A magány vége
Ez a nap is csak úgy indult, mint az összes többi. Álmatlan éjszaka után, nehéz volt a reggel. Sok rémálom kerülgetett mostanában. Izgultam a felvételi miatt, a nyakamba szakadt a sok munka, és mellette ott volt az a borzalmas magány is. Bár sok ember vett körül munka közben, és a család is mellettem ált, mégis magányosnak éreztem magam. Egyedül voltam. Nem éreztem lelki társamnak senkit sem. Sokszor elgondolkoztam, velem van a hiba. Valamit nem csinálok jól, talán túl akaratos vagyok. Egyfolytában csak gondolkoztam, és kattogtak az agyam fogaskerekei. Mi nem stimmel? Hol a probléma? De nem jöttem rá. Ezért voltak a fárasztó esték.
Mikor haza tértem Budapestről kis falumba, azt hittem visszakapom a régi barátaimat, de nem így történt. Mindent újra kellett kezdem. Új munka, új barátok, új partner. Utóbbival eléggé megszenvedtem, és most sem tudom helyesen cselekszem-e.
Már az első napomon tudtam az új munkahelyen, valami más lesz. Valami olyan fog történni, amit nem is megbánok, de nem tudom jól tettem e. Visszatérve a reggeli felkeléshez, ilyen gondolatok keringtek a fejemben.
Kimásztam az ágyból, és fáradt szemekkel a tükörben rám nézett egy idegen arc, egy ismeretlen test. Nem éreztem magaménak a testet, amiben vagyok. Felvettem hófehér köntösömet, és kimentem rágyújtani. Ez volt a reggel első cselekedete. Amikor még nem kellett azzal foglalkoznom pár percig, hogy gyorsan el kell készülnöm, ma is jó arcot kell vágnom az összes vásárlónak, és jópofiznom kell a főnökömnek, miközben minden egyes mozdulata valahogy irritált. Miután kicsit magamhoz tértem, és úgy ahogy már emberi formát öltöttem, csak az volt hátra, hogy kontyba fogjam hajam, és felüljek a biciklimre hogy elinduljak dolgozni.
Mindig ügyes voltam, és pontosan végeztem a munkámat, de ez a nap valahogy más volt. Feszült voltam, és ingerült, úgy éreztem sosem lesz vége a mai napnak. Már késő este felé járhatott az idő, amikor odakint hírtelen nagy szélvihar alakult, és elkezdett a fekete égbólt eső formájában megindulni lefelé. Csak esett és esett, és nekem hírttelen eszembe jutott, hogy elfogok ázni hazafelé. Mikor már közeledett a megválltó záróra, csak arra tudtam gondolni, hogy nem akarok haza menni. Félek a magánytól, aki a szobám sarkában ücsörögve csak arra vár, hogy én haza érjek. Mire a takarításra került a sor, már csak én voltam bent, és főnököm. Az összes kolleganőm már haza ment, én voltam a soros hogy zárjak. Mikor mindennel kész voltam, szóltam a főnökömnek, hogy végeztem, és megkérdeztem tőle haza mehetek e. Erre ő csak annyi kérdezett, "Bicikli?" ránéztem, bólogattam, mire ő azt felelte, "Nem kell. Haza viszlek." Nagyon szakadt az eső, és tombolt a szél, így hát bele egyeztem.
Reszkető kézzel, és heves szívszívveréssel szálltam be a kocsiba mellé. Már jó ideje hogy utaztunk, és nagy volt a csend, ám egy piros lámpát kapva térdemen heverő kezemre kapott, rámnézett, és azt mondta. "Akarlak. Most!" Hírtelenjében azt sem tudtam, hova tegyem ezt a kijelentését. Néztem rá nagy barna szemeimmel, majd oda hajolt hozzám, és megcsókolt. Éreztem, ahogy ahogy hideg keze végigsimul az arcomon, puha ajka az ajkamhoz ér, és nyelve az enyémmel összhangba kerül. Hírtelen véget ért a pillanat, amikor a piros lámpa zöldre váltott, és tovább kellett haladni. A kocsiban uralkodó csönd, ekkor már elég nyomasztó volt, szinte bele fulladtam a csöndbe. Lassan az utunk véget ért, ám nem azon az utcán fordult le ahol kértem, hanem megálltunk egy földút kivilágítatlan szegmensében. Ekkor felém fordult a boss, és azt mondta. "Én most hátra ülök. Ha te is szeretnéd, akkor szállj ki, és ülj mellém. Ha nem, hát maradj itt." Nem haboztam. Kérés nélkül hátra ültem, és vártam, mi fog történni.
Rámnézett, de már nem kellettek szavak. Egyszerűen érezte, hogy azt akarom megcsókoljon. Szavak nélkül értettük egymást, szinte egymásra voltunk hangolva. Hozzám hajolt, és akkora már kibontott hajamat nyakamról elsimította, és érzékien megcsókolt. Oly finom volt a csókja, hogy a hideg egész testemet átjárta.Éreztem, ahogy minden porcikám örül annak, hogy most itt vagyok, és ebben a helyzetben. Kezével a vállamon végigsimítva spagetti péntos toppomat letessékelve, egyre csak csókolt, és csókolt egyre hevesebben. Én szinte az érzéstől megbénulva azt sem tudtam, hogy mit csinálok, egyszerűen csak viszonoztam az érzést amit kaptma. Az egyik pillanatban még volt rajtunk polló, a másik pillanatban már azt sem tudtam, hogy hol van a melltartóm. Egyszerűen csak élveztem, ahogy hátradölt a kocsiban, egyik kezével tartja testem, másik kezével támaszkodik, nyelve, pedig a hidegtől megdermedt mellbimbómon játszik. Finoman csinálta, és érzékien. Kívülről haladt befelé, majd bekapta az egészet, és gyengéden szopogatta. Kezeim közben kalandozni indultak. Finoman simogattam a hasát, majd eljutottam az ágyékáig. Kicsatoltam az övét, és lehúztam a sliccét,majd a nadrágját. Előbukott nagy merev lüktető férfiasság, és ekkor abba hagyta mellem izgatását, és rám nézett. Hüledezve, kerek szemekkel kértem, hogy üljön fel, majd felé hajoltam, és lentről a makk felé elkezdtem nyalogatni a nemiszervét, majd bekaptam. Először csak finoman lassan izgattam, majd egyre erősebben, és egyre mélyebben szoptam. Kis idő elteltével megfogta fejem, rámnézett, és olyan szenvedélyes csókkal jutalmazott, mint amit még életemben nem kaptam. Pusztán azzal képes volt felizgatni, ahogy csókolt. Ezután felém hajolt, hajamba kapaszkodott, és finoman betette nedves, lüktető puncimba a farkát. Olyan beteljesülést éreztem akkor, mintha minden gondom elillant volna. A gyönyör pillanataiban fürödtem. Egyre csak azt akartam ordítani, hogy csináld még, ne hagyd abba, de tudta mit akarok. Meg sem kellett szólalnom. Egyszerűen csak élveztem. Csípője mozgása annyira felhevítő volt, hogy azt sem tudtam mibe kapaszkodjak. Lélegzetem heves megzörrenéséből tökéletesen tudta, mikor akarom azt, hogy gyorsabban csinálja, és mikor akarom azt, hogy lassítson. Egyszer csak felkapott az ölébe, és én csábítottam tovább csípőm heves mozgásával. Ekkor már feszültek a húrok,ölében ülve, jobb kezemmel hajába kapaszkodtam, hevesen megcsókoltam, és alsó ajkába haraptam. A pillanatok egyszerűen csak egymás után pörögtek, mint homokórában a szemek. Éreztem, ahogy erős keze a fenekembe markol, és azt mondta, fordulj. Ekkor feltérdeltem az ülésre, hajamat húzva fenekemet markolva kutyapózban folytattuk tovább az aktust. Már nem bírtuk tovább, ez volt a tökéletes pillanat, és nagy hangzivatar közepette mindketten elmentünk. Éreztem, amikor elmegy hogy lüktet nagy farka, és éreztem, ahogy a meleg ondó széthatol bennem. Ezután leültünk, megfogta kezem, körülnéztünk, de nem láttunk semmit a bepárásodott ablakon keresztül.Egymára mosolyogtunk, felöltöztünk, majd kértem vigyen mostmár tényleg haza.
Haza érve azt sem tudtam, hogy hol vagyok jóformán, de jól éreztem magam. Megfürödtem egy kád forró vízben, majd bekullogtam szobámba, és nézd csak, eltünt a magány a sarokból. Már nem ült ott, mert ő is tudta, hogy most csak egyszerűen boldog vagyok.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!