banner

Létezik szerelem első látásra?




Az én vagyis a mi történetünk még 2015-ben kezdődött. Az egyik barátnőm elé mentem éppen a munkahelyére amikor a bejáratnál találkoztam egy sráccal és rögtön el is kezdtem kérdezgetni a barátnőmet, hogy ki ő és mit tud róla! Már az első pillanatban megtetszett, de nem mertem ráírni mert nem akartam túl rámenősnek tűnni.

Így teltek a hetek, majd 2 hónap múlva írt nekem egy üzenetet , hogy mióta találkoztunk folyamatosaan rám gondol, és mi lenne ha találkoznánk! Persze, hogy belementem, hisz nekem is csak ő járt az eszemben! Másnap délután találkoztunk, minden tökéletes volt... és megtörtént az első csók is..:D Akkor már tudtam, hogy az igazi, vagy ahogy mondani szokás a NAGY Ő! 2 évig együtt voltunk, semmi baj és vita nem volt köztünk, viszont valamiért ezután elkezdődtek a gondok. Folyamatos veszekedés, és egy volt évfolyamtársam is bejött a képbe, hogy ő már régóta ismeri a barátomat és gyereket vár tőle, mikor ezt meghallottam egy világ omlott össze bennem. A barátom azt állitotta, hogy igen ismeri, de soha semmi nem történt köztük. Én nem tudtam, hogy kinek higyjek, mert egy értelmes nő nem hazudna csak úgy ilyet. Szakítottunk! Eltelt hét hónap, úgy, hogy nem is találkoztunk, mert kijöttem édesanyámhoz külföldre. Aztán mikor hazamentem, találkoztam a lánnyal aki már ott tolta a babakocsit és bemutatott a barátjának aki nem mellesleg a gyermeke apja. Ledöbbentem mikor ezt kimondta. Egyből kérdőre vontam és azt mondta, hogy akkor csak azért hazudott, mert kétségbe volt esve, hogy nem tudja majd egyedül felnevelni a kicsit, és az ismerősei közül, az én párom tűnt a leg megbízhatóbbnak. Persze ezután egyből rohantam megkeresni a páromat és azt sem tudtam, hogy kérjek bocsánatot ezért az őrületes hibáért. De megbocsájtott! És megint minden rendben volt. Azóta eltelt 2 és fél év, már túl vagyunk az eljegyzésen, mi is kiköltöztünk külföldre és a szívem alatt hordom a már 6 hónapos pocaklakónkat. Azt hiszem ennél boldogabb életet nem is képzelhettem vona! Tanúlság: igenis van szerelem első látásra, és mindig adj mindenkinek egy esélyt arra, hogy megmagyarázhassa mi is történt valójában.






Azon az estén is – mint addig is mindegyiken – jókedvűen tértem be a Randevú nevű kávéházba. János, a tulaj, szemmel látható unalommal könyökölt a sarkon, bámulva a semmibe. Amikor észrevett, rögtön felderült az arca, tudtomra...




Kreolbőrű lány vagyok, ezt anyai nagyapámtól örököltem, aki török nemzetiségű. Stuttgartban születtem, itt is élek és dolgozom, két évvel ezelőtt a főnökeim megkérdezték hogy hajlandó lennék-e Magyarországon tölteni kiküld...




Be van kötve a szemed. És az a gondolat felizgat-e, hogy egész finoman fújkálom a szeméremdombodat? Már forró vagy a gondolattól, hogy évezni fogsz, és a szellőcske borzongat. Ez mégjobban felizgat. Hopp, de van itt egy kis tojásvibrát...




Egyedülállóként elég gyöngén álltam anyagilag, és némi jövedelem kiegészítésként szövegszerkesztést vállaltam egy kiadóknál. Elég gyors vagyok, meg precíz is, az elso legépelt munkám után aztán sorozatosan jöttek a kézirat...




Nagynéném meghívott a nyárra, töltsek nála pár napot. Mondta, unokabátyám is vendége lesz, nem fogok unatkozni. Csak vigyázzak vele, mert nagy szoknyavadász. Hát nem voltam már szűzlány. Ismerős fiúk rendszeresen kurogattak, amit ho...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak