Óvatosan érintettem, izgattam
Az utóbbi napok, hetek a vizsgáztatásról szólnak elsősorban. Ezekben az időszakokban már általában kipihentebb szoktam lenni. Nem nagyon voltak hosszú, húzós napjaim most sem. Ráadásul később is elég felkelnem, ami azt jelenti, hogy nyugodtabban is tudok aludni, jobban megy a munka, kiegyensúlyozottabb vagyok. Legalábbis így szoktam érezni – az persze más kérdés, hogy estére teljesen leszívják a vizsganapok az energiáimat, nagyon sokat kivesz belőlem a folyamatos odafigyelés, visszakérdezés, javítás.
Párommal ilyenkor a gyerekek altatása után általában valami könnyedebb sorozatot szoktunk megnézni (lehetne akár krimi is, bár én személy szerint jobb szeretem ilyenkor, ha nem kell használni az agyamat, csak bámulni és esetleg röhögni valamin). Most azonban nem működtek a feliratos oldalak, így aztán lényegében sorozat nélkül maradtunk. No persze játszani ilyenkor is lehet, de van egy film, amit Párom már régebben letöltött, viszont csak a könyv elolvasása után szeretné megnézni.
Így – miután a könyvből már csak néhány 10 oldal maradt hátra úgy döntött, hogy olvasni fog, én meg játszom egy kicsit. Előtte egy gyors zuhanyozás, aztán be az ágyba – mire én visszaértem a konyhából a vacsora, mosogatás, tea-készítés teendőim után, ő már a takaró alatt ült az ágy szélén a konvektor mellett betakarózva, lábait felhúzva és a könyvet olvasva.
Gyorsan levetkőztem és elmentem én is zuhanyozni, a köntösömben jöttem vissza és behúzódtam mellé a sarokba, majd játszani kezdtem. Nem volt sok feladat vagy kedv, de valamivel el akartam ütni az időt, amíg nekilátunk a filmnek.
Miközben játszottam, egészen sikerült kizárnom mindent, így hatékonyan tudtam haladni. Tetszett is a játék, régen játszottam már – és most ez igazán fel is dobott. De aztán elkezdtem oldalra pillantgatni és nem nagyon tudtam elterelni a figyelmemet Párom kebleiről, hosszú lábairól. Végül, jobb dolgom nem lévén megkértem, hogy én is hadd olvasgassak bele a könyvbe, üljön ide elém.
Leraktam a laptopot és a segítettem neki elhelyezkedni. Szerencsére hozzám hasonlóan ő sem volt túlöltözve a takaró alatt. A lábaim közé húzódva nem tagadhatom, hogy azonnal bizseregni kezdtem – de igyekeztem a könyvre koncentrálni és a válla fölött átnézve olvasni. A könyv azonban egy igazán sikamlós regénynek bizonyult, így a korábbi bizsergés egyáltalán nem maradt abba, amire Ő olykor rá is tett finom, de számomra határozottnak tűnő csípőmozgásokkal, finom helyezkedésekkel, mozdulatokkal.
Nem sok idő után a kezem is felfedező útra indult, ahogy az ajkaim is. Apró csókokkal és lágy simításokkal kezdtem felfedezni a takaró által nem borított területeket: óvatos érintések a nyakán, vállán, hátán. Apró csókok a fülcimpáján, a vállain, a nyakán. Közben persze folyamatosan a könyvön, illetve Rajta tartottam a szememet, hogy még véletlenül se tegyek olyat, ami valamilyen módon zavarná. Úgy festett kedvére van, amit teszek.
Miután a vállait, nyakát kellően felfedeztem – legalábbis szerinte – lejjebb csúsztatta magán a takarót, így már keblei is fedetlenül voltak. Olybá tűnt, hogy a takaró tökéletes irányító eszközként működhet, így igyekeztem kizárólag a takaró vonaláig haladni a simításokkal, csókokkal. Persze e határokon belül minden aprócska négyzetcentimétert szerettem volna kihasználni, így nem tétlenkedtem. Kezeimet óvatosan vezettem a szépen domborodó halmokra, amiken díszként meredezett a két, sötétlőn duzzadó bimbó. Óvatosan érintettem, izgattam őket, amikre Ő eleinte aprócska, majd egy idő után mélyebb sóhajokkal reagált. Nyakának csókolása, felkarjának és mellének egyidejű simogatása, cirógatása megtette a hatását, sóhajai mélyebbé váltak, egyre többször fordította felém a nyakát, ajánlotta fel füle mögötti, alatti területet, vagy a kulcscsontját kényeztetésre.
A könyvben a főszereplő éppen szenvedélyes éjszakát töltött az egyik mellékszereplővel és annak feleségével, mely valószínűleg kellően felkorbácsolta az Ő libidóját is, így a könyv lassacskán a meztelen combjain nyugodott, teljesen felajánlva nekem testének minden aprócska szegletét.
Nem is haboztam, hogy amíg a kezeim értek, minden kis ponton megérinthessem, simíthassam. A lábai zárva voltak, így a derekáig haladhattam előre, de külön, kéjes nyögésekkel díjazta, ahogy a csípője fölött, a hasa oldalán érintettem kissé megcsiklandozva – de valószínűleg mégis megborzongatva. E mozdulatok közben rendszeresen hajtotta hátrébb a fejét, másik kezemmel így tökéletesen elérve nyakának kecses ívét. Ujjaimat végighúztam egészen az ajkaitól a mellei vonaláig, ahol kicsit időztem, játszadoztam a keményen, duzzadva ágaskodó és gondoskodásra vágyó bimbóival, majd tovább haladtam a hasán, csípőjén. Combja külső oldalát egészen a térdéig többször végigsimítottam, miközben apró csókokkal és harapásokkal kényeztettem a kulcscsontján, vállán.
Lassan megnyílt számomra legrejtettebb zuga is, lábait szétnyitotta, felajánlva számomra ölét is. Eleinte csak a combjának belső felét simogattam, csiklandoztam – majd valószínűleg önkéntelenül meg-meg mozdult csípője is. Amikor először értem a csiklójához, mély sóhajt hallatott, mellei megemelkedtek: mint ha órák óta az érintésemre várt volna. Szemeit behunyva a vállamra hajtotta a fejét, nyakához így még jobban hozzáfértem. A könyvet maga mellé tolta, kezeivel pedig a kezeimet kereste. Sóhajai lassan formálódtak nyögdécseléssé, miközben ujjaim az ő iránymutatásával a csiklóját, melleit izgatták. A csókokat továbbra sem hanyagoltam el, aminek meg is lett a hatása. Érintéseim nyomán öle sikamlós és forró is volt egyszerre. Hátrahajolt és felém fordította a fejét.
- Le akarlak szopni.
- Előbb elélvezel. Ha úgy tetszik, már reggel óta úgy tervezem, hogy a makkomat a kielégült sóhajod érintse először.
Továbbra is karjaimban tartottam, lábaimmal körül öleltem és a kezeimet furcsa módon mindketten vezettük: én mutattam, hogy hol érinteném – ő pedig abban segített, hogy hogyan. Ez az összhang hamar eljutatta a csúcsra, nyögdécselése rövid időn belül mély sóhajokká vált, majd fejét teljesen hátra hajtva, kezeivel a csiklójára szorítva az ujjaimat, teljesen széttárt lábakkal elélvezett. Ahogy a kezeit fogtam, még óvatosan simogattam, játszadoztam a csiklójával, de ő az egyik kezemet elengedte, míg a másikat a melleihez terelte. Miközben az orgazmusa lecsengett, óvatosan csókolgatni kezdtem, amit szenvedélyesen fogadott: felém fordult és megcsókolt, majd elengedte a másik kezemet is és megfordulva a lábaim közé térdelt. Nem kérdezett semmit, csak megmarkolta a már régóta mereven lüktető vesszőmet és a szájába vette. Miközben a szájába engedte, elmosolyodva sóhajtott egyet, szinte a tövéig eltüntette, majd ütemesen verni kezdte. Nem akadékoskodtam, hagytam, hogy tegye, amit szeretne: keményen és gyorsan verte a farkamat, miközben a makkot egy percre sem engedte ki a szájából. Mélyen a szemembe nézett, amikor másik kezével megmarkolta a golyóimat és tudtam, hogy most már nem fog lassítani: kemény, gyors tempóban szopta, szívta a farkamat – és én nem akartam, valószínűleg nem is tudtam volna ellenállni neki. Néhány mélyebb lélegzetvétel után egymás után többször is nagyobb adag anyagot spricceltem a szájába, amit ő még tetézett azzal, hogy az utolsó cseppeket is kipréselte belőlem a kezével. Egy kacér mosoly kíséretében, miközben a farkam még a szájában volt, le is nyelt mindent. Nem tagadom, hogy az utána következő fél perc, amíg tisztára szopogatta a farkamat, az utóbbi idők legjobb levezetése volt.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!