banner

Gyengéd ébredés




Háttal, a barátod hasához szorosan feküdtél. A párod kinyitotta a szemét, mert nem tudod tovább aludni. Végig simogatta a testedet, mitől Te picit szétnyitottad lábad, az ő keze pedig a lábad közé csúszott. Felbuzdulva a pillanaton, simogatni kezdett. Nem sietett, szépen lassan előbb csak a pici, csíkba igazított fanszőrzeteden játszott, majd egyre lejjebb halad. A középső ujja hegyével simította végig a szeméremajkaidat. Megmozdultál, összezártad a lábaid, és popsidat feléje toltad. Egyenesen az ölébe. Ő visszadőlt melléd, a takaró alatt átölelt. Végig simogatta a kezed, mikor a kézfejedhez ért, Te elkaptad. Így aludt ő vissza, melletted.
Pár órával később, egymással szembe helyezkedtettek el. Pislogtál, láttad a csukott szemét. Aranyosan szuszogott. Megkerested a kezét, összefűzted az ujjaitokat és visszaaludtál. Kéz a kézben ébredtél fel ismét. Érdekeset álmodtál. Melletted a párod kitakarózott, rajtad volt az összes takaró. Kilátszódott a félig kemény nemesebbik része. Nem tudtál ellenállni a lehetőségnek és a kíváncsiságodnak. Megfogtad gyengéden, és mozgattad a kezed rajta. A barátod majdnem felébredt, ezért gyorsan abbahagytad. Mikor félig felébredt, megcsókoltad. Feléd fordult, ekkor Te a hátadat mutattad neki, és gyorsan közelebb húzódtál. Nem tudta, hogy mi történt, ezért csak átkarolt. Végig simogatta a melled, ami jól esett. Újra elaludtatok.
Nap már jócskán besütött a szobádba, mikor kinyitottad a szemed. A párod a mellkasodon nyugtatta a kezét. Megpusziltad, hogy felébreszd. Nem kellett ébreszteni, már fent volt. A fülcimpádat harapta meg gyengéden.
- Jó reggelt! – köszönt.
- Neked is! – fordultál felé.
- Hogy aludtál? –simogatta meg az arcod.
- Így is, úgy is. – válaszoltad – Te, hogy aludtál? – igazítottad meg a takarót mindkettőtökön.
- Aránylag jól. – csókolt meg, ölelt át, majd húzott magára.
- Hé! – színészkedtél, látszólag ellenálltál, de végül a hasán kötöttél ki.
Rásimultál, újra összebújtatok. Nem szóltatok egymáshoz, csak élveztétek a pillanatot. Fejedet a mellkasára hajtottad, hallgattad a szív dobbanását. Ő a Te hátadat simogatta, az egyik kezével, a másikkal az oldaladat simogatta. Semmi kedved nem volt megmozdulni. A barátod is csak a fejét emelte fel, hogy a fejed búbján megpusziljon. Hosszú ideig feküdtetek még így. Sokáig ki se keltetek az ágyból…



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Ebben a történetben azt az okot írom le, amiért végleg különmentünk a párommal. Egy csapatnyi férfi jól megkúrta és megszopatta. Ez az első rész...A párom és én harmonikus kapcsolatban éltünk. Hűségesek voltunk egymáshoz, márm...




Sokáig csak a fiúk érdekeltek, Mónika azonban új távlatokat nyitott előttem 21 éves koromban. Már a szomszédunkban lakott évek óta, sokszor össze is futottam vele, magas barna hajú lány volt, szemüveges, kedves és közvetlen.
...




Barátom húga akkor 16 éves volt elég jó alakja volt formás mellek kerek popsi minden volt igazából, mi akkor 19 évesek voltunk sportosabb testtel. Általában szombaton el szokott menni lovagolni mert akkor nincs ott senki és nyugodtan csin...




A fiúk szépen összegyűltek az ünnepelt lakásán ment az ilyenkor szokásos baromkodás, ivászat és persze a kéjvágy amit egymással is rendezhettek volna ám úgy gondolták legyen a jónál még jobb!
Egy két telefon és kb. 20 per...




Kisebb-nagyobb megszakításokkal majdnem két éve beszélgettek az interneten néha kamerán keresztül is. Egyre jobban megkedvelték egymást, de a lány mégsem akart személyes találkozót. Az utolsó beszélgetésük karácsony előtt két h...



Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag