banner

Nézd meg az anyját




Az egyetem elvégzése után éppen nem volt kutatói státusz Árkodon, elmentem hát dolgozni egy, a szomszéd városban akkor létesülő ipari üzembe. A gyár kerítése már éppen megvolt, az üzemcsarnokok építése akkor folyt. Amikor beléptem én voltam a negyvenedik dolgozó, amikor tíz év multán elmentem a főiskolára, már közel ötezer dolgozó termelt ott. A gyár kapott a tröszttől néhány „öreg” (30-35 éves) dolgozót, betanítani a minket, fiatalokat.
Homokdombok, zsaluk és daruk között botladoztunk, egyszerre építettünk, szereltünk és tanultunk. Nem csak a gyárat kellett a majdnem semmi közepén létrehozni, de a zsellérekből (gyermekeikből) kellett kitermelni a vegyipar (ön)tudatos, önálló döntésre érett dolgozóit. Embertelenül nehéz volt elérni, hogy megértse: mérni kell, nem lehet csak úgy szemre adagolni, és a drága adalékokból nem azért írtunk elő annyit, mert irigyeljük, hanem tényleg csak annyi szükséges. Megszerettem a Tiszántúl északi részén élő embereket, becsülöm őket ma, is nehéz sorsuk közben mutatott emberségükért, de nagyon sok energiám ment el abban az időben a nevelésükre és megértésükre. A jövendő középvezetőket kihelyezett technikumi osztályokban, és vezetőképző tanfolyamokon oktattuk. Több bevált vezető kapott lehetőséget munka mellett egyetemi képzésre. Folyamatosan oktattam, segítettem a tanuló kollegáimat.

Amikor beléptem, a gyárban nem volt KISZ szervezet, ezért semmi kedvezményt sem kaphattunk, hiszen még a kiránduló vonatjegy váltásakor kapható kedvezmény is a KISZ lététől függött. Az első munkás évem során egy tucatnyi –közösségi munkát vállaló, magát községben jól érző– munkatársammal (önző anyagi érdekből is) létrehoztuk a KISZ alapszervezetet. Fő célunk, az volt, hogy jól érezzük magunkat, másodlagos viszont a kedvezmények megszerzése volt.
A közösség (mind a tíz fő) engem választott meg titkárnak, Hubay Annit (egy, a közgazdasági technikumban érettségizett lányt) szervezőtitkárnak, és a Csóka Csaba nevezetű fiút kultúrosnak. Hármunkból állt a vezetőség.
Az új gazdasági mechanizmus kialakulása idején az ifjúsági munka csak KISZ (kommunista ifjúsági szövetség) keretében történhetett. A vállalat vezetését felügyelte, a stratégiai döntéseket meghozta az „üzemi négyszög”, azaz az igazgató, a párt-, KISZ-, és a szakszervezeti-titkár. Mint KISZ titkár én is a szűk vezetőség tagja lettem.

A KISZ szervezetünkben csak jó barátok voltak. Munka után is együtt maradtunk, hétvégeken pedig mentünk kirándulni. Az egész városban szinte nem volt olyan hely ahol fogyasztás nélkül beszélgethettünk volna, ezért az egyik ház üressé vált szenespincéjében létesítettünk KISZ klubbot. Politizálni eszünkbe sem jutott, de a kirándulásainkra, vitaestjeinkre egyre többen jöttek, és igényelték a rendszeres meghívást. A város és a megye párt, állami és KISZ vezetése támogatott minket, szívesen jöttek el fórumainkra. Nem tudtuk, hogy interaktív politikai sót készítettünk, mi azt hittük, hogy baráti beszélgetés folyik. Mire felocsúdtam már hetente két este a pincéből a közeli művelődési házba kellett átmennünk, mert már városszerte nem csak beszédtéma volt a fórumunk, hanem illett megjelenni. Az aktív beszélgetőkön kívül (4-6 fő) több száz fiatal jött el hallgatónak.
Anélkül, hogy különösebb propagandát kifejtettünk ki, egyre több fiatal jelentkezett, a létszámunk exponenciálisan nőtt. Kezdetben még megvizsgáltuk, kit veszünk fel, próbaidőt kötöttünk ki. Mire észrevettük, egy újabb esztendő alatt a gyár létszáma meghaladta a kétezer főt, és a KISZ szervezetünkbe már nyolcszázan voltunk.
Ekkora tömeg szervezése, irányítása már több hivatásos politikust igényelt. Döntés elé kerültünk: vagy a politikát választjuk életcélnak, vagy átadjuk a vezetést más személyeknek.
Annival mi a szakmai előrelépést választottuk, Csóka barátunk a politikait, de nagyon jó, baráti kapcsolatunk maradt. Csaba, mint a vállalati KISZ Bizottság titkára kezdte, majd megyei szinten nagy politikai karriert futott be.

Anni ekkor vette át az igazgató titkárságának, én pedig a minőségellenőrzés szervezetének vezetését. Anni elkezdte levelezőn végezni a jogi egyetemet (később a járásbíróság elnökeként ment nyugdíjba). A városban akkor kezdődött egy komoly oktatásügyi fejlesztés, aminek során eseti óraadóból az évek alatt a főiskola tanszékvezetőjévé váltam.
Nagyobb feneket kerítettem a történetnek, mint Szinyei Merse Pál a „pacsirtának”, térjek hát rá a tulajdonképpeni történetre.
Annival egy napon léptünk be a vállalathoz, együtt köröztünk, azaz jártuk végig az osztályokat, és ismerkedtünk meg a munkatársakkal. Akkoriban még minden jövendő érdemi dolgozónak mindenütt egy-egy hetet kellett eltölteni. Az első két hónap így telt el, egész nap kettesben ismerkedtünk a céggel. Anni nagyon tetszett, hiszen egy dekoratív, kedves lány volt, akivel minden szempontból kiválóan megértettük egymást. Kezdetben csak kettőnknek nem volt partnere a szerveződő KISZ csapatban, mint két egyedülálló (páratlan és pártalan) együtt vettünk részt a programokon.
Mindketten bejárók voltunk, egy utcában laktunk albérletben. Amikor a KISZ szervezést készítettük, esténként egyre több időt töltöttünk együtt.

Minden szabadidőnkben együtt voltunk, legtöbbször együtt vacsoráztunk a klubban, máskor valamelyikünk albérletében, együtt mostunk, tanultunk, mindenki szerint a legjobb úton haladtunk, hogy egy párrá váljunk. Visszagondolva az együtt töltött két év alatt történtekre, nem emlékszem, hogy akár egyszer is izgatni akartuk volna egymást. Évekig egyensúlyoztunk a barátság és a szerelem közötti keskeny mezsgyén, vártunk, hogy eldőljön, széna-e, vagy szalma. Utólag visszagondolva nem voltunk még érettek a családalapításra.
Anni az albérletében a fürdőszobát kényelmetlenül tudta használni (a házinéni szobáján át), az én albérletem viszont teljesen külön házikóban volt (az építkezés alatt ott laktak a háziak). Anni sokszor jött hozzám haját mosni, hosszú haját rendszeresen én segítettem becsavarni. Sokszor „láttuk”, de nem „néztük meg” egymást hiányos öltözékben.
Magam részéről nagyon kényelmes volt, ahogy korábban (az akkoriban férjhez ment) unokatestvérem helyett most Anni társaságában vagyok. Ahogy Ágival sem csókolóztam, de üdvözlésként megcsókoltuk egymást, szerettünk összebújva olvasni, beszélgetni, rendszeresen így tettem Annival is. Nagyon sokszor csak hátunkkal, oldalunkkal akartuk érezni a másik jelenlétét. A másik első pisszenésére ugrottunk, otthagyva egy ígéretesen alakuló randit is, és ezért nem kértünk mást egymástól, csupán a másik lelkét! Éreztem azt is, hogy Anni is elégedett a köztünk lévő kapcsolattal.
Nálam pont fordítva volt, mint Heltai Jenő, Vallomás című versében:
Mi ketten egymást meg nem értjük,
Nagyon sajnálom, asszonyom,
De ha nem kellek szeretőnek
Egyébre nem vállalkozom.

Például arra, mit gyakorta
Szónoki hévvel mond kegyed,
Hogy meggyötört szegény szívének
Legjobb barátja én legyek.

Legjobb barát! szavamra mondom,
Megtisztelő egy hivatal,
De nem vagyok hozzá elég vén,
S ön aggasztótan fiatal.

Ön csupa élet, csupa illat,
Lángol, vakít, hevít, ragyog,
Hát hogyne szomjaznám a csókját
Én, aki angyal nem vagyok?

Olyan kevés, amit kívánok...
Ha osztozkodni restell is,
Legyen a tisztelt lelke másé
Nekem elég a teste is.

Legyen lelkének egy barátja,
Kivel csevegni élvezet,
De ez az őrült, ez a mamlasz,
Ez a barát nem én leszek.

Legyen övé minden poézis.
És az enyém: csak ami tény,
Ő oldja meg a problémákat,
A ruháját viszont csak én.

Hogy ez a hang szokatlan önnek,
Kétségbe, kérem, nem vonom,
De annak, hogy megértsük egymást
Csak egy a módja asszonyom:

Adjon az Úr, ki egy tenyérbül
Rosszat is, jót is osztogat,
Rosszabb erkölcsöket kegyednek,
Vagy nekem adjon jobbakat!

Ekkor történt, egy májusi szerda délután a további sorsomat meghatározó eset (azért vagyok biztos, mert szerdánként a vegyipari technikumi osztályban 13-16 óra között tanítottam szerves kémiai technológiát, ami után mindig, a pedagógus könyvtárba menet, beugrottam az OMNIA cukrászdába meginni egy kávét. Oda jártunk, mert ez volt az a hely, ahol, egy kávé és egy süti mellett (sokadikán egy pohár szódát–néha még azt is hitelbe–) két órát is üldögélhettünk, borravaló helyett a kézcsók, néha egy-egy szál virág, elég volt a hölgyeknek. Mivel ez még az előző évezredben, a mobil telefon feltalálása előtt történt, itt hagytunk üzenetet egymásnak, itt kerestük a másikat telefonon.
A bejárat közelében az egyik asztalnál Annit láttam meg egy középkorú hölgy (az édesanyja) társaságában. Odaköszöntem, majd a hölgy hívására odamentem, Anni bemutatott, hellyel kínáltak. A következő pillanatban a hölgy mind a 150 cm-es magasságával, és 120 kg tömegével a nyakamba omlott, és fél órán át, nyálazta az arcomat, közben felváltva hol, őszinte öröméről biztosított megismerkedésünk alkalmából, hol csúnyának nevezett, hogy ezzel mért vártam a mai napig. Lenyomott egy üres székre és elkezdte kikérdezésemet. Akkor értettem meg, hogy mit érezhettek azok, akik a Gestapo vagy a KGB karmai közzé kerültek. Célirányos kérdései eredményeként két perc alatt megtudta az újraoltási bizonyítványom számát, az óvodai piros pontokat miért kaptam, és mi a véleményem a cserebogarak halhatatlanságáról. Majd számon kérte, hogy miért nem mentem már el hozzájuk, sőt közölte, hogy hívás nélkül is bármikor szívesen látott vendég vagyok.

Képtelen voltam szóhoz jutni megdöbbenésemben (pedig minden ismerősöm szerint esetemben a halál beálltát az a tény jelzi legbiztosabban, hogy 10, azaz tíz másodpercig csendben vagyok). Anni édesanyját ez nem igazán zavarta, egy lélegzettel kért sarokházat, somlóit, és egy tányért az otthonról hozott saját süteményeinek kirakásához, és kezdte el újabb monológját.
Közölte, hogy csak a legfontosabb adatokat mondja el nekem, amire Anni minden barátjának szüksége van. Tíz perc múlva, már tudtam, hogy mi volt Anni első szava, ki volt a padszomszédja az elemiben, és ősei mit cselekedtek a honfoglaláskor, hol voltak a népvándorlás idején, a Pun háború során, már az özönvíz került volna sorra, amikor nyílt az ajtó, és azt hittem megérkezett a felmentő sereg, egy emberöltővel és minimum 20 kilóval bölcsebb hölgy –a NAGYMAMA- alakjában, akit Anni nagyapja kísért. A tiszta nagybetűs írással a mindent elfoglaló, mindent irányító anyacárné jellegét akartam jelezni.
Félelmetes volt látnom Annit egyszerre 20, 40 és 60 évesen, karcsún, vágásérett-kövéren és épen szétfolyó zsír-pacni alakjában.
Nagymama a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt, ránk telepedett. Az asztalokat átrendezte (amikor a megyei első titkárt várták, akkor volt olyan sürgés), négyet összerakatott, a köré ültünk le az általa megadott helyre. Úgy utasította lányát és unokáját, hogy azonnal megértettem a matriarchátus lényegét, és minden rabszolgalázadás alapvető okát is. Azonnal szódavizet rendelt mindenkinek, majd ellentmondást nem tűrő stílusban elmagyarázta, hogy melyik gyermeke, melyik unokája mit tud, mire van tehetsége, mit tesz majd az élete hátralévő időszakában. Kezemet elkapva megnézte a tenyérvonalaimat, majd ráparancsolt lányára, hogy nyissa ki a dobozt. A dobozból egy kilós nyaklánc, egy arany zsebóra akkora lánccal, hogy a Lánchíd javításához is megfelelő lenne, és egy önvédelmi fegyvernek (boxer) is minősíthető pecsétgyűrű került elő. Mire levegőt kaptunk, már rám adta, és közölte: pont jó, illik a szememhez, és egyébként is ezt az Anni férjének szánták! Közben Anni nyakába tette egy szánhúzó-kutya hámjának is alkalmas láncot, akkora plecsnivel, hogy vértnek néztem volna (szegény Brezsnyev, ha meglátta volna biztos, megüti a guta). Oldalszalonna méretű és állagú kezeivel összetolta fejünket. Saját művétől elérzékenyülve „De szép pár vagytok így együtt! Az asztalon áthajolva megcsókolta arcunkat. A nagypapa jóságos arccal hallgatott, csak néha erősítette meg a „Jóska, te megmondhatod, hogy…!” felszólításra adott egy-egy „igen drágám” „természetesen Aranyom!” megjegyzéssel felesége szóáradatát.

Megrémültem! Ilyen formátlanná, kiállhatatlan természetűvé válik majd, a most csókolni való Anni is? Nem tudtam mit tenni, hogyan meneküljek el, mert akkora vehemenciával mondták, hogy attól félhettem, hogy az anyakönyvvezetőig meg sem állunk. Annira nézve csak bocsánatért könyörgő, rémült tekintetét láttam. Őt is nekem kell kimentenem! Mit csináljak?

Szerencsénkre Ica, egy korunkbeli felszolgáló (megnyerte a városi szavalóversenyt, amatőr színjátszó is volt, és elsőrangú haver) mentette meg a helyzetet. Amíg a velünk szembe lévő asztalt szedte le, a nagymama háta mögött a telefonálás jelét mutatta és kérdően nézett. Igent bólintottam. A tálcát hátra vitte a mosogató helységbe. Megcsörrent a telefon, a csörgésre előjött Ica, felvette, majd a kagylót kezében tartva kezdett kiabálni:
- Árkody mérnök urat vagy Hubay Annát keresik a gyárból! Mérnök úr, tessék telefonhoz jönni! Vegye fel, a hívó a vonalban van. –mondta.
Megkönnyebbülten, mentem a készülékhez, felvettem a kagylót, benne Kati néni –a cukrászda jóságos, nagymamát formázó vezetőjének– nevető hangját hallottam:
- Nem tudom, miért teszzük, de ez a lókötő Ica megkért, hogy mondjam meg: az ajtó előtt áll Peti a taxijával, egy sarkot ingyen elvisz! Állítólag az életetek függ ettől! Most beszélj valamit, aztán menekülhettek.
- Igen! Én vagyok… Természetesen megyek, Igazgató kartárs! Nem probléma, legfeljebb reggel ugrok haza tiszta ingért!…Igen, Anna is itt van, de rokonaival, beszélgetünk. Anni helyett inkább Erzsit kérném. …Igen, biztosan megértik Erzsiék! … Természetesen azért megkérdem Annát is! –Valami ilyeneket mondtam a búgó telefonba, közben láttam, Anni édesanyja és nagyanyja nagyon figyel. Icától kértem a teljes számlát, majd visszamentem az asztalhoz.
- Elnézést, de nagyon fontos ügyben keresett az igazgatónk! Holnap jön a vezér, és nem holnapután. A jelentést össze kell állítanunk. Nekem sajnos mindenképpen be kell mennem, de téged Anni kimentettelek. Erzsit nem engedik haza, majd ő letisztázza az anyagot, legfeljebb reggel minden gépíró ezt írja majd! Nagyon örülök, hogy találkoztunk, de már itt is az értünk küldött taxi! –mondtam, a hölgyeknek kezet csókoltam és indultam fizetni.
Ica elkészítette a számlát, rendeztem. Anni szólt, hogy ő is jön, a munka fontosabb, a család megérti, hétvégén úgy is hazamegy.

A presszó előtt beszálltunk a taxiba, elindultunk, ahogy befordultunk, kocsiban kitört belőlünk a röhögés. Peti (a városi taxi KISZ titkára, régi haver) elmeséltette a történteket, két sarkot vitt, a Szöllőskertbe vacsorázni, majd elment, utasra várt az állomáson. A vendéglőben meghívtam Annit egy tál tepertős túrós csuszára, elnézésemet kérte anyja és nagyanyja arroganciájáért, a kínos percekért. Tudtam, akkor is rendkívül kínos lett volna számára, ha más nem látja, hallja, de legalább egy tucatnyi ismerősünk jelenlétében történt. Egy engesztelő puszit váltottunk. Alig rendeltük meg az ételt, jött Ica. Odahívtuk az asztalunkhoz, a mentőakciót egy-egy puszival köszöntük meg. Sokat nevetgélve megvacsoráztunk, és megtárgyaltuk a történteket. Ica visszament dolgozni, én pedig hazakísértem Annit az albérletéhez. Útközben jutott eszünkbe, nem maradhatunk otthon, kimentünk hát a gyárba. Az irodámban elővettem egy üveg ajándék bort, kinevetve magunkat, menekülésünket, szép csendesen megiszogattuk. Majd levetkőztünk, és kanapén összebújva aludtunk reggelig.

Korábban néha átfutott a gondolatomon (főként, ha valaki utalt rá), hogy esetleg Anni is lehetne a feleségem, de ez után ilyenkor a lelki szemeim előtt megjelent, milyenné válhat az évek során. Megpróbáltam a barátság megtartása érdekében nem gondolni a történtekre. Egyik este, az albérleti szobámban, az olajkályhán közösen főztünk borzas haluskát füstölt szalonnás brinzával (mindenkinek ajánlom, csodálatosan finom étel: reszelt nyers krumpliból, lisztből tojással galuskatésztát készítünk. Kiszaggatjuk a normál méretnél kicsit nagyobbra, kifőzzük. Két-három maréknyi juhtúrót összetörünk frissen olvasztott szalonna zsírjával és tepertőjével, rászedjük a haluskát, Összekeverjük, és máris ehetjük. Esetleg a szalonna olvasztásakor egy kis hagymával, randira nélkülünk induló barátnak, barátnőnek néhány gerezd foghagymával is megbolondítjuk! A jóízűen elfogyasztott vacsora után egy kis bort iszogatva beszélgettünk. Fürdés és hajmosás után, egy ingemet magára terítve az ágyamon ült törökülésben, miközben a haját fésültem, és csavartam fel éjszakára. Éppen oldalt kezeltem a haját, amikor a mezítelen ölébe húzta fejemet, éreztem a frissen mosdott lány ölének, semmihez sem hasonlítható illatát, alulról láttam feszes melleit az ingem takarásában.
- Tudod –mondta Anni, kezeimet megfogva, mélyen a szemembe nézve– meg kellene beszélnünk a kettőnk kapcsolatát. Jó veled, szeretlek, mintha a bátyám lennél, de nem vagyok szerelmes beléd. Nem téged képzellek el a nászi ágyba. Veled viszont lehet párnacsatát vívni.
- Látod, én is hasonlóan érzek. Egyelőre te vagy a legfontosabb nő számomra –Ágit leszámítva–, de nem a feleségemként, hanem a húgomként gondolok rád! Remélem nem értetted félre az eddigi tetteimet, de szeretem érezni tested, jó, ha a karjaimba bújsz, hiányzik, ha nem találkozunk.
- Látom, elkerülnek téged a lányok, engem pedig a fiúk, legtöbben már az anyakönyvvezető előtt látnak bennünket. Nekem így vagy fontos, hiszen veled mindent, mindenkit megbeszélhettem. Mindig egy ilyen bátyót szerettem volna. Az öcséim előtt szégyenkezek, mert meglesni akarnak, de előtted nem. Nem értem magunkat! Előtted nem érzem meztelennek magam, akkor sem, ha éppen nincs rajtam semmi.
- Na akkor aludjunk kishúgom, mert reggel nem tudunk felkelni! Ebben az esőben úgy sem engedlek haza, mert bőrig ázol, és ápolhatlak hetekig! –mondtam, fején megkötöttem a hajhálót, és megpusziltam.
- Rendben, bátyus! Aludjunk. –válaszolta, megágyaztunk. Lefekvés után befészkelte magát az ölembe, nyakamat átölelve, szorosan hozzám simult.
Éreztem, hogy az utolsó akadály is elhárult barátságunk elől, és valóban, mint amikor Ágival aludtam együtt, most sem éreztem nemi izgalmat, csak a köztünk lévő határtalan szeretetet.
Reggel, Annival az ölemben ébredtem, az órára nézve, láttam, még korán van. Percekig gyönyörködtem alvástól kipirult arcában. Megcsókoltam, majd felkeltem, megfőztem a reggeli kávét. A kávé illatára nyitotta ki a szemét, hozzám lépett, átölelt, megcsókolt.
- Régen aludtam ennyire pihentetően, olyan biztonságban éreztem magam, mint régen apám mellett.
Teljesen természetes mozdulattal vetette le a hálóruhának használt ingemet, és az előző nap vásárolt fehérneműjét kereste elő, és vette fel. Közben végig néztem hibátlan testét, láthattam kívánatos idomait, még meg is állítottam, megmondva, hogy gyönyörködni akarok a látványában. Nem titkolt büszkeséggel pózolt előttem.

Ezután kapcsolatunk egyre szorosabb lett, együttléteink hosszabbodtak, de már nyomokban sem volt erotikus tartalma. Ezután deklaratíve huginak, illetve bátyónak szólítottuk egymást.
Egyre jobban érdekelt viszont Ica, lehetőleg igyekeztem úgy leülni, hogy két felszolgálás között tudjunk beszélgetni. Zárás után megvártam, és elkísértem a vonathoz. Már nem tudtam úgy megállni mellette, hogy ne legyek teljesen merev.

Júniusban megkezdődtek a szabadságolások, Annit jutalomból (és mert kiválóan beszélt angolul és franciául) a tröszt elküldte egyik kanadai partnercéghez a főmérnökkel és két gépésztechnológusunkkal továbbképzésre, kooperációs tárgyalásokra. Indulásukkor kikísértem a csapatot Ferihegyre (a vállalati mikróval mentem Pestre kísérleti segédanyagért), búcsúzáskor megkértem a fiúkat, vigyázzanak a kishúgomra. Ezen az úton részt vett Ottó, egyik gépészmérnökünk, a hathetes út alatt megszerették egymást.

Júliusban jutalomszabadságot kaptam, ez alatt a KISZ KB (eredményes szervezőmunkáért) jutalmából. Moszkvában és Leningrádban töltöttem kéthetet. Miután hazajöttem, itt volt Ilona nap. Névnapján a presszóban virággal és egy érdekes népművészeti vázával köszöntem meg Icának, hogy segítségét. Zárás után addig beszélgettünk, hogy lekéste a vonatát, így az albérletemben folytattuk reggelig a diskurzust. Beszélgetés közben félig felöltözve feküdtünk az ágyamon, összebújtunk, csókolóztunk. Munkarendje eléggé furcsa volt, egyik nap déltől este tízig dolgozott, másnap reggel hatra ment, nyolckor nyitott, és délután hatkor végzett. Minden harmadik nap és minden hétfő szabad volt, havonta változó rendben, szombat este viszont éjfél után zártak. Az együtt töltött időben izzott a levegő Ica nőiességétől. Negyed nap, záráskor megint megvártam, már egyből az albérletembe vezettem. A közös zuhanyozás után mezítelenül összebújva feküdtünk le, csókolózva, egymást simogatva beszélgettük álomba egymást.
Szeptemberben a sikertelen ötödik félévét kezdte újra a tanárképzőn, ezért befejezte a presszóban végzett munkát. Kollégista lett, beköltözésekor találkoztam szüleivel, láttam, édesanyja kedves, szerény! Megnyugodtam.

Szeptember végére egyértelmű lett számomra, szerelemmel szeretem Icát, nagy örömömre Annit is egyre többször láttam Ottóval. Kétnapos megbeszélésen voltam Pesten, Anni is fel jött, együtt vacsoráztunk, és –utoljára– reggelig beszélgettünk összebújva az ágyamba. Nagyon örültünk, hogy mindketten találtunk párt magunknak, őszinte véleményt mondtunk a választottakról.
Novemberre Ica már gyakorlatilag hozzám költözött, hiszen hetente legalább öt éjjel nálam aludt.
Annival a barátságunk megmaradt, párjaink is összebarátkoztak, szinte minden hétvégét négyesben töltöttük.

Februárban vettem feleségül Icát, néhány héttel később Anni ment hozzá Ottóhoz, tanúnak egymást kértük fel. Annit, mint kiadó vőfély én vezettem az úrasztalához (bátyja nem volt, édesapja évek óta halott), és adtam át a vőlegénynek.

Nyáron a vállalat, a KISZ szervezet segítséggel tíz ikerházat épített az ifjú házasok számára. 1000 óra társadalmi munka, kaláka, ingyen fuvar, más vállalat KISZ szervezetinek segítsége, kamatmentes munkáltatói kölcsönök, OTP hitel, 30-30 ezer forint szoc. pol. támogatás mellett minden megtakarításunk is elment az építkezésre. Ica még tanult, a havi törlesztő részlet alig haladta meg a havi fizetésem és az Ica ösztöndíjának összegét. Szerencsére a személyzeti osztályra oktatási előadót kerestek, Anni javaslatára Icát vették fel.

Az ikerházak elosztása során, a házunk másik felébe Anniék kerültek. Karácsonyt már az új házban töltöttük. Február másodikán született meg Miklós fiam, március hetedikén Anniék lánya Erzsike. Egymást hívtuk meg keresztszülőnek, de ez akkor, a kor szokása szerint nem olyan egyszerű volt: A vállalati KISZ szervezet a Forradalmi Ifjúsági Napok keretében, március 21-én, névadó ünnepséget szervezett (egyesek ezt akarták a keresztelő helyett elterjeszteni). A munkatársak jelenlétében, az anyakönyvvezető előtt még fogadalmat is tettünk. Húsvét szombatján pedig összegyűltek a családok, a lakásnál tartottuk meg a közös keresztelőt.

Anni és Ica egyetemi tanulmányokat is folytattak, miközben GYES-en voltak a babákkal. Egymást támogatva, mintha nővérek lennének, nevelték a gyermekeket. A két ház tíz évig volt száradó pelenkákkal díszítve.

Teltek az évek, és láttam, Anni karcsúsága, kedvessége semmit sem változott! Itt nem volt igaz, hogy az anya formázza a lány jövőjét.

Negyven éve már, hogy Annival testvérként szeretjük és tiszteljük egymást. Két lánya és egy fia együtt nőt fel gyermekeimmel.
Nem bántam meg, hogy akkor inkább Icát választottam, hűséges feleségem a mai napig, aki három fiút és egy lányt szült nekem, és közvetve neki köszönhetem tíz unokámat is.

Már annak is közel húsz éve, hogy Miklós fiam nősülés előtt, csak az anyát nézte meg, a nagymamát és a dédmamát nem, ezért bátran elvette feleségül kereszttestvérét, gyermekkori pajtását, Anni lányát, Erzsikét.

Múlt vasárnap vacsora előtt a kertben pipáztunk és beszélgettünk Ottóval, amikor legidősebb –közös– fiú unokánk jött rémült arccal tanácsot kérni, mert délutáni viziten volt a kiszemelt lány családjánál, és a család idősebb nőtagjai azonnal kezdték káderezni.
- Most mit csináljak, a lány tetszik, a családja nem! Mit tanácsoltok? Vegyem figyelembe a közmondást, vagy nem! Ti, hogy döntöttetek? –kérdezte.
Ottóval egymásra néztünk, újra átéltem az elmúlt bő négy évtized minden eseményét. Láttam az arcán, vele is hasonló történik. Magunkhoz öleltük Péterkét, átérezve világot jelentő dilemmáját:
- Hallgass a szívedre! Ha szeretitek egymást, a többi nem számít! –mondta Ottó.
- Mert tudod, van, amelyik lány pont olyan lesz, mint az anyja, de van, aki tanul szülője hibájából. De ezt csak utólag tudhatod meg! –tettem hozzá.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Miranda Paxton felsóhajtott, miközben letette a szennyeskosarat. A kedd általában a mosás napja volt. Természetesen szerdán takarított és pénteken pedig bevásárolt. Lehetne még normálisabb, gondolta sóvárogva.
Nem mintha rossz ...




„Kedves naplóm! Késő este körmölöm ezeket a sorokat. Kissé még mindig szokatlan ez nekem: soha életemben nem írtam az életemről, de úgy érzem, amióta összejöttem, azután szakítottam Tamással, le kell jegyeznem az érzéseimet, ...




Szokás szerint megint hajnalban keltem fel. Most is legkésőbb reggel hatra kell megsütnöm a kenyereket, a pékség nyitásáig. Ez a pékek dolga, mondom magamban. A tésztát munkatársam már tegnap előkészítette, így nekem csak kisütnöm...




Szokták mondani, hogy az ember sírig tanul. Ez most rám is igaz volt és megint. Ismét hittem annak a férfinek, aki fél éve se szó se beszéd nélkül dobott. Ismét én kerestem fel, mert hiányzott nagyon.
Engem mindig vonzottak a pi...




Feleségemmel úgymond nyitott házasságban élünk. Gyermekünk még nincs és ameddig kettesben vagyunk, szeretnénk minél jobban kiélvezni az életet. A nyitott házasság számunkra nem azt jelenti, hogy külön utakat járunk, hanem inkább m...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak