a férfitagja éppen bányászta a felesége pináját. én is megkívántam ugyanazt és én is benyúltam a szoknya alá ,mivel már korábban a buszmegállóban levettem a feleségemről a bugyiját és…
Alig múltam el a második x-emet amikor megismertem a későbbi feleségemet. Eleinte nem akartam ismerkedni vele, de aztán az egyik nap annyira eluntam magamat,hogy kimentem a munkahelyére és megkerestem. A kolléganői és a közvetlen felettese egy idősebb asszony mondta,hogy a nagyfőnök hívta be magához belszélgetésre,ami az elmúlt hónapban rendszeressé vált.Az…
Zoltánnal egy amolyan lapozgatós oldalon találkoztam, gyorsan közös nyelvet beszéltünk, hát töröltem is magamat, hiszen ha nem úgy alakul semmiből sem telik újra regisztrálni. Beszélgetések, üzenetek egy jól alakult első találkozás után mivel nem sakk partnert kerestünk, maradt a búvóhely keresés és a puding próbája. Gyengém ha orálisan kényeztetnek, szigorúan…
Egy meleg nyári estén a baránőmmel iszogatni indultunk egy helyi pubba, amely szerintem a legjobb a környéken. Nem mondanám, hogy sokszor megfordultam ott, ugyanis szorgalmi időszakban nem sok időm volt szórakozni, viszont amikor egyszer-egyszer betértünk oda a haverokkal-barátokkal mindig nyugtáztam magamban, hogy igen jól tartja magát a kedves kiszolgálóegység, ráadásul…
Meredten nézem a plafont, mint mindig. Iszonyatosan unatkozom. Ahogy bámultam kifelé az ablakon, hirtelen eszembe jutott a férjem legfrissebb „zsákmánya”. Gyorsan ki is pattantam az ágyból és magamra kaptam a selyemköntösömet, majd elindultam az alagsor felé. A drágám elég hirtelen haragú, ha a megélhetésünkről van szó…olyan befolyásos emberek gyerekeit ejti…
Zsuzsa a ház előtt várt már, amikor befutottam eléjük a kocsival. Integetett, aztán felkapta lába mellől a sporttáskát és bedobta mögém a hátsó ülésre, hogy aztán körülfutva megkerülje a kocsit és ő is bezuttyanjon mellém. Pillanatok alatt akartunk egymásnak mindent elmondani az indulással és a hétvégével kapcsolatban, aztán mégis én…
Egyedül élünk anyámmal szüleim elváltak .Hétvégén járok haza,egyetemen tanulok. Péntek este értem haza,anya tv-t nézett örültünk egymásnak puszi- puszi. Kimentünk a konyhába vacsoráztunk .Kérsz egy sört kérdezte. Ahogy a sörért hajolgatott elővillant a puncija. Akkor tudatosult bennem csak egy rövid köntös van rajta.Leült velem szembe , zavarba jöttem . Rég…
Meglepetésemre a feleségemhez ment, aki még mindig Gabit nyalta-falta, és elkezdte csókolni a nyakát, a vállát, majd egyre lejjebb kalandozott nyelvével. Nyelve hegyével lassan körözni kezdett a kedvesem pinája udvarán, és láttam, ahogy annak mellbimbója egyre keményebb lesz az izgalomtól. Kezével a combját simogatta egyre feljebb és feljebb, amíg meg…
Ezt a történetet valós esemény alapján írtam meg, ám természetesen egy-két helyen megszaladt a fantáziám. Az események helyszíne egy észak-kelet magyarországi zenei fesztivál. A fesztivál nevét ugyan nem írom le, csak annyit mondok róla, hogy „Thermal rock’n’roll”, azoknak, akik jártasak a fesztiválok világában ennyi elég is! Már két napja tobzódtam…
Sziasztok, a nevem Niki – tulajdonképpen Enzós Niki, de a pasim szerint úgy mozgok, mint egy lepoárd, vagy valami hasonló nagymacska. De a történetem a legjobb szülinapi ajándékomról szól. De előbb hadd mondjak magamról pár szót. Hosszú fos színű hajam van, és olyan testem, amire büszke nem lehetek. Jó nagyok…
Este volt már félhomályba merült a város, a nyirkos köd telepedett az utcákra. Valójában a lelkivilágom tükre volt ez a borongós idő. Ági két hete költözött el tőlem, ezen nem lepődtem meg kapcsolatunk már rég túl volt, úgy őszintén a lila köd korszakán, már csak a megszokás tartott össze minket.…
Minden ott kezdodik, hogy belépek egy szobába. Nem tudom, hol van ez a hely, teljesen ismeretlen, talán a te szobád, nem tudom. Félhomály fogad, csupán néhány gyertya szórja gyémánt fényét, melynek melege betölti az egész helyiséget. Csak lassan alkalmazkodik a szemem a sötétséghez, de rögtön biztonságban érzem magam, valami megmagyarázhatatlan…