Szeretkezés a parton
Fehéren világít a homok. Szinte vakítja a szemet. Olyan a tengerpart, mintha hó és jég lepné el, szikrázva, csillogva veri vissza a tüzesen izzó nap sugarait. A parton csak pár pálmafa, és a vízhez közel lévő csalitos töri meg a fehérség egyhangúságát. A csalitos közepén egy kis napkollektorokkal felszerelt óriási terasszal rendelkező hangulatos faház áll. Lassan egy hónapja a mi otthonunk, a mi kis kuckónk. Gyermekeink mind kiröppentek a világ különböző pontjaira, fiaink megnősültek, leányunk férjhez ment, mi meg ismét kettesben maradtunk. Egymásnak, egymásért.
Tekintetemet végighordozom a parton, szinte iszom a hullámzó tenger látványát, lelkem megtelik szerelemmel és a teljesség érzésével, mikor felfedezem feleségemet az egyik pálmafa alatt. Visszalépek a házba, kiveszek a hűtőből egy kis hideg narancslevet, töltök belőle két öblös konyakospohárba, majd rálöttyintek pár csepp vodkát, és a koktélkészítés befejező akkordjaként csurig pakolom a poharakat jéggel, és az egészet megkoronázom egy-egy citromkarikával. A nemesen egyszerű, ám isteni italokkal a kezemben odasétálok asszonykámhoz, csókot lehelek ajkaira, „jó reggelt” suttogok fülébe, átnyújtom neki italát, én meg kényelmesen leheveredek a mellette lévő nyugágyra.
Mint a szomjas sivatagi vándor, úgy kortyol bele poharába. Pár csepp gyöngyöző harmat lepereg a poháron, és mellkasára csöppen. Enyhén összerázkódik, s szabad kezével odakap, és letörli magáról. Én csendesen szemlélődve kukkolom őt napszemüvegem rejtekéből. Gyönyörködöm csupaszságában. Még így, túl az ötvenen is kívánatosnak tartom, és órákig képes vagyok bámulni őt. Lassan negyven éve vagyunk együtt, azóta számtalanszor láttam, éreztem, csókoltam, kényeztettem minden porcikáját, de nem tudok mind a mai napig betelni vele. Egy külső szemlélődő nem biztos, hogy ugyanazt látná, mint én. Nem vagyunk már fiatalok, nyomot hagyott rajtunk az idő. Mindketten kikerekedtünk az elmúlt évtizedek alatt, arcunk kissé ráncosabb lett, megereszkedtünk is kissé, de mégis, úgy vélem, ugyanolyan kívánatosak vagyunk egymás számára, mint bármikor együttlétünk hosszú évei folyamán.
A parton sok-sok kilométeres körzetünkben egy teremtett lélek sincs, így napjainkat úgy éljük, ahogy a jóisten megteremtett minket. Meztelenül. Mohó tekintetemet nem buktatja fel fürdőruha, akadálytalanul gyönyörködhetek asszonykám testében. Arcán neki is napszemüveg van, de oldalt alápillantva megpillanthatom lehunyt szemeit, mely által egész lénye angyali békességet, nyugalmat sugároz. Szemének sarkában már megjelent pár apró szarkalábacska, de nagyon jól áll, szerintem inkább csak még élettel telibbé varázsolja arcának látványát. Szerencsére világ életében alig-alig festette magát, mindig a természetesség híve maradt, mint ahogy én is. Bőre szeplőkkel borított és még nőiesen lágy ívelésű orrán is van jó pár, ajka csodásan telt, csókjaimra teremtetett. Amikor megismerkedtünk, még gesztenyés-vöröses színű haja volt, oly csodás, mint egy oroszlánsörény. Az évek folyamán csak a színe változott, kicsit barnább lett, kicsit őszesebb, de a belekeveredett ősz szálak csak jobban kiemelték érett nőiességét. Sok barátnője mind a mai napig csak felsóhajt, és asszonykám hajával példálózik, amikor a szép haj szóba kerül.
Imádom a nyakát, mely csinos, s mely még mindig oly érzékeny érintéseimre és csókjaimra.
Mellkasáról már felszáradt az előbb rácsöppent vízcseppecske, de kerek, tenyerembe illő cicijein málna szemecskeként meredő bimbók még izgatottan és keményen álnak. Nőiesen csípője és szexi dereka számomra még mindig maga a csoda. Kerek hasacskája és az alatta hívogatóan domborodó vénuszdombja olyan nekem, mint Micimackónak a méz. Nem tudok velük betelni még akkor sem, ha jól vagyok lakva. Vénuszdombján a buja vörös szőr most keskeny, csikófrizurára van borotválva, ám telt nagyajkait lecsupaszította teljesen. Régi kedvenc szórakozása, mellyel nekem kedveskedik, hogy minden gyantázás, borotválás, avagy szőrtelenítés után más-más punci frizurát készít. Én meg sohasem tudok betelni az új látvánnyal. Ajkai most teljesen csupaszok, és mintha tudná, érezné, ŐT nézem, ŐT kukkolom, széjjelebb nyitja imádnivalóan telt combjait, teljesebb betekintést engedve nekem a gyönyörű szép, buja, asszonyosan érett puncijához.
Nem bírok tovább magammal. Ágya mellé térdelek, megcsókolom ajkait, majd testét szinte kamaszos türelmetlenséggel simogatom, csókolom, ahol érem. Minden porcikáját kényeztetem.
- Már azt hittem, csak „jóreggelt” puszi lesz, más semmi. Kérlek, szeress!
Fölé hajolok, csókolózunk, s én lágyan behatolok kéjnedveitől nedves puncijába. Szép lassan mozgatom csípőmet, néha körözök, hol lassabban, hol gyorsabban mozgok. Ajkainkkal szinte faljuk egymást. Halk nyögéssel élvez el, lábait csípőm köré kulcsolja, hogy minél mélyebben legyek benne, közben karjait körém fonja, körmeit lágyan végigszántja hátamon.
Halk pihegés után finoman eltol magától, hátamra fektet, és belecsusszan ágaskodó falloszomba. Lágyan, ringatózva mozog csípőjével, miközben a mellein lévő kezeimet két kezével szorítja még jobban magához.
Szinte egyszerre élvezünk el. Benne megyek el, érezzük és élvezzük egymás lüktetését. Fölém hajol, hosszasan csókolózunk, majd kezemet megfogva vidám nevetéssel becibál a tengerbe fürdeni. Kiadós úszás után vizesen vetjük bele magunkat nyugágyainkba.
A forró napsugarak pillanatok alatt felszárítják bőrünkről a vizet, csak a fehéres só réteg árulkodik a fürdésről.
Huncut mosollyal nyújtja felém a naptejes flakon, hogy kenjem be Őt.
Csak szeretkezéssekkel, napozással és fürdéssel telnek napjaink. De nem unatkozunk.
Hiszen szerelmesek vagyunk!
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!