banner

A gyönyör tánca




Szinte fülrepesztő volt a zene, nekem mégis gyönyört és megnyugvást adott. Gondolataim elhagytak, tudatalattim is csak a dob vad táncára figyelt. Örömömet egy lassúbb szám csitította. Leültem, hogy pihenjek egy kicsit. Ekkor megláttam magam a hatalmas tükörben, ami a szobám ajtaját díszíti. Figyelmem hirtelen a pólóm alatt ágaskodó mellbimbóimra terelődött. Majd egy újabb vad ritmus hangzott fel a rádióból. Szinte éreztem, ahogy a zene átjárja a testem, és teljesen beindulok. Végigsimítottam pólón keresztül a követelőző bimbóimon...

Még erősebben kívánták az érintést és nem álltam ellent a kísértésnek. Figyeltem magam a tükörben és visszazuhantam a zene bódító hangjai közé, ahol megszűnik számomra a tér és az idő. Lassan újra táncba kezdtem, de a simogatást nem hagytam abba egy percre sem. A tükörben figyeltem magam, ahogy lassú sztriptízbe kezdek. A pólómat felhúztam addig, hogy éppen látszanak a melleim alsó halmai majd háttal táncoltam tovább. A kezeim a testem minden porcikáját bejárták, lassan érintettem meg a legféltettebb tájaimat és finoman simítottam meg a csupasz szeméremdombomat ruhán keresztül.

A testem azonban többre vágyott... Érezni akartam a bőrömön saját érintésemet... A csábításnak engedve letoltam a nadrágomat és úgy táncoltam tovább már az ágyon. Letérdeltem és levettem a pólót is. Érintésemre még keményebbé váltak a bimbók, s a másik kezem most már az ölem felé kalandozott. Vágytól remegő pinusomat gyengéden simogattam a bugyin keresztül, majd egy mozdulattal attól is megszabadulva teljes meztelenségben élveztem a táncom. A tükörben láttam minden porcikámat, a melleimet, ahogy izgatóan ringanak a zene ritmusára, a csípőm, ami úgy tekerőgőzött, mint a kígyó és puncimat, ami a bódulattól már nedvesen csillogott, mint a harmatcseppes rózsa.

Lassan a hátamra ereszkedtem, és úgy simogattam tovább magam a zenére. Mellbimbómat finoman csipkedtem, dörzsöltem, majd ezt a játékot megunva, lassan elindult kezem más tájak felfedezésére. Elértem szeméremdombomat, ami teljes csupaszságában kínálta fel magát izgatott kezemnek. Belefúrtam puncim ajkai közé ujjamat, mire egy kellemes bizsergés futott végig gerincem vonalán. Lassú ütemben simogatni kezdtem csiklómat körbe - körbe. Egyre gyorsabban vettem a levegőt, nagyobb terpeszbe raktam lábaimat, hogy jobban hozzáférhessenek ujjaim a gyönyörforrásom kapujához.

Éreztem, hogy combomon már megindultak kéjnedveim első cseppjei. Ujjaim finoman behatoltak a forró de szűk lyukba... Lassan dolgozni kezdtem a járatban majd elérkezettnek látva az időt egy gyengéd mozdulattal másik ujjamat is magamba mélyesztettem. Éreztem, ahogy a csiklóm egyre nagyobbra és nagyobbra duzzad és várja, szinte követeli, hogy őt is kényeztessem. Hát megindult másik kezem is lefelé, mely eddig a mellemet izgatta. Mostmár mindkét kezem a forró, lüktető puncimat ingerelte, izgatta. Felnéztem a tükörbe és láttam amint csillog a puncim, amibe az ujjaim egyre gyorsabban járnak ki - be.

A zene ugyanúgy tombolt bennem s mikor elérkezett az élvezetek csúcsa, a csípőm a dallamra önállóan járta a táncát és úgy repültem még messzebbre a Földtől. Lassan nyugodni kezdett testem, de a kényeztetést még egy percre sem hagytam abba... talán csak lassítottam rengeteget az iramon. Most inkább a csiklómat simogattam főként és éreztem, ahogy újra éled a vágy bennem. Nem kellett sokat várni. A kezeim szinte maguk diktálták az iramot, nem figyelve semmire már... Élveztem, ahogy immár három ujjam járja gyönyörforrásomat és ütemetvesztve járkál ki - be s mostmár fel és le is.

Csiklómat két ujjam közé csípve dörzsölgettem, köröztem vele, míg a hátam íjként meg nem feszült ismét és a számat egy hangos nyögés el nem hagyta... A zene ekkor ismét lágyabbra váltott... A testem is lassan abbahagyta hullámzását, remegését. Gyengéden simogattam magam, és átadtam magam a zenének. Hagytam, hogy mély és csodás álomba ringasson... véget ért haragom gyönyörtánca..



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Sokat jártam kurvákhoz, sok nőt kipróbáltam, fiatalt, idősebbet, vékonyat, kövért, magyart, cigányt. De mindig csalódtam, mindig jobbra vágytam. Aztán rátaláltam egy jóval fiatalabb kövér roma csajra. Ő egyből azzal fogadott, hogy...




Péntek este fele, megyek kocsival haza.Az út szélén egy nagyon csinos fiatal lány áll. Elöször azt hiszem hivatásos de amikor látom mellette a nagy táskáját akkor megállok. Elmondja ,hogy hétvégére megy haza a szüleihez mert Pesten ...




A neten ismertem meg egy tőlem jóval idősebb pasit, akit sohasem láttam fotón, csak az első találkozás alkalmával. Kifejezetten jó pasi volt. Másodszor egy kis kiruccanásra hívott,és az autó hátsó ülésén ért véget az éjjel egy ...




Azok a tipikus párok. A srác és a szilikon csaj. Andrea volt a neve. Sokat szolizott,ami látszott rajta. Közepes termetű,hosszú gesztenyebarna haja volt. Gyönyörű volt,de mellé még öntelt is. A srácot Tominak hívták. Nem túl magas de...




Anna eltervezte, hogy az első este csak az albérletben lesznek, beszélgetnek, és társasoznak. Anna Karcsival, a 23 éves, szintén egyetemistával él egy lakásban, külön szobájuk van. Karcsi igen kevés időt tölt az albérletben, mert ha ...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak