A férfiak álma

Megbeszéltük, hogy jön. Valami meglepetést is rebegett a telefonba. Kérte, hogy legyen pezsgő, és gyümölcs. Mindent előkészítettem. A megbeszélt időpontra egy szál törülközőben vártam, mindig így szoktuk. Rituálé szerű annak az apró frottír anyagnak a lekerülése rólam. Csengetett, ajtót nyitottam, belépett. Olyan szűk az előszoba, hogy amikor bezárom az ajtót…

Megcsaltam a férjem

Váratlanul ért a nyomasztó hőség, és levegő után kapkodtam ahogy kiléptünk a klimatizált épületből. Emese homlokán is azonnal megjelentek az izzadtságcseppek, a kistáskám bőrfogantyúja pedig szinte a tenyerembe olvadt. Az út túloldalán Máté parkolt és vigyorogva ücsörgött sötétkék Fordjában. Az ablakok felhúzva, jelezvén, hogy bizony ama helyiség is klimatizált vala.…

Akit érdekel egy forró biszex történet, annak ezt javaslom elolvasni

A barátommal három éve voltunk együtt. Nagyon jól megvoltunk, mind az ágyban, mind a kapcsolatban. Sok perverz dolgot kipróbáltunk, de én mindig is gerjedtem a biszex pornókra, ahol két fiú és egy lány van. (Félreértés ne essék, nem szeretem ha egy fiú meleg). Egyik nap szóltam a barátomnak, hogy beszélni…

Tanyasi baszoda

Világéletemben imádtam a tanyát. Régi parasztház, még üknagyszüleim idejéből, nagy gyümölcsöskert a dombok alatt, a patak, aminek a vize ilyen közel a forráshoz szép időben ihatóan tiszta, a csend és a nyugalom. Mindez gyerek és tinédzserkorom legszebb emlékeinek helyszínévé avatta. Mivel azonban a mezőgazdaság sohasem vonzott igazán, felnőttkoromban hosszú évekig…

A szexpláza

A kis piros autó idegesen szlalomozott a sűrű forgalomban. – Ne siess már annyira! Még itt hagyjuk a fogunkat! – szólt rá barátnőjére Nikoletta Fasztalicska. – Bocs, de olyan izgatott vagyok! – szabadkozott Sharonos Kriszta, és egy éles kor-mánymozdulattal átvágott a mellettük levő sávba. A szép Nikoletta Fasztalicska beletúrt szőke…

A gecinyelők akcióban

Hédi, rendkívül vonzó, elvált, csinos fiatalasszony volt. Egész nap azon töprengtem, hogy kellene ezt a problémát megoldani, mert esetleg egy óvatlan gyönge pillanatban mégsem fogok tudni ellenállni a csábításának, és mégiscsak teljesen felnyársalom, vagy felnyársalja magát ö. Bár a vágyaink és az ösztöneink igencsak ezt diktálják, de ezt meg már…

Egy roma lánnyal a pincében

Ez a történet nyáron esett meg velem,van egy cigánylány az utcában,akit már régóta figyeltem,de nem azért mert olyan szép,hanem mert marha nagy csöcse van,és azt mondják róla ,hogy könnyen be lehet kurni. Mesélték,hogy egyszer az álomáson végigverte 6 ember faszát egymás után pár felesért.Kitaláltam mikor nincs otthon senki,akkor átcsalom valamivel!…

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!