banner

Leszbi történetek




Gini szenvedélyesen csókolta a barátnőjét Valkocit A vörös, rövid hajú nő régen látott már pinát, mivel 8 hónapon keresztül egy pléhdobozban keringet a föld körül.
Valkocinak, fekete, tüsi haja volt és nagyon izgató illata. A fiatal nők egy kényelmes rózsaszínű kanapén estek egymásnak. Gini széjjelhúzza az ujjaival Valkoci pináját és bedugta a nyelvét.
– Jó savanyú. – mondta Gini mikor kicsi szünetet tartott a nyalásban.
– Az összes szexpartnerem ezt mondta. Végül is nem véletlenül csúfoltak az iskolában a férfi tanárok savanyúnak. – válaszolt Valkoci és észrevett a plafonon egy pókhálót.
– Életem hányan dugtak meg eddig?
- A pornó karrier előtt vagy 30 - 40 faszi. Majd miután pornós lettem kb. 3000 fasz járt bennem.
– Gratulálok.
– Köszi! Tudod jól, hogy szeretem a faszt és a nőket is. Gini, gyönyörű a vörös, rövid hajad. Az ócska lámpa fényénél szinte felragyog és nagyon jól tudsz nyalni. Imádom ahogy csinálod, mindig megtalálod a G pontom.
Valkoci nagyot nyögött. - Ahhh
Gini folytatta szorgalmasan, nyalta a barátnője nemi szervét, közben a cicik után nyúlt. Valkoci simogatta Gini haját.


Majd cseréltek és Valkoci nyalta Gini pináját. Érzékien lassan, ahogy csak a nők tudnak. A fazonra igazított pinaszőr tetszetős látvány volt. Gini pináját vékony csík díszelgett. Valkoci pináját pedig egy háromszög díszítette
- Gini, képzeld el, hogy szombaton 8 férfit szoptam le a nudista strandon, majd hazafelé a vonaton 5 férfit. A kalauzt is mert nem volt jegyem. Később a taxisofőrrel zártam.
- Nagyon ügyes vagy. - mondta dicsérően Gini.


Gini nyelve mohón nyalta Valkoci nemi szervét. A vörös, rövid hajú nő egyre gyorsabban nyalt. Valkoci remegett a gyönyörtől és észrevett a szoba sarkában egy fekete macskát. Hopp, a macska eltűnt.
Gini finoman megfogta Valkoci melleit és ügyetlenül masszírozta. Ahogy csak a nők tudják. A falon a festményen egy pornószínésznő rágyújtott egy cigire.
Valkoci elképzelte, hogy sapka nélkül sétál az Északi-sarkon, ugyanis nem akart túl hamar elélvezni. Minek kellene sietni? Csak a bolygó siet a nap körül.
Gini természetesen továbbra is nyalt, úgy ahogy a macskák szokták a tejet. Hirtelen a fekete macska Valkoci melleire ugrott.
– Mit keress itt ez a dög? – kérdezte a fekete, tüsi hajú nő.
Gini szelíden válaszolt, közben az ajkairól nyalogatta a punci szaftot.
– Biztos beugrott az ablakon.
– De csukva van az ablak.
– Akkor már eleve itt volt.
– Nekem is ez a véleményem. – szólt közbe az ovális alakú tükör.
– Most te nyalj. – utasított Gini.
Valkocinak nem kellett többször mondani, rögtön elkezdett nyalni. Ahogy a kölyökkutyák nyalnak, nagyon gyorsan.
Gini, arra gondolt, hogy bikiniben van a Déli-sarkon, ugyanis nem akart túl hamar elélvezni.
– Gyere velem Budapestre – mondta Gini és nagyot nyögött – Ahhh.


– Majd a vonaton leszopom a személyzetet, ez egyébként is hagyomány már.
– Romantikusan hangzik.
– Mikor indulunk?
– Kedden, a Balatonkenesei vasútállomásról.
– Le akarlak szopni. Ja bocs! – mondta zavartan Valkoci.
– Nincs faszom.
Nyalták egymást, szenvedélyesen és gyorsan, közben az órák peregtek. A fekete macska pedig bebújt az ágy alá.
– Az ágy alá kölykedzett a macska, hallom a kiscicák nyivákolását. – mondta rezignáltan Valkoci.
– Legközelebb másik panzióba megyünk. – jelentette ki Gini. Most vegyünk a közeli boltba tejet a macskának és szóljunk a panziótulajdonosnak.


Pár nap múlva egy másik panzióban voltak.
– Vettem felcsatolható műfaszt. - dicsekedett Valkoci.
A fiatal nő ügyesen felcsatolta, kb. 18cm hosszú volt, és jó vastag.
Kutyapózban kezdték el. Valkoci ahogy illik rögtön teljesen benyomta Gini popsijába, a vörös, rövid hajú nő nagyon sikított, beleremegtek az ablakok. Valkoci gyorsan járatta a műfaszt és örült, hogy nincsenek macskák a szobában. Gini popsija szép gömbölyű volt, jól lehetett markolni.
Miután Valkoci kihúzta Gini lenyalogatta és cseréltek. Gini csatolta fel a műfaszt. Hamar eltűnt Valkoci popsijában, a fiatal nő kéjesen nyögött mikor érezte a lökéseket. Majd ő is lenyalta a kihúzott műfaszt.
Majd hosszasan csókolóztak az ajkaik összeértek, szavakra nem volt szükség. Remegtek a gyönyörtől és örültek, hogy nőként megtudják élni a többszörös orgazmust.
– Mert a hímek csak elsülnek és nézik a tévét. – mondta Valkoci
– De mi nők jobban átéljük a szexet, nekünk nem csak a testiségről szól, hanem egyéb vágyakról is. A kéjérzet nekünk többet mondd, mint a férfiaknak. – válaszolt Gini
– Ráadásul nekünk nem a pinánk parancsol. A férfiakat pedig a faszuk irányítja, azért hülyék.
– Ez így van. – helyeselt Gini.
– Mi nők olyanok vagyunk, mint a delfin az óceánban.
– Úgy van. – értett egyet Gini.
– Mi nem félünk az ősállatoktól.
– Nem bizony. – válaszolt Gini és megtalálta Valkoci ajkait.
A szünetben sört ittak.






– Sajnos nincs jegyem. – mondta Gini bűnbánóan.
Valkoci elnyomott egy mosolyt. A kalauz, barna, rövid hajú férfi volt. Készségesen elővette a fél merev faszát és lehúzta a kalapról a bőrt. Úriember mindig leveszi a kalapot a nők előtt. Gini nem kérette magát, bekapta a férfi nemi szervét és érezte,,hogy egyre inkább ágaskodik. Néhány utas közelebb jött, páran fényképeztek. Gini rutinosan szopta a faszt.
– Engem is oda engedsz a faszhoz? – kérdezte Valkoci.
– Cicám, természetesen igen, de ketten is lehet szopni. Én majd nyalogatom az úriember tökét.
A két fiatal nő szorgalmasan szopott. Mivel ügyesen szopták a faszt, majd pár perc elteltével a férfi nagyot nyögött és köpködött a fasza. Az utasok tapsoltak, a két nő pedig lenyalogatta a gecit.






a táj közben elsuhant és a vonat állni látszott. Három Szentjános bogár, háromszög alakban repült, majd az űrállomás jelent meg és tűnt el, mint az álmok és a köd reggel. A férfiak többsége álló fasszal ébred, a nőj pedig tudják nyújtani ami a hímeknek kell. Friss, nedves , forró pinát, és ugyanilyen kávét.


Gini kinézett a vonat ablakán, a tenyerét az üvegre rakta és Valkocit kereste. Majd érezte hátulról a műfaszt.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Ez az eset talán két hónapja törtönét meg velem. Éppen a (most már)volt barátomnál voltam, ahogy az lenni szokott délután. Megint videóztunk, nem tudom mit néztünk, nem emlékszem rá, de nem is ez a lényeg. A film elejénél járhatt...




21 éves vagyok, sógornőm meg 32 éves szexi nő 160 magas 60 kg hosszú fekete hajú kerek popsi nagy mellek mindig is szeretem volna meg dugni sokat álmodoztam róla olyankor elő vettem a faszomat és rá gondolva kivertem.
Egyik nap mik...




Igaz történet –mint eddig mindegyik. HA nem bánjátok egy kis bevezetővel, kezdem… Eriket egy chaten megismert haveron keresztül ismertem meg. A sráccal (aki egyébként magas, 20 éves, szőkés-barna hajú és iszony szexi) elterveztük, ...




Feri és én bevásároltunk a helyi szexboltban a születésnapomon vett nekem egy hatalmas, duplavégu rózsaszín mupéniszt,néhány fehérnemut és egy élethu méretu vibrátort. Vettünk még pár üveg finom italt és valami harapnivalót. Ú...




Hideg, téli este volt. A hó nagy pelyhekben hullott alá, fehér köpönyegével bevonva a várost és Eve szívét. Valaha ez a szív dobogott. Most várt. Ahogy a hűvös szél átjárta minden csontját, összébb húzta magán a kabátját. Né...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak