Kacér pillanatok

Zoltánnal egy amolyan lapozgatós oldalon találkoztam, gyorsan közös nyelvet beszéltünk, hát töröltem is magamat, hiszen ha nem úgy alakul semmiből sem telik újra regisztrálni. Beszélgetések, üzenetek egy jól alakult első találkozás után mivel nem sakk partnert kerestünk, maradt a búvóhely keresés és a puding próbája. Gyengém ha orálisan kényeztetnek, szigorúan…

Régi szép idők

Hogy mi is az ami bosszant? BOSSZANTÓ ! -, hogy bár nem sűrűn , – de igen jól esne időnként egy kis szex. Nem szenderültek még a hormonjaim örök álomra . A vibrátorral meg nem barátkoztam még össze , mert rideg !Fiatal koromban nem tettem , most meg már még…

Animál szexkaland

Zsuzsa a ház előtt várt már, amikor befutottam eléjük a kocsival. Integetett, aztán felkapta lába mellől a sporttáskát és bedobta mögém a hátsó ülésre, hogy aztán körülfutva megkerülje a kocsit és ő is bezuttyanjon mellém. Pillanatok alatt akartunk egymásnak mindent elmondani az indulással és a hétvégével kapcsolatban, aztán mégis én…

Az Unokabátyus megkefél

Én Budapesten jártam egyetemre, és ott laktam a nagynénémnél. Külön bejáratú lakrészem volt, nagyon jól éreztem ott magam. Sokat segítettem a nagynénémnek a házi munkában, és egyéb dolgokban, amire szüksége volt. Egyszer megszólalt a telefonom. A nagynéném telefonált, hogy menjek át rögtön, nagyon sürgős. Én gyorsan felöltöztem, és átmentem Paula…

Beszélgetés és szex Anyával

Egyedül élünk anyámmal szüleim elváltak .Hétvégén járok haza,egyetemen tanulok. Péntek este értem haza,anya tv-t nézett örültünk egymásnak puszi- puszi. Kimentünk a konyhába vacsoráztunk .Kérsz egy sört kérdezte. Ahogy a sörért hajolgatott elővillant a puncija. Akkor tudatosult bennem csak egy rövid köntös van rajta.Leült velem szembe , zavarba jöttem . Rég…

Az evezőstábor

Engem is elhívtak arra a nagylétszámú evezostáborba, amit az ismerosi körünkben komoly beharangozás elozött meg. Mondták, hogy csuda vadregényes világ, vizimadarakkal, hihetetlen nyugalommal, igazi kikapcsolódásnak való. Mehetünk evezni, vagy nagyokat aludni a sátor huvösében, vagy bármit kedvünk szerint, a lényeg, hogy eltérjen az otthoni taposómalom unalmától. Olyan nagyon nem volt…

Munkahelyi pornó mese

22 éves fiatal srác vagyok és ez a történet rólam és a munkatársamról, Nikiről szól. De még mielőtt belemennék a részletekbe, ugorjunk vissza pár évet, hogy teljes legyen a kép. Nikivel ugyanis már jóval korábban megismerkedtem a középiskolában. Már rögtön az első hetekben jól kijöttünk egymással és meglehetősen jó barátság…

Így lettem biszex

18 éves voltam gondoltam elmegyek a város szélén található szoptatójukba! Imádom a büdös faszt! Az enyémet is csak minden vasárnap mosom meg hogy érezzem a szagomat! 18 éves voltam,fiú. Dominiknak hívnak. Mindig a nők felé húztam de úgy gondoltam ki kell próbálnom a másik oldalt is. Nagyon izgalomba tud hozni…

Imádok idősebb nőket kefélni

Imádok neten ismerkedni. Nagyon sok nőt ismertem meg a legkülönbözőbb oldalaikon. Így ismerkedtem meg Cassandrával is, aki egy igazi öreg baszógép. Nem titkolta mire vágyik. Egy kis segítség a lakásban, és máris azt tehetek vele amit akarok. Így is lett. Felmentem hozzá, vittem egy üveg bort, és a vastag farkam.…

A baszótábor

Köszöntök minden olvasót! Vivien vagyok, de mindenki csak Vivinek hív, család és barátok is. Most fejezem be a gimit, a továbbtanulás miatt sokat kellett és kell tanulnom, ezért szakítottunk a barátommal októberben. Azóta nem voltam senkivel, de a „törődést” igénylem, hetente többször, megnyugtat, mégsem ugyanaz, mint egy rendes menet. Hiányzik…

A gyilkos prosti

– Felügyelő úr. Uram, – rázta az orvos a felügyelő vállát, aki a korház várakozó szobájában aludt. – Mi van? – riadt fel a férfi. – Fel ébredt a betegünk. Kihallgatható – a felügyelő feltápászkodott a műbőrheverőről, megdörzsölte a fáradtságtól vörös szemeit, aztán elindult az orvos után. Már vagy három…

Szexkupleráj az irodában

Nagyon fontos értekezletre készültünk. Megkértem Caitee-t, a titkárnőmet, hogy foglalja le a este nyolcra a konferenciatermet. Arra számítottam, hogy cégünk partnerei a hivatalos munkaidő után valamivel nyugodtabbak lesznek, és hajlamosabbak lesznek aláírni a szerződést. Mindketten megígérték, hogy eljönnek: Mr. James, a bank elnöke, és Mr. Roberts, a cég főjogásza is.Már…

A fasztréning

Ági vagyok. Ez az én történetem. Az egyetemi csoportomból voltunk 8-an (4 fiú és 4 lány), egy magot alkottunk. Sok mindent csináltunk mi együtt, sok mindenről beszélgettünk, szinte mindent tudtunk a másikról, és a történetből fakadóan természetesen csak a szexre gondolok. Tudtuk, ki mikor kivel van, ki a barátja, barátnője,…

A bizarr beöntés

Miután megérkeztem a kórházba, az éjszakai műszakra, bejelentkeztem, mint mindig. Semmi szokatlan nem történt, néhány új előjegyzés volt a délelőtti vizsgálatokra. Egy fiatal srác pedig beöntést kapott… Ez megszokott volt az osztályon, ahol dolgozom. Átfutva az éjszakai feladatokat, gondolatban készítettem egy listát, arról, hogy miket kell elvégezni reggel 7 óráig.…

Egy idióta szex története

Újabb történettel jöttem de viszont ez más mint a többi… Kiköltöztem Németországba, olyan 15 éves lehettem, már nem szüz, de félös srác voltam, volt egy „kislány, 13 éves volt de nagyon idegesitett, mindig irkalt, segges képeket küldött, irkálta hogy szopna le stb. Öszintén megmondva, ha 2 évvel idösebb kett volna,…

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!