banner

Éva ujjazta lucskos pináját




A buli este nyolckor kezdődött, és a két lány nem is volt rá hivatalos. De ők úgy döntöttek, mégis elmennek! Mert ott volt az a srác, akit az osztályozóvizsgán ismertek meg. A szőke hajú, akinek anyajegy volt a homlokán. Nem volt hindu, de talán szerencsét hoz. Mármint nagyon jóképű volt.
A bulit a Toboz utca végében tartottak, ami csupán száz méterre volt a folyótól. Igazából zsákutca volt, de levitt a vízhez egy ösvény, aminek a mentén tobozok voltak, mert voltak ott a fenyők is. De mindegy, mert nem tervezte senki, hogy lemegy a folyóhoz.
Angi nyitott ajtót, aki húsz éves volt, és nagyon csinos. Puszi-puszi.
- Szia Éva és Irén, megjöttetek?
- Igen, hű, van pia?
- Van ám, gyertek be.
A zene nagyon szólt. Jó hangosan elég divatos zene volt. A fiatalok táncoltak. volt aki már egyetemre járt, mások most érettségiztek, mert nyár volt, és party volt. Jól öltözött volt mindenki és finom parfümöket viseltek.
Éva és Irén már nagyon táncoltak, és be is csiccsentettek. Megkérdezték hát Angit.
- Angi, itt van Endi? Nem láttuk.
- Igen, itt van, csak elment tobozokat gyűjteni.
A két lány vihogott egyet vagy kettőt és elpirult.
- Juj ez romantikus, nem?
- Igen, azt mondta magányra van szüksége mert nem nagyon bírja ezt a zenét.
- Jó, majd visszajön – mondta Éva, és táncolni kezdett Tomival.
A lányok táncoltak, megittak egy üveg Vermutot meg két pezsgőt, elszívtak fél doboz vékony cigit de Endi nem jött.
- Biztos baj van - mondták, ezért a két miniszoknyás lány kisétált a házból és elindult a Toboz-közben.
A friss fű és a lonc és a föld szaga keveredett a vízzel a kora júniusi párás estében. A lányok körömcipője cuppogott a lucsokban. A hang felizgatta őket, aztán meglátták Endit.
Endi fehérben volt és szőke mint egy herceg. Halkan beszélgetett a tobozokkal. Alakja kirajzolódott az ég sötétbe hajló háttere előtt és a folyó csöndesen csobogott nem is olyan távol.
- Szia Endi – mondta Éva, és hátrasimított a haját. – Mit csinálsz?
Endi elejtette a tobozt, ami aranytojássá változott.
- Ó… én…
Irén felsikkantott a gyönyörűségtől.
- Te vagy, Aki a tobozból csinál tojást herceg!
Már vette is le a melltartóját.
Irén fehér, gyönyörűen telt keblei duzzadtak az éjszakában. Éva a szoknyáját csúsztatta le, s piros bugyiját. Endi odalépett.
- Ti szépségek… - suttogta.
A két lány letérdelt, és elővették Endi hatalmas duzzadt szerszámát. A dákó belemeredt a sötétbe. Éva és Irén egyszerre nyalták meg. A fiú felszisszent, az anyajegy kigyújt homlokán.
Irén becsusztatta a fiú ékességét a keblei közé, Éva pedig a pompás heréket morzsolta. Aztán Éva lefeküdt a harmatos fűbe és széttárta combjait. Endi mormogva temette közéjük az arcát, és nyalni kezdte a lány punciját. Éva sikongatott, jóformán sikálta a srác arcát vágytól lüktető ölével. Irén közben Éva szája fölé guggolt, és ő is nyalatni kezdte magát.
Az aranytojás szinte lángolt a fűben.
Irén kutyapózba vágta magát, és Endi beakasztott neki hátulról. Ütemesen verte bele a farkát a szűk sikamlós résbe, és közben Évával smárolt, aki megérintette az anyajegyet a homlokán.
- Ne! – üvöltötte Endi, és azonmód telespriccelte Irén vagináját bőséges ondójával. A lány felsikoltott a gyönyörűségtől. Imádta, ha telelövik, de tartott tőle hogy a fiú majd a hátára fogja ereszteni csupán a magját. Most viszont nagyon elégedett volt.
- Azt ne piszkáld, mert ha valaki hozzáér, durran a geci!- mondta korholón Évának.
- Bocsánat… - hebegte a lány.
- Ezért kinyalom a segglukadat – mondta szigorúan Endi, a fejére üvöltötte a lány kis borotvált seggét. Fürgén nyalni kezdte az ánuszrózsát. Éva remegett.
- Ujjazd magad! – parancsolt rá Endi, kicsit abbahagyva a seggnyalást.
Éva ujjazta lucskos pináját. Irén közben újra keményre szopta Endi faszát és beleült. Jó méretes szerszám volt, és a lány hamarosan elélvezett rajta. Éva szintén elment, amikor Endi az ujjával is a fenekébe nyomult. Pihegve dőltek a szőke hercegre.
- Még nem végeztem. Most már mindegy… te is megérdemled, Éva.
A karcsú lány lábait a vállára vette, és úgy kúrta meg a nedves földön. Éva nézte hogyan bújik bele a hatalmas farok, látta fehér combjait ragyogni a sötétben, aztán az orgazmus robbant, az övé és Endié egyaránt. A herceg az ő lukát is telelőtte a gecijével.
Endi gyengéden felöltöztette a két lányt.
- Most már mindketten tudtok tojást szülni. évente egyet. Arany. Jó árban van – mondta, és elment.
A két lány sírt. A ruhájuk csupa fű, hogy mennek így vissza buliba? Boldogok voltak mégis.
Mire visszaértek, már mindenki annyira be volt rúgva, hogy nem is tűnt fel nekik hogy a lányok milyen koszosak és szaglanak a maganyagtól. Berúgtak ők is még jobban. Éva állítólag még le is szopta a Karcsit, de ezt senki nem tudta másnap bizonyítani.
A két lány azóta is várja a herceget. A tobozoktól azóta is félnek. Az első tojásig még van fél évük, az ultrahang még semmit nem mutatott. A várható haszon ellenére reménykednek, hátha csupán vaklárma volt az egész.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Megszólalt a csengő. Az utolsó. Michelle rámosolygott Peter-re, aki erre még jobban begerjedt. Kiskoruk óta egymás szomszédságában laktak, együtt nőttek fel, egy iskolába jártak. 5 évesen együtt estek le a diófáról és mindig minde...




Épp jöttem ki a a biciklimhez. Ki akartam nyitni, de akkor mellém jött Tibi.
- Csá! - mondta. Tibi egy cigány fiú volt. Feketepóló és egy fekete farmer rövidnadrág volt rajta.
- Szevasz - kezet fogtam vele.
- Hé Tibi...




Mindig is csodáltam a nőket. Talán ez volt a baj, mert a nagy csodálattól valahogy mindig kevesebbnek éreztem magam náluk. Csodáltam finom kezeiket, kedves arcocskáikat, illatos, bársony tapintatú hajfürtjeiket. Kezdetben csak ennyit, a t...




Az esztendőnek eme rügyfakasztó délutánján ismét felkerekedtem,és átvágtam az aljnövényzettel takart ritkás erdőségen.Tettem mindezt annak érdekében ,hogy láthassam édes Cathleenem hintóját végigrobogni a vöröses szív alakú ...




Balázs, akivel néhány levélváltás után személyesen is találkoztam, igen
furcsa, már-már hihetetlen történetet mesél el. Talán ha nem látnám
tekintetében és mozdulataiban az őszinte átélést, nem érezném szavaiban...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak