Ház az erdő szélén (leszbikus szex)
Az elkövetkező hetekben nem igazán volt időm Annával és a szexuális fantáziálásommal foglalkozni, a Müller szülők ugyanis elutaztak egy hónapra kettesben, én pedig egyedül maradtam a gyerekekkel. Korábban is előfordult már ilyen, ilyenkor mindig náluk aludtam, néha ugrottam csak haza egy-két holmimért, míg a gyerekek az iskolában voltak. Fárasztó időszak volt ez, nem mintha nem bírtam volna három gyerekkel, de Greta influenzás lett, amitől a szokásosabbnál is nyűgösebb volt, ráadásul a ház is óriási volt és egyedül kellett rendben tartanom. Anna néha átugrott segíteni, de ő is el volt havazva a saját dolgaival, úgyhogy nem tudott túl gyakran jönni. A harmadik héten, amikor éppen bevásárolni voltam, csörgött a telefonom.
- Halló! – szóltam bele a kagylóba.
- Szia, Bella, itt Anna!
- Szia, Anna! Milyen számról hívsz? Nem jelezte ki a telefonom a nevedet – mondtam.
- Az étteremből telefonálok, lemerült a mobilom – válaszolta. Figyelj csak, szeretnék kérni egy szívességet.
- Persze, bármit – mondtam, miközben fél kézzel két doboz kekszet egyensúlyoztam, megpróbálva egyiket sem elejteni.
- Elromlott a laptopom. Amint végeztem az étteremben, viszem a szervizbe. Használhatnám addig a tiédet? Ki kell nyomtatnom néhány hivatalos papírt, és ma este a szüleim is várnak Skype-on.
- Igen, igen, használd csak. Én Mülleréknél tudok internetezni, ha valamire szükségem van. Ne haragudj, de most le kell tennem, nemsokára az iskolában kell lennem és még a bevásárlóközpontban vagyok.
- Rendben, és köszönöm! Később beszélünk! – azzal bontotta a vonalat.
Mire végeztem a pénztárnál, már háromnegyed három volt, a gyerekek pedig fél háromra vártak, úgyhogy igyekeztem, nem akartam, hogy megijedjenek, hogy esetleg ott hagyom őket. Greta mindig ettől rettegett, habár még soha nem hagyták ott sehol.
Péntek révén délután hagytam őket az udvaron játszani, ráértek szombaton megírni a leckét. Míg szaladgáltak, én megfőztem a vacsorát és kiteregettem a ruhákat. Evés előtt egy kicsit én is kimentem hozzájuk. Müllerék elvárták, hogy a házimunka mellett aktívan foglalkozzak a porontyokkal és én is szerettem velük lenni. Mindhárman megszerettek, nagyon ragaszkodtak hozzám és mi tagadás, én is hozzájuk. Miután ettünk, megfürdettem és ágyba dugtam őket, majd összepakoltam. Én még nem voltam fáradt, ezért úgy döntöttem, megnézek egy filmet. A szobámban volt tévé és DVD lejátszó is, de a filmeket a nappaliban tartották, illetve Müllerék hálószobájában is volt néhány. Először a nappaliban néztem szét, de nem találtam semmi érdekeset, ott főként csak akciófilmek és mesék kaptak helyet, úgyhogy átmentem a szülői hálóba. Valami könnyű, romantikus vígjátékot kerestem és találtam is néhányat, ám a szemem megakadt néhány másik dobozon, amit először nem vettem észre, mert az első sor mögé voltak elpakolva, gondolom azzal a szándékkal, hogy senki ne találja meg őket egykönnyen. Aztán rá is jöttem miért: pornófilmek voltak. Hanyagságnak tartottam, hogy nem zárt helyen tartják őket, még akkor is, ha a legmagasabb polcon voltak, ahol a gyerekek akkor sem láthatták és érhették el, ha odatoltak egy széket. Én is csak úgy értem el, ha felálltam a sarokban lévő kanapéra. Ahelyett azonban, hogy visszamentem volna a szobámba, szemügyre vettem őket. Volt ott mindenféle témájú film, amit csak el lehet képzelni: ez egyikben a nagymellű nők kaptak szerepet, a másikban az anális szex, a harmadikban a csoportszex, a negyedikben a szerepjáték és így tovább. Észre sem vettem, milyen sokáig álltam ott, a szám egészen kiszáradt. Találtam négy leszbikus filmet is és némi tétovázással úgy döntöttem, magammal viszem őket. Odafigyeltem, honnan vettem ki, nem akartam, hogy észrevegyék, hogy turkáltam a pornó DVD-k között. Mielőtt visszamentem volna a szobámba, ránéztem a gyerekekre, hogy biztosan alszanak-e. Minden rendben volt, úgyhogy visszasiettem a szobámba. Halkan becsuktam az ajtót, a biztonság kedvéért rá is fordítottam a kulcsot. Nem akartam, hogy valamelyik gyerek benyisson. Ha közeledik valamelyikük, azt úgyis meghallom, az ajtóm előtti részen egy kicsit nyikorgott a padló. Betettem az első DVD-t, aminek az volt a címe, hogy Lesbian summer. A tévét egészen halkra állítottam, mert bár a gyerekszobák messze voltak tőlem, nem akartam, hogy bármit is meghalljanak, ráadásul időben észre kellett vennem, ha közelednek. A nyitó jelenet a dolgok közepébe vágott, nem volt semmi előjáték vagy bevezetés, két karcsú, nagymellű szőke nő csókolózott egy baldachinos ágyon. Az egyiken egy fehér csipkés tanga és egy hozzáillő melltartó volt, a másikon egy szintén csipkés, fekete body. Nagyon szépek és csinosak voltak, a csókjuk pedig szenvedélyes és izgató. Még le sem vetkőztek és nem is kezdtek komolyabb akcióba, már éreztem, hogy nedvesedik a puncim. A csókjelenet meglehetősen sokáig tartott, majd szépen lassan elkezdték egymásról a ruhát is levenni. Először csak simogatták és szopogatták egymás bimbóit, majd 69-es pózban elkezdték nyalni egymást. Először felülről mutatta őket a kamera, majd ráközelített a melleikre és a puncijukra is. Ekkora már meztelenül feküdtem az ágyon és a csiklómat izgattam, nemsokára pedig el is élveztem. Egy kicsit még simogattam magam és közben néztem a filmet, amiben hamarosan egy új jelenet bontakozott ki. Itt már hárman voltak egy medence mellett és ők is elég hamar egymásnak estek. Ez alatt a jelenet alatt is elmentem és habár még lett volna a filmből, kikapcsoltam. Úgy gondoltam, holnap éjszaka folytatom, de már későre járt és én is kezdtem fáradni. Visszalopóztam Müllerék szobájába, visszatettem a DVD-ket a helyére és mielőtt lefeküdtem volna, még egyszer ránéztem a gyerekekre.
Másnap kicsit fáradtan, de elégedetten ébredtem. Jót tett az éjszakai két orgazmus és rájöttem, hogy hiányzik a szex, évek óta nem volt részem benne. A gyerekekkel délelőtt elmentem a parkba, délben egy pizzériában ebédeltünk, majd délután segítettem nekik elkészíteni a házi feladatokat. Este nem kellett főznöm, a tegnapi spagettiből még maradt, így azt vacsoráztuk. Éjszaka ugyanúgy néztem egy kis pornót és ez így ment mindaddig, míg Müllerék haza nem értek. Egyik éjjel Greta rosszat álmodott és értem kiabált. Akkor persze kihagytam a kis éjjeli mókázásomat és átvittem magamhoz, hadd aludjon ott.
Miután Müllerék hazaértek, kaptam két hét szabadságot, amit nem terveztem tétlenül eltölteni. Sok tervem volt, de úgy döntöttem, hogy először is elmegyek Annával szórakozni. Ezer éve nem voltunk sehol és mindkettőnkre ránk fért egy kis kikapcsolódás. Mielőtt azonban előhozakodhattam volna a bulizás ötletével, sokkal megdöbbentőbb dologgal kellett szembesülnöm. Hazaérvén a konyhában találtam, éppen rántottát készített reggelire.
- Végre itthon! – sóhajtottam egy nagyot és levetettem magam az egyik székre.
- Azt hittem, szeretsz Mülleréknél lenni – mondta.
- Szeretek, nem arról van szó, de ez a négy hét nagyon kifárasztott és hiányzott a saját helyem. Veled mi újság van? Megjavították a laptopodat?
- Igen, a tiédet visszatettem a helyére, köszönöm – mosolygott kedvesen.
Láttam azonban rajta, hogy mondani akar valamit, csak nem mer előhozakodni vele, úgyhogy egyenesen rákérdeztem.
- Mi a baj, Anna?
- Tessék? – nézett rám meglepetten.
- Látom, hogy valami nyomja a szívedet. Mi történt?
Tépelődve rám nézett, aztán ő is leült mellém, és így szólt:
- Nem is tudom, hogy kezdjek bele… Olyan nehéz dolog ez és hát nincs is semmi közöm hozzá…
- Csak mondd el, tudod, hogy velem bármit megoszthatsz – nyugtattam meg.
- Ez akkor sem könnyű téma, Bella és tényleg nincs hozzá közöm, de úgy gondolom, hogy elég régóta vagyunk már barátok, hogy erről is beszélhessünk.
- Most már kezdesz megijeszteni, ne húzd tovább, mondd el, miről van szó.
- Jól van, de kérlek ígérd meg, hogy nem fogsz rám megharagudni.
- Nem fogok, csak mondd már! – sürgettem.
- Emlékszel, amikor kölcsönkértem a laptopodat?
- Igen, persze, miért? – kérdeztem értetlenül.
- Nem akartam turkálni, de nem törölted ki az előzményeket és megláttam, hogy leszbikus pornóvideókat nézegettél… Ez azt jelenti, hogy…
- Ó nem, dehogyis! – vágtam rá. Majd elbizonytalanodva hozzátettem: vagyis nem tudom pontosan…
Anna együttérzően nézett rám és meghatott, hogy nem ítélkezett rögtön. Vettem egy nagy levegőt, majd elmondtam neki mindent. Kezdve azzal, hogy megláttam maszturbálni.
- … szóval most nem tudom, hányadán állok magammal – fejeztem be a mondanivalómat. Nem érzem, hogy leszbikus lennék, de kétségtelen, hogy vonzanak a nők.
- Nos, ezt könnyen kideríthetjük – vágta rá.
- Hogyan?
- Hát így – mondta. Azzal magához húzott és megcsókolt.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!