Egy jó kefélés a feleségemmel

A feleségemmel már 8 éve vagyunk házasok. Mint általában szokott lenni, a szexuális életünk eléggé ellaposodott. Szerettük egymást, és szeretkeztünk is -igaz nem úgy mint kapcsolatunk hajnalán- sőt az élvezetben nem volt hiány, de egy idő után….nos szükség lett volna valami változatosságra. És itt elsősorban nem arra gondolok, hogy análisan…

Erdély kurvája

Már több mint 3 honapja csevegtünk, szinte minden este a neten. Majdnem mindent elmesélt magáról, az életéről, vágyairól, férjéről, stb. Megbeszéltünk minden lehetséges és lehetetlen témát, a földönkívüliektől kezdve, a filmsztárokon keresztül, a szex minden elfogadott és elfogadhatatlan formájáig. Kezdtem úgy érezni, mintha már sok éve ismernénk egymást, pedig csak…

Wellness dugás

Feleségemmel egyszer elmentünk egy wellness-hétvégére. Teljes ellátással meg minden, amit ilyenkor el tudsz képzelni. Egyik este lementünk a hotel wellness részlegébe. Volt ott jakuzzi, különböző szaunák, stb. Nos a feleségemen egy nagyon sexi egyberuha volt, ami tangában végződött. Tudta, hogy baromira kívánom, mindig és mindehol. Látta rajtam ezt, de korábban…

Harisnyában, tűsarkú cipőben

Péntek este, hajnali 1, vagy 2 óra. Egy hosszúra nyúlt Wagner opera pillanatai visszhangoznak fejetekben, amikor végre kiléptek a szálloda liftjéből a megfelelő emeleten. Innen már csak pár lépés a szoba. Te közben már (meglazított nyakkendő, kigombolt ingnyak) kiszáradt torokkal arra gondolsz, hogy milyen jó lesz végre kinyitni a hűtő…

Orgazmusom története

Megosztom Veletek azt az élményemet, amire eddig még nem volt példa az életemben. 36 éves vagyok, és eddig azt hittem egészséges szexuális étvágyam van. A férjem külföldi munkájának ideje alatt az éhségem próbáltam mindenféle segédeszközökkel csitítani, de rá kellett jönnöm, olyan ez, mint a nagy tüzet öntözőkannával locsolgatni. Valamire jó,…

A férjem és más férfiak

Szeretném megosztani történetemet, hogyan kaptam meg mindent, amit sok nő csak álmodik a szex terén. Lehet, hogy túlzok, … olvassátok! Férjemmel boldog házasok vagyunk, ennek már 10 éve. Szerencsések vagyunk a munkánkban is. Ez van most, és kezdem a történetet házasságunk első évében vagyunk. Férjemem előtt nem ismertem más férfit,…

Egy kurvafeleség naplója

Megosztom Veletek azt az élményemet, amire eddig még nem volt példa az életemben. 36 éves vagyok, és eddig azt hittem egészséges szexuális étvágyam van. A férjem külföldi munkájának ideje alatt az éhségem próbáltam mindenféle segédeszközökkel csitítani, de rá kellett jönnöm, olyan ez, mint a nagy tüzet öntözőkannával locsolgatni. Valamire jó,…

A nyitott házasság

Feleségemmel úgymond nyitott házasságban élünk. Gyermekünk még nincs és ameddig kettesben vagyunk, szeretnénk minél jobban kiélvezni az életet. A nyitott házasság számunkra nem azt jelenti, hogy külön utakat járunk, hanem inkább másokat is próbálunk beszervezni erotikus játékainkba. Jelenleg is tart gyümölcsöző kapcsolatunk egy közelben lakó korunkbeli házaspárral. Egy társasutazáson ismertük…

A feleség rajtakapva

Róbert egy vállalat igazgatója. Sikereit leginkább a munkamániásága és a földhöz ragadotságával érte el. Nem szerette a váltazosatosságokat a magán életében, a munkályában viszont nagyon gördülékeny volt. Még 2010 ben vette feleségül Helenát. Bár sokan nem értették miért. Sokak szerint Heléna nem volt igazán nőies. Magassága erős csontozattal párusult. Kerek…

A kórházi személyzet és a bent fekvők mind végigmentek rajtam

A férjem a klinikán volt és kimentem meglátogatni. Szerencsére nyár volt, így csak egy könnyű vékony ruhát vettem magamra, meg bugyit. Kiderült, hogy nem tud kimenni mosdani sem és ezért meg kellett mosdatnom. Mondták a nővérek,hogy a szomszédos helyiségben zuhanyozó van és ha gondolom ott biztosan sikerül. Be is vittük…

Baszás a nudista strandon

Feleségemmel tengerparti nudista kempingbe mentünk pihenni. A faházunk alig 150 méterre volt a tengertől. Katicám korábban szép V fazonra borotválta a punciját, de most a kedvemért teljesen csupasz puncival jött. Nagyon sokan megnézték a szép dombocskáját, de szerencsémre nagyon sok nő hasonlóan csupaszra borotváltan napozott. Többen voltak, akik még a…

Kinyaltam más gecijét az asszonyból

A feleségem munkarendje szerint hol délelőttös, hol délutános műszakban dolgozik, és mivel én állandóan délutános vagyok, így elég nehezen egyeztethető időpont, amikor a gyerekek sincsenek otthon. Az utóbbi időben a délutános műszakból nagyon későn járt haza, volt hogy éjjel egy óra is elmúlt. Ez nem lett volna annyira feltűnő, mert,…

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!