banner

A kukkolás




Miután bejött a fürdőből mellém ült, azt hitte alszom. A homályban láttam, ahogy köntösét levéve a fiókhoz lép, bugyit, pólót keres, majd felállva derekát nézegeti a tükörben. Vékony, nyúlánk derék, és feneke megfeszül, amint lábujjhegyre áll, és csípőjét a tükör felé fordítja. Ásított, felöltözött, mellém feküdt. Éreztem, hogy nem alszik, csak pihen. Pár perccel később kezével végigsimította bugyiját. Meleg van, semmi takaró. Rámnézett, mire én gyorsan becsuktam a szemem, még egy kicsit haragudtam rá, nem volt kedvem beszélni. Halk, a textil érintésének hangjaira kinyitottam a szemem. Bal keze meztelen hasán feküdt, jobb kezével punciját simogatta a bugyin keresztül, majd oldalról a keze betévedt az édes ajkaihoz. Fejét hátraszegve kedvesen, fáradtan mozgatta kezeit, majd feneke is lágy mozgásba kezdett. Kezét néha váltva emelte csípőjét, és halk szuszogása egyre zaklatottabbá vált. Az ágy és a ruha csendben zizegett, teste gyönyörű alakja, mozgása, bőre egyre jobban élvezte saját érintését. Igen, most végre csípőjét magasra tolta, és ujjai gyors mozgással elvitték a csúcsra. Egy pillanat teljes csend, visszatartott zihálás. Istenem de szép. Hangja elhalkult, és csak keze nedves csókhangjait hallgatom.






Házi bulit csináltunk a párommal, ahová meghívtunk néhány közös ismerőst. Ott volt az a srác is, aki nekem már régebben is tetszett. Mindenki erősen alkoholos állapotban volt már, és kezdett elfáradni. Éjfélre mindenki elment kiv...




Egy nap a férjem azzal állított haza a munkahelyéről, hogy a cég, ahol dolgozik, hamarosan képviseletet nyit Rómában és egy munkatársat várhatóan több évre kiküldenek oda beindítani a dolgokat. Persze, mondanom sem kell, hogy mindket...




A minap egy gyönyörû és csodálatos álmot láttam. Gyakran vannak szexuális álmaim, de valahogy ez a szokásoshoz képest sokkal különlegesebb volt. Sokkal élet hûbb, valóságosabb. Egy nagyszobában voltam, ami szépen be volt rendezve.<...




Összevesztem anyámmal, haragudtam én mindenkire akkor. Fájt a lét és üvölteni tudtam volna a kíntól. Haragudtam szerelmemre is, hiszen a minap nem adta meg nekem a testi gyönyör kéjét. - bár tudtam ő nem tehet semmiről; mégis... Hi...




A dolog ott kezdõdött amikor egyik délután hazaérve anyósom és barátnõje a konyhában nevetgélt és piázgatott. Puszival köszöntöttem õket és megkérdeztem mire ez a mulatozás? Mártinak szülinapja volt a héten azt ünnepeljük de ...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak