banner

A hárem és a komcsi fasz




Zsuzsi megújult érdeklődéssel fordult a szexualitás felé és nem hagytunk ki egyetlen alkalmat sem, hogy hódoljunk az élvezetek Istenasszonyának. Majd minden este szeretkezés lett az altatója és a páros élvezeteket változatosabbá teendő, Kati rendszeres részesévé vált a lepedő csatáinknak. Persze a terhessége előre haladtával egyre kisebb szerepet vállalt, majd szülés előtt két hónappal ki is szállt az akciókból. Később Zsuzsi elmondta, hogy nyitott szemekkel és fülekkel járt de nem sikerült felfedeznie alkalmas játszótársakat. Pedig annyira megtetszett a hármas felállás, hogy szerette volna pótolni Katit.

Már vagy egy éve volt Marika a szeretőm, amikor egy szombat délben szokásos kispályás foci programomból hazatérve Zsuzsi azzal fogadott, hogy látogatóm van. Mikor beléptem a nappaliba nem kis meglepetésemre Marika ült a rekamién. „Hát Téged mi szél hozott hozzánk” kérdeztem szellemeskedve. „A főnök kért meg hogy hozzam el ezt az anyagot, mert nem tudott elérni másként. Engem sikerült megtalálnia és fullajtárnak nézett. Nagyon sürgős lehet az ügy mert hétfőre választ vár” és ezzel a kezembe nyomott egy paksaméta iratot. Még ki sem nyitottam amikor Zsuzsi bekapcsolódott a beszélgetésbe „meghívtam Marikát, hogy csatlakozzon hozzánk uzsonnára. Remélem nincs ellene kifogásod?” és elég kihívóan nézett rám. A szemében valami furcsa fény jelent meg. Ahogy figyelmesebben végignéztem rajta feltűnt, hogy egy selyem pongyolában van, és láthatólag nem sok ruhanemű lehetett alatta. Valami azt sugallotta, hogy itt nemcsak uzsonnáról lesz szó. „Persze drágám, akár még vacsorára is”, majd kissé kajánkodva még odaszúrtam, „és ha ideje engedi reggelire is”. A két lány egymásra nézett és egyszerre nevették el magukat. Zsuzsi tovább incselkedett „talán még az ágyunkat is megosztanád Marikával?” Itt volt a soha vissza nem térő alkalom, hogy Marikát belehozzam a szexuális életünkbe, amit természetesen nem hagyhattam ki. „Drágám ha Neked ez a vágyad bármikor bárkivel...” és egy gyengéd csókot nyomtam a szájára, majd folytattam „ha Ti elvegyülnétek a konyhában akkor nekem megadatna az a lehetőség, hogy belekukkantsak ebbe a nagy halmaz papírba. Szóljatok, ha kész a hami” és mintegy nyomatékként a szememmel az ajtó felé intettem.

Belemerültem az anyagba, de valahogy nem tudtam zavartalanul elmélyedni a gondolatokban. A konyha felől egyre szaporodó kuncogások hallatszottak, majd hirtelen csend lett amit újabb kuncogás hullám és ismételt csend követett. Próbáltam koncentrálni az anyagra, de egyre kevésbé sikerült. Az ismétlődő zajokból arra következtettem, hogy konyhában történik valami az uzsonna készítésen kívül is. A kíváncsiságom felül kerekedett a munka felett érzett felelősségemen és csendben elindultam a konyha felé. Már az előszobában jártam amikor szófoszlányok ütötték meg a fülemet. Félreérthetetlenül kivehető volt, hogy ezek a lányok pajkoskodnak odakint. Az ajtó nyitva volt, így nem keltettem feltűnést amikor megálltam a küszöbön, és a két nő összefonódott teste tárult fel előttem. Éppen csend volt, csak felhevült szuszogásukat hallottam. Csókolóztak. Zsuzsi pongyolája a padlón hevert, semmi más ruhanemű nem volt rajta. Marika is lengére engedte a ruházatát, de az Ő testét még kombiné fedte. Csak a felső ruházata került le róla. Nekitámaszkodtam az ajtófélfának és elégedetten gyönyörködtem a háremhölgyeim akciójában. Annyira belemelegedtek, hogy rólam tudomást sem vettek. Illetve, hogy pontosabb legyek, Marika nem vett észre, mert Zsuzsi elfordította az ajtótól amikor meglátta, hogy ott állok. Lebontotta róla a kombinét miközben egy újabb csókban tapadtak össze. Kikapcsolta a melltartóját és lehúzta a karjairól a pántokat. Most már csak egy kis bugyi volt Marika teljes öltözéke. A két női test teljesen összefonódott és kezeik simogatták a másik testet. Zsuzsi végigsimította Marika hátát (közben engem figyelt) és amikor a keze leszaladt a fenekére, lebontotta róla a bugyit is, ami hangtalanul hullott le a padlóra. Itt volt az ideje, hogy csendben távozzak, és visszasiettem az iratokhoz.

Az uzsonna hosszasan váratott magára, miközben egyre gyorsuló lihegések hangja lebegett be a konyhából. Tisztán kivehető volt a lányok csókolózásának a hangja csakúgy mint az elégedett mormogások és elnyomott apró sikoltások. A hangok egyre hevesebbek és egyre szenvedélyesebbek lettek, majd hirtelen csend támadt. Vártam egy kicsit, majd mint aki éppen felocsúdott a munkából, kiszóltam "mi van lányok készen vagytok már? Nehogy nélkülem lakjatok jól” amit egyszerre feltörő nevetéssel nyugtáztak. „Ne aggódj jut Neked is, nem habzsolunk fel mindent” válaszolt Zsuzsi és mindketten hahotázva nevettek ezen. „Akkor én menjek ki vagy Ti hozzátok be nekem ide?” folytattam a kétértelmű csevegést. „Mossál kezet és csatlakozhatsz hozzánk” jött a válasz. Elindultam a fürdőszoba elé amikor megpillantottam a két anyaszült meztelen lányt a hálószobában. Éppen az ágyra másztak fel. Marika nem vett észre, Zsuzsi viszont igen. Intett a fejével, jelezve, hogy kissé húzzam el az időt. Még láttam amint Marikát a hátára fordítja és belefúrja fejét a lány combjai közé.

Beálltam a zuhany alá, és ’bemosakodtam’. Élveztem az aláhulló meleg vizet és a dákóm már bevetésre készen ágaskodott. Magamra terítettem a fürdőköpenyemet, és elindultam a hálószoba elé. A lányok teljesen össze voltak gabalyodva. Egymásba merülve élvezték a gyönyörű női testet. Heves zihálás hangzott mindkettőjükből. Alighanem már elélveztek vagy nagyon közel voltak hozzá. Észrevétlenül Marika mögé kerültem, és végig simítottam a hátát. Felriadt és ösztönösen maga elé kapta a kezeit, mintha a cicijeit akarná takarni. Zsuzsi szólalt meg elsőnek „ne takard el magad, hadd lásson szegény ember egy szép meztelen lányt. Bizonyára már régen szeretett volna így látni. Engedd, hogy gyönyörködjön Benned” és gyengéden elvette a lány kezeit a melléről. ’ha tudnád amit mi tudunk’ gondoltam majd mintegy bűntudatosan megkérdeztem „csatlakozhatnék én is? Hármasban talán még élvezetesebb lenne” és kérdően néztem rájuk”. „Ez csak Marikán múlik, én szívesen osztozom Vele” és ráemelte tekintetét a lányra. Ö lesütötte szemét „talán a legjobb az lenne ha én most elmennék” mondta mintha zavarban lenne. „abban mindketten segíteni fogunk” mondtam kétértelműre véve a figurát és végigsimítottam a combját. Beleremegett. Minden bizonnyal már nagyon közel lehetett a csúcshoz amikor megjelentem, és a simogatás visszalökte az izgalmi állapotba. Beletemette az arcát feleségem ágyékába és magasra emelte a fenekét. Én habozás nélkül széthúztam a szemérem ajkait és beletoltam kőkemény farkamat csillogó nedves puncijába. Marika felnyögött és alighanem el is élvezett azon nyomban. Zsuzsi mindkét kezével fogta a lány fejét belehúzva a pinájába és nyögdécselt. Ö is közel lehetett az orgazmushoz. Én előre nyúltam és megmarkoltam Marika melleit. Megrándult egész testében és én belekezdtem módszeres pumpálásába. Elég sokáig bírtuk mindhárman a menetet, Zsuzsi nyögdécselt Marika nyelvcsapásaitól, Ő pedig időnként kieresztett valamiféle sikolyszerűséget ahogy keményen döngettem. Mindkét lány reakciója felgyorsult, Zsuzsi már nemcsak nyögdécselt de néha belevitt egy kis nyüszítést is a változatosság kedvéért, Marika pedig egyre ziláltabban vette a levegőt.

Nagyon kíváncsi voltam hogy fog végződni és éppen ezen méláztam amikor feleségem artikulátlan hörgéssel jelezte hogy beteljesedett a vágya. Most már csak nekem kellett Marikát eljuttatnom a csúcsra, hogy azután jól megtöltsem a punciját a forró levemmel. Ez is bekövetkezett, a lány hátravetette a fejét, teljesen feltolta a csípőjét ezzel jelezve hogy tövig kéri és amikor belelőttem a sejtjeimet hangos sikoly kíséretében lerogyott az ágyra. Majdnem kicsúsztam belőle, de az utolsó pillanatban sikerült ráfeküdnöm ezáltal a makkom és még vagy két centi a gránát nyélből benne maradt a puncijában.






Jucussal jó rég nem találkoztunk, de most sikerült megbeszélnünk egy találkozót. Rögtön a házához mentem. Becsöngettem majd beengedett. Ahogy az ajtón beléptünk magamhoz szorítottam és megcsókoltam. Ez már nagyon hiányzott! Majd ...




Ismét elérkeztünk, a hét végéhez, ami számunkra újabb élvezeteket jelentett. Ezúttal egy régi jóbarátomat Zolit hívtam át egy 3 -asra hétvégén.


Szombat reggel 9 kor meg is érkezett, nem húzom az ídőt, a l...




A teraszon fekszel, távolabbról nézlek, szép vagy, a hajad csillog, ajkaid fényesek, csókra éhesek. A nap sugarai játszanak szép formás testeden, irigylem te vagy a kedvesem, majd valamit látok, egy csepp…eső..könny gurul, végig teste...




Már napok óta megy a virtuális előjáték. Egy barátságosnak tűnő, de valójában tapogatózó kamu-kérdéssel kezdődött, aztán rövid, kétértelmű üzenetekkel folytatódott, amelyekből hamar eldőlt, hogy találkozni fogunk. Találko...




Egy meleg nyári napon történt. 2 éve élek boldog párkapcsolatban a párommal. Mindketten még a szüleinknél lakunk. Ezen a hétvégén náluk voltunk. A bátyján kívül senki nem volt otthon. Egyszer csak csörgött a telefon, hogy a kedves...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak