Barátom húga akkor 16 éves volt elég jó alakja volt formás mellek kerek popsi minden volt igazából, mi akkor 19 évesek voltunk sportosabb testtel. Általában szombaton el szokott menni lovagolni mert akkor nincs ott senki és nyugodtan csinálhat bármit. Ezen a vasárnapon én 3 ismerősömmel elmentünk hozzá megnézni. Miután odamentünk hozzá mondta hogy hamarébb elmegy mert találkozik a barátjával. Elment az öltözőbe átöltözni de nem zárta be teljesen az ajtót szóval be tudtunk menni hozzá. Miután levetkőztünk bementünk hozzá egyből lekaptunk róla mindent és elkezdtük dugni ahogy csak bírtuk. Próbált szólni hogy hagyjuk abba meg hogy mennie kell a barátjához de szinte csak nyögött. Egy idő után letérdeltettük és mindenki belelőtte a szájába majd felöltözött és raktunk a puncijába 1 vibrátort meg 1 buttplugot popójába és nagynehezen elindult a barátjához mi meg követtük. Mikor odaért a barátjához elindultak az étterem felé közben irányítottuk a vibrátorát. Egy idő után megálltak és elkezdett spriccolni úgy hogy ilyet még egyikünk se látott gyakorlatilag le is ült annyira nem bírt állni. Utána inkább hagyták az egészet és elbúcsúztak egymástól mi pedig elvittük kocsival hozzám és reggelig dugtuk. Másnap mondta hogy csinálhatnánk ilyet még mert nagyon élvezte.
Nem, nem panaszkodni akarok.
A rokonait nem válogathatja meg senki, kiváltképp nem a szüleit vagy a testvérét.
Én így jártam, de mondhatom úgy is, hogy mi így jártunk.
Nekem szép emlék marad, ugyanakkor lehetett vol...
19 éves voltam, az akkori barátom az ország túlsóvégén járt egyetemre, s bár lelkiismeretfurdalásom volt, mégis rendszeresen maszturbáltam távollétében. Mindig rá gondoltam, semmi biszexualitás nem volt bennem. A legjobb barátnőm F...
Fiatal párocska vagyunk, Én és a mennyasszonyom. Nem panaszkodhatom semmire. Én végzős vagyok, ő negyedéves, a szüleimnél lakunk az emeleten még, mert még nem engedhetjük meg magunknak a saját lakást az egyetem mellett keresett jövede...
Angliában van egy egy nagyon gazdag (ráadásul még szép is) nénikénk, vagyis inkább a férje gazdag, mivel egy nagy multicég vezetoje. Egyszer télen amikor nálunk voltak meghívtak a húgommal.