banner

Egy forró nyári éj, első rész




Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem én is megosztok veletek egy sztorit, remélem élvezetes lesz. Nekem az volt.

Egyik nyáron sátrazni mentünk egy nagyobb társasággal (a haveri körrel). Duna parti városban lakunk, úgyhogy csak át kellett menni a másik partra, ahol erdős-ligetes részek vannak, és máris megvolt a hangulat! Már évek óta terveztük a sátrazást, de eddig nem jött össze, mindenki nyaralgatott, és a programok ütötték egymást. De azon a nyáron, érettségik és felvételik után sínen volt minden. Egy szombat reggel indultunk. Komppal átmentünk, aztán az erdőben bóklászva megkerestük a strand részt. Oda járt mindenki nyáron. Úgy telepedtünk le, ahogy a sátrazók többsége: közvetlenül a homokos part fölötti ligetes részen vertük föl a sátrainkat. Én és a barátnőm egy kettes sátorban aludtunk. Persze nem sok alvással teltek az éjszakák…

Az első nap még nagyon fura volt minden, hozzá kellett szokni egy kicsit, hogy tényleg szabadok vagyunk! Semmi szülő, vagy rokon 5 km távolságon belül! Ilyen még nem nagyon volt ezelőtt. Igyekeztük is kiélvezni minden pillanatát a nyaralásnak. Mindjárt első este, hogy hangulatos legyen a fiúk tábortüzet gyújtottak a parton. Szalonnát sütöttünk, beszélgettünk, de persze nem csak mi voltunk az egyetlen ilyen banda. 100 méterre mellettünk egy másik társaság is követte a példánkat. A nevetésükből ítélve nagyon jó kedvük volt. Ez sajnos nem volt igaz a mi bandánkra… Röviden vázolva a helyzetet, voltak olyan barátnők, ill. barátok, akiket a haveri társaság nem igen tűrt meg szívesen. És persze miért is nem, most kellett kitörnie a vulkánnak! Barátnőmmel inkább nem is folytunk bele ebbe, félrevonultunk, és beszélgettünk. Közben a másik tábortüzes banda felől gitár akkordok hangja csendült fel. Úgy tűnik, valaki hozta magával a hangszerét. Hozzá kell tennem, hogy a gitárzene a szívem csücske, emellett jó magam is gitározok. Mivel fölösleges volt a többiek között maradnunk, sétálni indultunk a part mentén. Persze ha már valamerre, akkor a másik banda felé kezdtük meg kis utunkat.

- Szerinted pasi? – kérdezte a barátnőm

- Kire gondolsz, a gitárosra?

- Aha!

- Mindjárt kiderül. De remélem… Imádom a gitáros pasikat!

Egyre közelebb értünk a tűzhöz, és pont A börtön ablakában-t kezdték el játszani. Egymásra néztünk a barátnőmmel, ugyanis ezt a dalt különösen szeretjük mindketten. Mi is énekelni kezdtünk halkan, így haladtunk el a tűz mellett. Közben persze a szemünk sarkából jól szemügyre vettük a társaságot, és a gitáros illetőt, aki egy iszonyat helyes srác volt!! A banda többi tagja is javarészt pasikból állt, csak egy-két csaj volt velük. Ahogy elhaladtunk mellettük, pont vége is lett a számnak. Ők is felfigyeltek ránk, és valaki a tömegből már ki is szólt:

- Sziasztok!!

- Hello! – köszöntünk vissza.

- Nem csatlakoztok hozzánk egy kicsit?

Akkor már a többiek is bíztattak minket, nagyon aranyosak voltak, úgyhogy gondolkodás nélkül igent mondtunk. Először a kölcsönös bemutatkozás és a sablon kérdések következtek, majd aki az imént odainvitált minket, felvetette, hogy meg kéne ünnepelni egy kis százalékkal a találkozást. Elő is kerültek a piák. Volt minden: gin, tequila, vodka, Hubertus, és a kedvencem, Portorico Rum (kb.70%). Persze voltak lightosabb italok is, bor, sör, meg üdítők. Koccintottunk egyet, ki mivel akart, én persze a rumot választottam. Úgy döntöttem, ha jól akarom gyorsan érezni magam, ez a legjobb gyógyszer rá. Miután ezen is túlestünk, ismét gitározás következett. Úgy helyezkedtem, hogy jó rálátásom legyen a zenész srácra. Barátnőm rávetette már magát vendéglátónkra, legalábbis feltűnően csak az ő közelébe helyezkedett. Nem is bántam, legalább nem egy pasira fáj a fogunk. A srác, akit Petinek hívnak egyébként, most valami nagyon szép lassú szólót gitározott. Közben néha-néha felém nézett, és mikor észrevette, hogy én sem kerülöm őt a pillantásommal, egyre hosszabb ideig igézett szemeivel. A dal, amit játszott, teljesen elvarázsolt. És ahogy mélyen a szemembe nézett közben, tiszta libabőrös lettem tőle. Teljesen felizgatott a kisugárzása. Odaültem mellé, és mikor véget ért a szám, felvetettem a témát, hogy én is gitározok, de hogy lenyűgözött ezzel a dallal.

Elkezdtünk beszélgetni, gitározgatott még néhány dalt, aztán azt javasolta, vonuljunk félre egy kicsit a tömegtől, hogy jobban meg tudjunk ismerkedni. El is indultunk a part mentén, és meg titokban magammal vittem az üveg rumomat. Nagyon kellemes volt minden. Olyan romantikus este volt! Az égen a sok-sok csillag csak úgy ragyogott, és ráadásul még pont telihold volt aznap, amit különösen imádok! A szél kellemesen fújt, enyhítette a fülledt éjszaka melegét. Egyfolytában csak őt néztem, teljesen megbabonázott. Hatalmas, kék szemei voltak, és vállig érő sötétbarna haja. Komolyan mondom, a férfi ideálom állt előttem teljes életnagyságban. Ahogy bandukoltunk a homokban, találtunk egy kidőlt fatörzset. Jó erősnek látszott, úgyhogy letelepedtünk. Kinyitottam a rumot, és iszogatni kezdtünk. Nagyon jól éreztem magam vele, olyan vicces volt, és olyan kedves. Megállapítottam, hogy telihold van, mire elkezdtük kémlelni a csillagokat. Óvatosan ráhajtottam a fejem a vállára, erre ő átkarolt. „Sínen vagyok” – gondoltam. És akkor láttunk egy hullócsillagot! Nagyon szeretem a nyári estéket, az ember mindig egy csomó ilyesmit láthat, ha épp nincs a zsúfolt városi fények alatt.

- Ilyenkor kívánni kell, nem igaz? – kérdeztem

- De igen, én már megtettem.

- És mit kívántál?

- Ááá, ez így nem ér, ha elmondom, nem fog teljesülni.

- Elmondom én is, ha megosztod velem.

- Nem, nem.

- Akkor ajánlok egy fogadást. Beosztjuk a rumot, te megiszod az egy harmadát, és pedig lehúzom a maradékot.

Elég nagy vállalkozást tettem, mert volt még jócskán az üveg alján, kb. 3-4 deci lehetett benne. De az addigi alkoholmennyiség kihozta a merészséget belőlem, ha nem is éreztem magamon, hogy a fejembe szállt. Be is osztottuk, leitta a részét, (neki sem volt túl könnyű) aztán én jöttem. Már a látványtól is rosszul lettem. De nem baj, ha fogadás, akkor fogadás! (Pedig részemről semmi igazi vesztenivalóm nem volt.) És megtettem! Sikerült lehúznom, 4-5 korty volt az egész.

- Nyertem! – mondtam, és véletlenül nekiestem, kicsit megütött hirtelen a pia.

- Valóban. Akkor most elmondom mit kívántam. De mit szólnál, ha megmutatnám, hogy több esély legyen arra, hogy teljesül.

Közben mélyen a szemembe nézett, és annyira megkívántam, hogy nem tudtam türtőztetni magam tovább! Megfogtam a fejét, gyengéden magamhoz húztam, és megcsókoltam. Aztán csókolózni kezdtünk, először nagyon lágyan és gyengéden, épp hogy összeértek ajkaink. A nyelvével elkezdte nyalogatni az ajkaimat, nagyon gyengéd volt, nagyon izgató! Aztán egyre hevesebben folytattuk tovább, kezdtem teljesen felizgulni! Szinte égtem a vágytól, annyira kívántam őt!

Elkezdtük simogatni egymást. Mindketten elég lengén voltunk öltözve, rajta egy úszónaci, rajtam bikini volt, és egy kendő a derekamon. Így közvetlenül érezhettük egymás testének érintését. Abbahagytuk a csókokat, és ő mélyen a szemembe nézett, közben mosolygott.

- Kíváncsi vagy még mit kívántam?

- Hát persze!

- Pontosan ezt. Hogy egy ilyen csodálatos lány megcsókoljon!

Megint csókolózni kezdtünk, és ahogy a hátamat simogatta, a bikinim lassan kikapcsolódott. Már teljesen átjárt a vágy, úgy kívántam, hogy megérintse a melleimet!! Vágyam hamarosan beteljesült. A melltartóm lekerült rólam, és ő kicsit hátrébb dőlt, hogy jobban hozzáférjen melleimhez. Kezeimmel hátul támaszkodtam meg, és hagytam, hogy kényeztesse mellbimbóimat. Aztán végre nyalogatni kezdte! Istenien csinálta! Szívogatta, óvatosan harapdálta, én meg teljesen nedves lettem! Akkor közelebb húztam magamhoz, egymással szembe kerültünk a fatörzsön, és az ölébe ültem. Közben a melleimet csókolgatta, és éreztem, hogy a hímtagja már igencsak felajzott állapotban van.

Lábaimmal körbefontam, és elkezdtem csípőmmel körözni rajta, egyre hevesebben! Már mindketten zihálva vettük a levegőt, teljesen be voltunk indulva. Akkor elkezdett egyre lejjebb simogatni, s a nyakamat csókolgatta, amitől még jobban felizgultam, belelehelt a fülembe, hűűű, attól teljesen libabőrös lettem. Óvatosan leemelt magáról, felállt, és a fatörzs elé térdelt, úgy csókolgatott tovább. Közben a keze elérte a puncimat, körülötte kezdte simogatni, még jobban fokozta hatalmas vágyamat! Levette lassan a bugyimat, és folytatta az előbbieket. Már nem bírtam tovább! Megfogtam a kezét, és a hüvelyem felé vezettem ujjait. És akkor keményen belém rakta először egy, majd még egy ujját. Közben a hasamat csókolgatta, és ott is egyre lejjebb haladt. Végül rávetette magát a csiklómra, és felnyögtem a kéjtől! Közben az ujjai sem maradtak nyugiban… Fantasztikus volt, ahogy a csiklómat nyalogatta, szívogatta, már éreztem, hogy közel van a csúcsok csúcsa!! Egész testem beleremegett a kis játékba! A nyelvei egyre hevesebben jártak, teljesen beleélte magát! Közben az ujjai sem lankadtak, egyre hevesebben ujjazta a puncimat! Végül egy hatalmasat élveztem!! Ilyen hosszú orgazmusom még nem volt, majd fél percen át tartott, és nagyon élveztem! Teljesen elhagyott minden erőm! Akkor fölemelkedett, s megint elkezdte csókolgatni nagyon finoman a mellemet.

Pár pillanat volt az egész, máris újra felizgatott vele. Simogatni kezdtük egymást, és már felbátorodva az én kezem is megtalálta az érzékeny testrészt. Kezembe vettem hímvesszőjét, ami elég szép „példány” volt, úgy saccoltam, 19 cm lehet. Az azért nem olyan rossz! Teljesen izgalomba jöttem az érintésétől, nagyon megkívántam! Tudtára is adtam egy lágy mozdulattal, hogy jó lenne, ha helyet cserélnénk, ami meg is történt. Egyre hevesebben húzogattam a bőrt, majd a számba vettem a makkját. Kicsit szopogattam, majd kivettem a számból és csak a nyelvemmel nyalogattam az érzékeny részeket, körbe-körbe, érzékien. Úgy vettem észre élvezi, mert teljesen merevvé vált a pénisze. Még jobban megkívántam, és hosszan végignyaltam a péniszét. Közben a szemébe néztem, és úgy folytattam. Aztán áttértem a szopogatásra, elkezdtem szívni jó erősen, és egyre mélyebbre vettem be a számba. Teljesen felizgatott engem is a dolog, ezért az egyik kezemmel ujjazni kezdtem magam, míg a másikkal az ő farkát vertem, segítve a szám munkáját. Akkor felemelte a felem egy pillanatra, és lejött mellém a homokba.

- 69? – kérdezte halkan

- Benne vagyok

Hihetetlen jó volt vele franciázni! Ő feküdt alul, és pedig fölötte térdeltem. Folytattam a szopást, a nyalogatást, ő pedig ismét izgatni kezdte a klitoriszomat a nyelvével! Közben az ujjai ismét a hüvelyemben kötöttek ki, nagyon jól csinálta! Egyre hevesebben jártak ki-be az ujjai! Aztán bent hagyta őket, és elkezdte bent mozgatni. Hihetetlenül jól esett. Ő volt az első pasi, aki határozottan izgatni tudta a G-pontomat, ami még nagyobb élvezetet nyújtott!!!! Aztán kivette a kezét, és kicsit feljebb, a popsimba tette ujjait! Már nem bírtam tovább, nyögdécselni kezdtem a kéjtől, nem tudtam halk maradni, annyira élveztem a dolgot! Aztán még fokozta a dolgot azzal, hogy egyik ujját áttette a hüvelyembe! Teljesen beindultam, éreztem, hogy már nem sok kell, és elélvezek! Egyre hevesebben szívogattam, nyalogattam és vertem a farkát! És mikor éreztem, hogy nagyon közel a csúcs, beleadtam mindent, és sikerült egyszerre elmennünk! Élvezettel nyeltem le a forró spermát! Lenyalogattam még finoman a hímvesszőjét, kiverve az utolsó cseppeket is.

- Fantasztikus vagy! – mondta

- Hát, te sem panaszkodhatsz!

- Kérdezhetek valamit?

- Hogyne.

- Bocs, csak annyit, hogy ugye szedsz gyógyszert?

- Persze, nyugi, nem lesz semmi baj.

- Akkor, nem lenne kedved még egy kis szexhez?

- Szerinted… - mondtam, és elkezdtem simogatni a heréit.

- Milyen pózban szeretnéd kezdeni?

- Majd megmutatom…

Felültem a farönkre, és széttártam a lábaimat…



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Lajos az íróasztalán álló órára pillantott. Az ég szerelmére, tíz percet késett!

- Reggel hatkor már behoztam magamnak a kávét. Megkérdezhetem, hogy hol a pokolban volt eddig? Nálunk hétkor kezdődik a munkaidő. Nem 7...




Félálmomban eszembe jutott egy évekkel ezelőtti élményem az egyik tanáromról, aztán elindult valami a fejemben. 19 évesen volt szerencsém olyan autóvezetés oktatót kapni, aki nem egy hatvanas bácsika, ráadásul jól kijöttünk, könn...




Szobatársam, Móni és én igen jó barátok vagyunk. Mindent elmondunk egymásnak, így aztán azon tűnődtem, miben sántikál, amikor véletlenül megpillantottam azokat a szexis harisnyákat és alsóneműket hálószobája szekrényében. Jó,...




Nagynéném meghívott a nyárra, töltsek nála pár napot. Mondta, unokabátyám is vendége lesz, nem fogok unatkozni. Csak vigyázzak vele, mert nagy szoknyavadász. Hát nem voltam már szűzlány. Ismerős fiúk rendszeresen kurogattak, amit ho...




Vidéken élek és van egy nagyon szép, és rendezett farmom, ami nem azonos a lakásommal! Mert én a közeli faluban lakom.

Nap mint nap járok a munkám miatt ki a farmra dolgozni, dolgoztatni!

A történet amit elme...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak