banner

A hátsó bejárat




A feleségem nemrég átesett egy kisebb műtéten, ennek eredményeképpen a szexuális életünket elég hosszú időre jegelnünk kellett. Eleinte azt mondtam, hogy majdcsak átvészelem valahogy, önmegtartóztatással és az ő esténkénti kézimunkájával. Azonban, ahogy teltek-múltak a napok, egyre kanosabb és kanosabb lettem, akár egy tizennyolc éves. Szerencsére némi kielégülést és megnyugvást találtam Nancy karjaiban.

Ő húsz éves és azonnal szemet szúrt nekem. Nálunk dolgozik, mint titkárnő. De ő több, mint egy tehetséges munkaerő. Mint alkalmi szexpartner, átlagon felüli.

Sokáig csak titkon bámultam, ahogy Nancy szinte hivalkodik a puncijával iroda szerte. Mindig szűk nadrágokat hordott és amikor a bugyi vonalára vetettem a pillantásom, az ajkamba haraptam.

Egy este megkértem, hogy segítsen nekem, mert rengeteg a papírmunkám. Aztán, munka közben ahogy beszélgettünk, szóba került, hogy a feleségem éppen most lábadozik. Nancy őszintén együtt érzett velem, és megértett, amikor véletlenül említést tettem a kényszerű önmegtartóztatásomról.Kissé meghökkent, de azonnal beindult. Felállt és hozzám lépett. A punciját az ágyékomhoz nyomta.

- Meg tudom érteni, min mész most keresztül. Ezenkívül nem szeretném, ha ez nyomot hagyna benned. Sőt, ki szeretném élvezni!

- Egy idősebb emberrel, mint én? - kérdeztem hitetlenkedve. Erre megmarkolta a farkam nadrágon keresztül és megrángatta kissé.

- Idősebb??? Érettebb! - mondta. Köré fontam a karjaimat és megöleltem, majd szenvedélyesen csókolózni kezdtünk. Nemsokára a ruhái egy halomban hevertek a földön mellettem. Hosszú pillanatokig csodáltam gyönyörű fiatalságát.

Széttette a lábait, én közéjük csusszantam és leültem, majd az ölembe ült. Valóban élete virágjában volt, csinos, kis rózsaszínű puncijából szinte csöpögött az ízletes gyönyörnedv. Nem tudtam visszafogni magam, hogy ne nyaljam ki. Erre azt mondta, hogy ez volt az első alkalom, hogy megengedte valakinek. Hálásan és nagyon lelkesen kérdezte:

- Hogy tudnám ezt meghálálni?

Megérintettem a segglyukát, mire ő megvonaglott.

- Rendben! - suttogta, miközben négykézlábra állt. A fehér feneke lágyan simult a kezembe. Befúrtam az arcom a fényes gömbök közé és megnedvesítettem a lyukát a nyelvemmel. Aztán egy ujjamat belemártottam a punci nedvébe és azzal síkosítottam tovább. Ezzel ellazította a gyönyörű, barna segglyukát, és egyre jobban kitágult. Felizgult. Lágyan körözött a fenekével a szám előtt és nyögött. Amikor a farkam duzzadt hegye hozzáért a hátsó bejáratához szinte zokogott a vágytól. Lassan nyomultam egyre beljebb, nehogy fájdalmat okozzak neki. Amikor már majdnem teljesen bent voltam, vártam, hogy megnyugodjon. Majd szépen, egyenletesen pumpálni kezdtem ki-be. A lökéseimre a fenekének felém tolásával válaszolt. Teljesen magába fogadva ezzel a farkamat.

A kefélés végén megtöltöttem gecivel a lyukát. Nancyvel tizenöt perc múlva megismételtük a dolgot.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Tél volt. Hideg, bár a hó nem hullott. Készültem, vártalak.
Titkon reméltem most, ma este megtörténik,de biztos nem lehettem. Régóta vágyom, s tudom, vágysz rám, de sok az akadály. Ma legyőzzük mindet, érzem. A lakás üres, ...




Már megint vagy húsz percig nem jött a villamos. A járdaszigeten úgy álldogált az embertömeg, mint pingvinek a jégtáblán. Huh, jön a szardínia effektus! Mosdatlan, nehéz szagú népekkel körülvéve kell utaznom haza. Minden másnap ez...




A lány már nagyon várta szeretőjét. Mindig ilyentájt találkoztak, és ő minden alkalommal várakozással nézett elébe a fantasztikus szeretkezéseknek. Amikor hazaért gyorsan összekapta a lakást, lezuhanyzott. Egy kis smink, gyönyörű,...




1 évig nem játszottam sehol több ajánlat is érkezett az országból,hogy játtszak náluk. Valami azt súgta,hogy várjak még vele
Majd egyszer csak Abbó1 a városban ahol laktam érkezett egy felkérés és a legjobb barátom is ott j...




Már tegnap mondta a párom, hogy el kellene vinni a lányokat az élményfürdőbe. Nem voltam túl lelkes, mert a kisebbik lányom kissé nehéz eset, a felügyelete egy embert kíván, így előre láttam szomorú sorsomat... míg a párom a nagyo...



Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag