Szaxofon
A lány boldog szemmel nézte a fiút a színpadon. A zene körbefonta a testét, és szinte simogatásszerűen bizsergett tőle. Rita alig múlt 16. Rövid barna haja és kék szemei csillogtak a reflektorfényben. Ebben a klubban ismerkedtek meg Zétával, a szaxissal. A fiú tíz évvel volt idősebb, mint ő, de nem zavarta. A szerelem hamar magával ragadta őket. Rita, ha tehette, mindig eljött a koncertekre. Szerette a szaxofon hangját, ahogy, szinte szexuális gyönyört csaltak ki belőle a hangok, a fiú pedig minden szám után rámosolygott. Aztán záróra után kéz a kézben mentek haza. Csókolóztak, és mire a fiú lakásához értek, már alig bírtak magukkal. Az ajtóban kezdték dobálni magukról a ruhákat, és Rita boldogan nézett a szerelem hevében a zöld szemekbe. Ma alig várta, hogy vége legyen az előadásnak. Vett egy szexis fehérneműt, és már nagyon szerette volna, hogy a fiú rácsodálkozzon karcsú testére benne. A szünetben szokás szerint mellé ült Zéta, és kedvesen megsimogatta a lány kezét, majd könnyedén, éppen csak érintve a lány száját, megcsókolta.
- Milyen szép vagy ma! - nézett rá tűnődve a fiú, és Rita érezte, hogy a fehérnemű már is érezteti a hatását. Csendesen mentek haza. Zéta érezte a lány izgalmát, és nem akarta még jobban fokozni. Felmentek a lépcsőn, aztán beléptek a lakásba. A fiú lerakta a szaxofont, aztán ölbe kapta Ritát, és vitte a hálóba. Remegő kézzel vetkőztette. Amikor a topp lekerült róla, elállt a lélegzete. A mélyvörös melltartó, szinte semmit sem takart a gyönyörű keblecskékből. Alig a meredező gombok fölött végződött a csipke. A fiú mohó kezekkel hámozta ki a lányt a nadrágból, és ismét elállt a lélegzete. A tangán elöl ugyan olyan csipke, mint a melltartón.
- Állj fel – kérte – had nézzem meg úgy is. Rita pedig felállt, és a feje fölé emelte a karjait, hogy karcsú alakja minél jobban kihangsúlyozza a fehérneműt. Furcsa, szinte már bolondos ötlet jutott az eszébe
- Játssz nekem, csak nekem!
- A szomszédoknak nem fog tetszeni.
- Csak egyszer. A szomszédok meg majd kiheverik – Zéta pedig hozta a szaxofont.
Belekezdett Rita kedvencébe, mire a lány összerezzent. A fiú tekintetével együtt kúszott be a fehérnemű alá a kedves dallam. Öle beleremegett, és érezte, hogy kéjnedve eláztatja a bugyit. Beharapta ajkát, és úgy nézte a fiút, aki egyre közelebb lépett hozzá. Válluk egymáshoz ért, aztán a fiú a lány hátához simulva, teljesen átszellemülten fújta a hangszert. Rita szeme megtelt könnyel, és boldogan hallgatta a szám végét. Érezte, hogy a zene teljesen eggyé varázsolta őket. Az utolsó hangok is elszálltak, és ők vadul vetették egymás karjába magukat.
Lecsúsztak a földre, és Zétáról is lekerültek a ruhák. Alsónadrágjából, mint valami kemény rugó szabadult ki merev szerszáma.
- Most rajtam a zenélés sora- mondta Rita és bekapta a fanyar ízű furulyát. Elnyelte szinte az egészet, és szívni kezdte gyöngéden.
- Oh, ez nagyon finom! – suttogta a fiú, és gyöngéden simogatta közben a lány hátát. A lány pedig kiengedte a szájából a szerszámot, és most csak a makkot nyalogatta. Zéta nem bírta tovább. Az ágyról levettek egy párnát, és Rita feje alá tették, aztán a fiú úgy kezdett el játszani kedvese testén, mint előbb a szaxin. Érzéssel, finoman. Először a melleit szabadította ki az apró csipke alól. Bekapta az egyik bimbót, és a másikat meg a kér ujja közé, vette. A lány nagyot nyögött a dupla ingertől. Aztán csókolózni kezdtek, miközben a fiú keze vándorútra indult. Bejárta a lapos hasat, a domború feneket, majd besiklott a bugyi alá, a lábak közé. Rita egyre hevesebben vette a levegőt. Felemelte popsiját, hogy a fiú le tudja róla húzni a bugyit. Zéta pedig mohón esett neki a borotvált ki puncinak. Nyalni kezdte, érezve a lány testének egyre gyakoribb remegéseit. Rita végül nem bírta tovább és magára húzta kedvesét, aztán megfogta az ágaskodó gyönyör rudat, és magába illesztette. Zéta tövig hatolt kedvesébe, majd gyönyörfokozó lassú mozdulatokkal mozogni kezdett benne. Testük egymásra hangolódott, szívük egyszerre vert. Lélegzetük ki, kimaradt és kezdte testükön átvenni az uralmat a kéj.
- Még, még, gyorsabban – zihálta Rita, és kedvese fokozta a tempót. Ekkor a lány teste megremegett, és keresztül csapott rajta az extázis hulláma. Háta ívbe görbült, és kedvese érezte, ahogy hüvelye férfiasságát szorongatja. Ez az érzés fölkorbácsolta vérét, és nyögve a boldogságtól ő is elélvezett, magját a lányba engedve. Fölkászálódtak az ágyra, majd Rita belefészkelte magát a kedvese ölébe. Csókolóztak még egy darabig, aztán a fiú félig kemény péniszét ismét belevezette a lányba. De csak ringatóztak egymásban, és lassan elnyomta őket az álom.
A székre állított szaxofonon pedig ott libegett a könnyű kis csipkecsoda.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!