banner

A kézis történet




1 évig nem játszottam sehol több ajánlat is érkezett az országból,hogy játtszak náluk. Valami azt súgta,hogy várjak még vele
Majd egyszer csak Abbó1 a városban ahol laktam érkezett egy felkérés és a legjobb barátom is ott játszott . Hát gondoltam megpróbálom itt meglátjuk mi lessz belőle
Edzegettünk majd a második héten éppen utánunk edzett a lány csapat . Ahol a srácuk "megmutatták" nekem Nikit a 20 éves bomba csajt a lélegzetem is el állt !
Viszonylag magas szőke nagy mellek és olyan combjai voltak amilyeneket soha nem láttam azóta sem . Mondanom sem kell az egész csapat őt figyelte, néha-néha az edző is szemet vetett rá .
Voltak néha edzőmeccseink amiben szerencsémre az én posztomon játszott vagyis sokszor kellet megtapiznom védekezésben néha-néha simán megvert mert a látványtól teljesen elment az eszem.
A cserepadon mesélték a srácok,hogy rendesen be van járatva , több fiúval is csinálta már stb . Kicsit elkesredtem,hogy így odavagyok egy kurváért de elmúlt.Meg kérdeztem,hogy a csapatból volt e már valakivel dolga?
majd mondták "Dehogy is, ez is egy luxus kurva csak 20 év feltteiekkel baszik" . Sokáig csak nézegettem majd eggyik edzésen lányokkal edzettünk és párban kelet lenni. Nekem őt adták mivel lányoknál ő volt a legjobb fiuknál pedig mondhatni én.
rengetegen voltunk és mi voltunk az elsők. megcsináltuk és kb 10 perceket ültünk mire végeztek a többiek.1-2 feladat után mellém ült és elkezdett kérdezgetni a volt csapataimról,hogy milyen játszani profi szinten stb.Szinte nem tudtam nem őt bámulni végig eszméletlen csaj volt.Majd kiderült,hogy nem lakik messze tőlem. Erre mondta,hogy ha közös edzéseink vannak ő lehoz kocsival. Mondtam magamban.: " Te jó isten mi történik a város egyik legjobb csaja fog edzésre hozni kocsival..jézus" De az elmult 1 hétben nem othonról ment edzeni így ez elmaradt.Facebook-on elkezdtünk beszélgetni néha-néha. Majd a hét végén egy buliban találkoztunk.Ő enyhén ittas állapotban volt, vagy 5 fiú zsongta körül és tapizták miközben táncoltak . Nagy nehezen fel ismert és egyből oda jött persze a fiúknak ez nem tetszett és pár szóval lerendeztem inkább.Készültem haza menni mikor a barátnőjével jött oda.barátnője monda nekem,hogy látta hogy beszéltem vele.. ismerem e ? mondtam,hogy kicsit igen. Kérdezte hogy tudom e hol lakik ? mondtam hogy igen nem messze tőlem.Meg kért,hogy segítsek neki haza menni mivel elég részeg és félti. Mondtam rendben.Minden féle hülyeséget beszélt haza fele de az én szemben csak az járt hogy ez a csaj totál részeg és úgy meg lehetne baszni hogy el sem tudom képzelni. De ennyire nem akartam köcsög lenni jó gyerek voltam.Gondolkoztam hazáig,hogy meg tegyem e ám mikor az apja jött ki elénk elvetettem ezt az ötletet . Meg köszönte,hogy haza hoztam és haza mentem. Másnap reggel irt,hogy köszöni hogy haza hoztam. Írtam neki hogy szóra sem érdemes.Nézegettem a képeit és bennem votl a megbánás hogy azért mégis valamelyik bokor mellett lehet hogy kellett volna adni neki tegnap .Szüz voltam még különben és elég sokat maszturbáltam.Szexuális élményem csak egy volt mikor a régi csapatomban az egyik lány rám hajtott de csak egy laza petting lett belőle. Másnap írt hogy ithol van le vigyen e edzésre mert megint közös lessz. Ederedetileg nem akartam menni de így elmentem még is . Mikor oda értünk ki derült,hogy csúszik az edzés 1 órával. Mondta hogy haza menni nem érdemes megvárjuk őket . El indultunk az öltözők felé . Ez egy hosszú folyosó, útközben elkezdte kérdezgetni,hogy mit gondolok róla.Mondtam,hogy jó fej csaj bírom.Erre kicsit láttam rajta,hogy nem ezt a választ várta.Onnantól a folyosó végiég teljesen csendben volt. Mjad az öltöző elött kérdeztem,hogy ők hányas öltőzöben lesznek. Nem válaszolt. Meg kérdeztem,hogy valami baj van? Erre ő rám kiabált.. "Baj? az elmúlt egy hétben azon vagyok,hogy meg kurjál végre de nem vagy rá képes,hogy észre vedd" *A szívem meg állt* Meg sem bírtam szólalni. Erre ő odanyomott a falhoz és rámarkolt a faszomra . " igen ezt várom már egy ideje" mondta. Majd belökött az öltözőbe. Én még mindíg nem fogtam fel mi történik. Jól néztem ki de nem voltak oda értem a csajok most meg egy 20 éves bombázó mászik rám? Majd észbe kaptam és rászóltam hogy ne. mert megjönnek a többiek. Erre megjegyezte "Fogd be a szádat" Felhúta a polóját és megláttam a gyönyörű melleit. Mosolygott egyet ezzel a lendülttel le húzta a nadrágomat és megfogta a farkam ami már hihetetlen merev volt. Elég nagy volt és ezt egy "hűha"-val nyugtázta. Azt mondta,hogy nem sok ekkorával volt dolga. majd hirtelen bekapta. Ebben a pillanatban szinte meg haltam egy másodpercre, hirtelen bele kellet valamibe kapaszkodnom a hideg is kirázott. Kb 2 percig szopott mikor hatalmas gyönyör közepette elélveztem . Mind ezt a szájába amit nem díjazott elfordult egyből és a többi adag a melle és a nyaka közé ment,majd kiköpte ami a szájába ment.Megtörölte a száját majd mondta.: "Máskor igazán szolhatnál,azt ne mond hogy szűz vagy még,hogy ilyen hamar elmentél" mondtam,hogy az vagyok. erre ő elmosolyodott felöltöztünk mert lassan jöttek a többiek. felmentem az öltözőbe és nem fogtam fel mi történt. leszopott egy 20 éves bombázó engem! az edzésre abszolút nem tudtam koncentrálni. ő ugy tett mintha mi sem történt volna.Az edző haza küldött,hogy pihenjek pár napot mert ha igy edzek semmi értelme. Haza mentem és elaludtam. Másnap látom,hogy irta Niki az edző falára,hogy nem tud edzésre menni mert dolga van.majd egyszer csak csöngetnek . Kinyitottam és Niki volt az, kérdezte hogy bejöhet e ? anyám éppen délutános volt. Tehát mondtam hogy jöjjön . leültünk a szobámban nézte a rengeteg érmemet és kupámat.Majd meg kérdeztem mit szeretne. Mondta hogy valamit be kell fejeznünk. Mondtam neki,hogy tök jó meg minden de nem tudok így edzeni , hagyjuk inkább ezt.Mintha meg se hallotta volna hátradöntött az ágyon és rám ült majd le smárolt. Az ösztöneim nem engedték,hogy ellen álljak.Kiszívta a nyakamat majd egyre lejjebb haladt még elért a farkamhoz.Majd elkezdte szopni,de teljesen máshogy mint legutóbb.Akkor gyorsan csinálta most viszont lassan,kellemesen,nyálasan és az egészet be kapta . Én természetesen megint megőrültem össze vissza téptem a takarót. Majd most szoltam neki egy 3-4 perc után,hogy el fogok menni, kivette a szájából majd verni kezdte és minden a kezén landolt.Úgy lihegtem mind az 1 órás spritnek után.Majd azt mondta,hogy most már 2-0 ide ő is had menjen el nyaljam ki.Bele egyeztem bár még soha nem csináltam de láttam sokszor pornófilmekben. levette a bugyiját és ami elém tárult.. Ilyen pinát még nem láttam sok pornót néztem de ez.. ledöbbentem. Igazi húsos ki punci amit ha meglát az ember egyből szétkurni támad kedve. Elkezdtem nyalni, isteni volt imádtam.Úgy nyögött,hogy felállt a farkam újra. Közben elkezdtem ujjazni is egyre gyorsabban szinte már tocsogott, mikor hirtelen spiccelt. Meglepődtem mert filmekben is ritkán láttam nemhogy élőbe.Iszonyatosan izgatott, az egész lepedő olyan lett de nem érdekelt. Rám mosolygott és megnyalta a száját.Végem volt.Majd mondta hogy akkor dugjam már meg.Most már nem volt vissza út meg kellet tennem . be ugrott hogy nincs óvszerem erre ő mondta,hogy szed fogazásgátlót csak nyugottan. Monda hogy feküdjek hátra, lassan felém ált és bele ült.Ha hihetetlennek tartotam a szopásnál az érzést most nem tudnám ezt szavakkal le irni . Egyszerüen felordítottam. Nem annyira nyögött mint a nyalásnál érezni lehetett,hogy nem én vagyok neki az első.majd előre dőlt és mint a pornófilmekben csípőmozgással csinálta.ezt látva egyből elélveztem másodszorra is. Majd kidőltem ő szembe feküdt felem és a puncijába nyúlva aj ujjairól nyalogatta a spermát.5 perc mulva megkérdezte "Még egy kört?" éreztem hogy nem elégült ki mondtam hogy megprobálhatjuk de már nem ígérek semmit.Ekkor mondta hogy van egy trükkje,négy kézlábra állt és megkért hogy kurjam seggbe.Mondom magamban"tessék? 2 napja még itthon vertem a faszomat most meg seggbe kurhatom a város egyik legjobb nőjét?" beraktam neki és iszonyat jó volt. Jobban nyögött de érezni lehetett hogy ne az igazi még mindig.Megszólalt hogy erősebben nem megy? ekkor eluralkodott rajtam valami, iszonyatos tempóban és erővel elkezdtem tolni a fejté az ágyra nyomtam , szabályosan ordított. nem sokkal később el élvezett. Én is pár húzásra voltam tőle. Lihegett először láttam rajta hogy ne a "főnök" szerepet adta.Egyszer csak elmosolyodott és bekapta azt mondta,hogy bele élvezhetek a szájába miért ekkora orgazmust adtam neki. Kb 10 mp mulva el is mentem . nem jött sok sperma de azér ment majd le nyelte. Mind ketten feküdtünk. majd 1 óra mulva haza ment. Másnap edzésen mintha mi sem történt volna és megszakadt a kapcsolatunk néha beszélgetünk csak. Mind kiderült a lányok fogadtak hogy ő fel tudja e avatni az "új húst" itt tudatosult bennem,hogy mekkora egy kurva kicsit bántott mikor megtudtam de büszke voltam rá,hogy így megkúrtam ezt a bombázót. Pár napja írt hogy nincs e kedvem sátrazni? vigyem a haveromat is.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Délután 2-kor keltem. Péntek volt. A "reggeli" szokásos dolgaim után, egyből a gép elé ültem, ahogy mindig. Ott is maradtam pár óra hosszára. Egyik barátommal beszélgettem. Tomi 30 éves, mégis az én szintemen van agyilag. Nagyon bír...




Nem gondoltam volna, hogy a fantáziámat hónapokig izgató eseményeknek leszek tanúja, amikor Péter barátom felhívott azzal, hogy mennyünk el egy magashegyi túrára. Mikor mondtam neki, hogy hívja fel Laci barátunkat, örült az ötletnek,...




Most egy ilyen történetem van.Engem lázba tud hozni..amikor nem az ágyban fekve szokásos módon ,helyen szexelünk.Dobjuk fel egy kicsit a nemi életünket. Ritkán vagyok együtt a párommal,mert ő rengeteget dolgozik.De amikor van egy kis id...




Érdekes, hogy egy-egy kósza emlék,álszent szó, találkozás mennyire rányomja örökös bélyegét az életünkre. Folyton csak várunk valamire, de mikor elérkezik a pillanat, a múlt nyomasztó dolgai előtörnek és szürkére festik a déd...




Tina vagyok, immár 30 éves szingli lány, és egy nagyjából 30 fős cégnél dolgozom irodában. Hosszú barna hajam van, formás, edzett testalkatom van, 174 cm magas vagyok, és szerintem széparcú lány vagyok, formás cicikkel. Az első rés...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak