banner

Bepróbálkozás




Hosszú évekkel ezelőtt történt. Tami (nevezzük most így) nehéz sorsú lány. Nagyjából egykorú velünk. Közös barátok révén ismertük meg egymást. Nehéz sorsú, régen és menthetetlenül zátonyra futott házasságban vergődött. gyakorlatilag már csak egymás mellett éltek, a boldogságot (apró cseppeket belőle) már mindketten mások karjaiban keresték. Nehéz, nagyon nehéz anyagi körülmények között vergődtek. Tami a többszörösét kapta a sorscsapásoknak, mint amit bármelyikünk képes lenne elviselni.

Régen félrecsúszott élet és talán elmondhatom, hogy nem a saját hibájából. Bizonyára mindenki találkozott olyan emberrel, akit képességei, hajlamai, érdeklődése vagy tehetsége egészen másra, sokkal többre predesztinált, mint ami lett belőle.

Tami kakukktojás volt a környezetében. Színház, zene, művészet volt az ő világa, illetve csak lett volna...

Mindent követett, mindenről tudott, megnézte a darabokat, felolvasó esteket szervezett, apró kis - házi - színdarabokat, koncertekre járt, amikor valahogy sikerült kipréselni erre pénzt, vagy ajándékba kapott jegyet, esetleg sajtójegyet.

Közben nevelte a gyerekeit, kétkezi m unkát vállalt, éjszaka pultosként dolgozott egy kocsmában, hétvégén és ünnepeken (nem erotikus) masszőrködött, elvégezte az ehhez szükséges képzéseket is. Az alkalmi szex csak az élet nehézségét elviselhetővé tevő lopott pillanatokat jelentette. És persze nem tudta megóvni magát attól, hogy időnként reménytelen szerelmbe is essen.

Egyik ilyen amatőr előadásba bevonta Kedvest. Lenn az alagsorban végeztek egy utolsó simítást az előadáson. Elpróbáltak egy-egy jelenetet. Egyikük férfi szerepben, a másik nőt játszott.

Akkor és ott történt, hogy a csók jelenetnél - finoman - bepróbálkozott. nem fizikailag, csak tapintatosan, fürkészve a reakciót.

- és akkor itt most megcsókollak - mondta

A Kedves elhárította azzal, hogy elég lesz, ha imitálják.

Mikor később ezt a jelenetet elmesélte, rákérdeztem, hogy miért nem?

- Mert egy nőnél elviselhetetlenül sok lelki nyűgöt öntene rám - válaszolta.

Tami soha többé nem próbálkozott.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Már egy kicsit bódult állapotban voltam, amikor megpillantottam őt. Régóta tetszett nekem, de sosem mertem kezdeményezni, mert nem tudtam, hogy vonzódik-e a nőkhöz. Úgy éreztem, hogy itt a megfelelő idő és helyszín a közeledésre: eg...




Azon az éjjelen, amikor megismertem, kicsit lerészegedtem, de nem annyira, hogy megakadályozzon abban, hogy kocsiba üljek. Céges bulin vettem részt, ami marha jó dolog, vedelhetsz, még bírja a gyomrod, de mi van, ha már mindenkit lefektett...




A tóparti orgiánk után semmi extra nem volt a nyár végéig. Laza kúrások a discoban, bokrokban, nyaralás nyaginál is, ott egy pár régi haver dugott meg. Nem is feküdtem le sokkal max. asszem 5-6 pasival talán.
HétfÅ‘n már kezdÅ...




Hétvégén vásároltam egy új tükröt. Elég méretes; 70*90cm. Szépen fel is szereltem az előszobában a falra. Ha elé állok, akkor a homlokomtól a térdemig minden látszik benne. Erről rögtön eszembe is jutott valami...

...




Nagyon meleg volt azon a nyáron. Igazi kánikula. 16 voltam, egy szexuálisan sanyarú sorsú fiú, akinek valahogy nem jöttek össze a dolgai a lányokkal. A hormonok persze tomboltak, mindenem odaadtam volna, hogy végre elmondhassam: Már nem va...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak