banner

Igaz történet : A harmadik, első rész




Előző kapcsolatom tartott néhány évig, de valahogy mindig nehezen boldogultam a párommal. Erős egyéniség volt, ravasz és ízig-vérig férfi. Talán nem a szó jó értelmében, de azóta vége lett. Mindenképp nagy kalandor, aki a nőket a dumájával veszi le a lábáról. Én is bedőltem neki. Augusztusban ismerkedtünk meg és Karácsonykor már együtt laktunk. Aztán közeledett az első együtt töltött születésnapja és én megkérdeztem tőle, mit szeretne erre az alkalomra. Ő pedig huncut kis mosollyal a szája szélén rám villantotta zöldes szemeit. - A barátnődet harmadiknak.- Ez volt a válasz.
Jól emlékszem, úgy éreztem, mint akit gyomron vágtak. Alig vagyunk még együtt fél éve és máris mást akar? Ennyire unalmas lennék? Mitől jobb az a lány, miért vágyik rá? Én miért nem vagyok elég? Ezer kérdés és a keserűség marta szét azonnal savként az álmaimat, a szívemet. Tiltakozni kezdtem, ő pedig ügyesen kivágta magát, hogy csak viccelt. Na nem! Ezt nem! Lehet, hogy oda vagyok érte, de én nem akarom látni, hogy egy másik nőt fogdos! Egyáltalán hogyan is kérhet ilyet? Hetekig nem tértem magamhoz, de közben minden nappal egyre kíváncsibb lettem. Valami, ott legbelül nem hagyott nyugodni. Motoszkált bennem a gondolat, milyen lehet egy lánnyal? Piszkált, mint egy szálka a húsomba ékelődve és a barátnőmre ettől kezdve már nem „barátnőként” néztem, hanem egy aktmodellként. Megfelelő? A teste, az idomai, a viselkedése? Utáltam magam emiatt, de a párom nem szólt többet erről. Megemésztettem a dolgot és végül a születésnapja előtt a fülébe suttogtam, hogy esetleg nem lenne ellenemre. Nem nyugodtam meg. Olyan idiótának éreztem magam. Mint egy kis bogár, aki a nagy fák alatt korzózik és attól fél eltapossák, vagy ráhull valami az égből.
Idegesen hívtam el a lányt magunkhoz és hiába voltunk jóban, én csak makogtam neki, nehezen nyögtem ki, mit is szeretnék. A párom nem volt jelen, talán akkor világgá is szaladok szégyenemben. Remegtem a félelemtől, hogy mit is gondol majd rólam az ötlet miatt, mert ez valahogy olyan irreálisnak tűnt, de nem ellenkezett. Azt mondta, úgy is tetszett neki már a barátom, nem gond. Na ettől sem lettem boldogabb. Egyre csak azt éreztem, hogy sodródok valami felé, amit nem akarok. A zuhanás, amit minden porcikám el akart kerülni már méterekre volt és én hiába kapálóztam.
Aztán felhívtam Karcsit, hogy hazajöhet és addig kimenekültem a konyhába. Marcsi pedig követett. Mindegy volt mit, de valamit tennem kellett! Kávét főztem, inni kínáltam őt és remegő kezekkel raktam elé mindent. Aztán az ablakhoz vonultam és nekidőltem a falnak. Fél szemmel figyeltem őt. Az alkata hasonlított az enyémhez, semmi extra, mellek a helyén, csípő, derék rendben, hosszú göndör szőke haja nekem is tetszett ez tény, csak nem gondoltam, hogy egyszer bele is fogok túrni…
A kávé nem ment le a torkomon. A gyomrom mogyorónyira zsugorodott és abban a pillanatban, hogy Karcsi megérkezett, mintha villám csapott volna belém. Sírni akartam, visszakozni, elrohanni, menekülni, minél messzebb! Ez a félelem velem maradt szinte egész este, nem múlt el. Folyamatos idegfeszültségben tartott a gondolat, hogy mégis csak más nővel lesz a párom. Na jó, én is ott leszek, de azért mégsem olyan egyszerű ez. Őrlődtem és már az agyhalál állapotát vártam, amikor Karcsi odalépett és szájon csókolt. Aztán a fülembe súgta, hogy csodálatosabb ajándékot még soha senkitől nem kapott! A hangja megnyugtatott kissé. Átölelt és én is őt. Aztán Marcsi megkérdezte, hol szeretnénk csinálni a dolgot. Én elbújtam Karcsi mellkasa mögött és hagytam, irányítson ő innentől. Nem éreztem magamban erőt a folytatáshoz. Időt akartam, még nem álltam készen erre. Kínlódott a birtoklási vágyam a kíváncsisággal és az adott szavammal. Értelem és érzelem dúlt bennem nagy harcokat. Karcsi nagyon is tudta szerintem, mert megsimogatott, igaz csak futólag, de nekem mindent jelentett. Kézen fogott engem és Marcsi is felállt. Bevezetett a hálóba, én meg mentem mereven. Olyan érzés volt, mint amikor a kínpadra visznek. Egyetlen porcikám sem akarta, egyetlen sejtem sem kívánt oda bemenni, de zavartan megágyaztam. Mit mondjak? Mit tegyek? Próbáltam erőt meríteni, hogy ne szaladjak ki, s eközben észre sem vettem, hogy Karcsi beszélget Marcsival. A lány leült az ágy szélére s én gondosan püfölgettem a párnát. Az ágy most, valami UFO- nak látszott, el sem tudtam hinni, hogy ott fog megtörténni. Nem akartam! Nem bírtam volna elviselni! Annyira bizonytalan voltam magamban, a kapcsolatomban és a saját érzéseimben, hogy egyszerűen őrültségnek ítéltem, amit épp tenni készültem.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!




Hűvös volt az este, a hideg szél befujt a ruhám alá és kezdtem már nagyon fázni. Mérges voltam magamra, először is mert belementem ebbe a játékba, másodszor pedig, mert nem öltöztem fel rendesebben. Megint a saját csa...




Ez a történet rólam és a 35 éves nagynénémről szól aki imádja ha fogdossák, basszák. Tinédszer voltam amikor nagy meglepetés ért nagynéném részéről.


Egy nap átmentem nagynénémékhez a kertet rendbe rakni,...




Szia, engem Viktóriának hívnak, azaz inkább csak Vikinek. Tudod, Gáborral ketten mi rengeteg ideig készültünk fel arra, hogy elvegyük egymás szüzességét.

Már két éve jártunk. Elhatároztuk, hogy az én 18. születésna...




Már lejárt a rendelési idő, Andrea a középkorú segítőm is a fogasra akasztotta köpenyét, és szedelőzködött. – Akkor, szia, holnap.
- Jó légy.
Nem siettem haza, az asszonnyal hadilábon álltam ép, túl későig marad...




Esküvőre készülődtem. Sajnos nem én házasodtam, pedig nagyon szép nőnek készültek bekötni a fejét. Bár csak felszínesen ismertem az arát, volt miért irigyelni a vőlegényt... Mindenesetre én sem panaszkodhatok, csinos barátnőm va...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak