banner

A bejárónő




Szép nyári délelõtt volt, mikor munkába mentem. Akkor még nem sejtettem, hogy el fogom veszteni állásomat. Pedig, hogy mondták: "Maga a legjobb dolgozónk, maga nélkül Thilda nem menne a cég..." Kora este a kiléptetõ cédulával zsebemben érkeztem haza. Lakásom ajtaja nyitva volt, gondoltam a bejárónõm Erika lehet az. Gyanúm beigazolódott amint beléptem a házba. Minden hétfõn és csütörtökön kellett jönnie. Ma pedig a hét elsõ napja volt.
Erika a nappaliban porolta le a szekrénysort. Fiatal húsz éves lány volt és emiatt is választottam. A többiek idõsebb hölgyek voltak, gondoltam többet jár a szájuk, mint a kezük, hogyha én is otthon vagyok. Erika jól végezte a munkáját és elég hamar be is fejezte.
- Nem akarsz inni egy kis kávét? – kérdeztem tõle kicsit lehangolódva a munka miatt.
- Köszönöm, elfogadnék egy csésze, forró kávét. Most úgy sem kell sietnem. – válaszolta. – Mi a baj? Jól látom, hogy le vagy törve? Mi történt? – kérdezte.
Én elmondtam, hogy felmondtak a munkahelyemen, Õ pedig együtt érzõen megfogta kezem. Hogy utána mi fog történni, nem gondolta volna egyikõnk sem. Leültünk a nappaliban, hogy nézzünk tévét. Amint bekapcsoltam, véletlenül a pornócsatorna jött be. Éppen egy leszbikus show ment a tévében. Elkezdtünk beszélgetni a dologról, hogy milyen lehet az érzés, hogy két lány egymást kényezteti. Erika elmondta, hogy neki már nem ismeretlen a helyzet. Hirtelen magához húzott, majd elkezdte csókolgatni az arcom, és a szám. Hirtelen a nyelvünk is összeért, és már nem volt visszaút. Lassan felhúztam a topját ami alól kivillantak gyönyörû kerek mellei, Õ pedig kigombolta ingemet. Farmerszoknyája alá került a kezem, és a punciját kezdtem el izgatni ujjaimmal a bugyiján keresztül. Éreztem, amint átnedvesedik, és már a farmerját levéve, lehúztam róla vörös tangáját, és megláttam teljesen leborotvált punciját. Kikapcsolta a melltartómat, és lehúzta rólam is a szoknyát és a bugyimat. Õ hátrafeküdt az ülõ garnitúrán én pedig letérdeltem ágyéka elé, és elkezdtem nyalogatni vénuszdombját, majd szeméremajkait. Ujjamat a számba véve megnyaltam, és lassan a puncijába vezettem. Már nagyon nedves volt, és nem kellett sokáig tágítanom hüvelyét, hogy jobban tudjam mozgatni benne ujjaimat. Teste ritmikusan együtt mozgott kezemmel. Egyre erõsödõ nyögdécselésébõl éreztem, hogy nincs sok hátra, és már a következõ pillanatban elélvezett. Megcsókoltam forró ágyékát, majd kivettem az éjjeliszekrénybõl a vibrátoromat, amit szingliségem miatt szoktam használni. El is vette tõlem, szájába vette, megnyalogatta, és nedves puncimba rakta. Nyelvével melleimet kényeztette, és bal kezével combomat simogatta. Majd ujjaival csiklómat vette célba. Dörzsölgette majd mikor elõbújt szeméremajkaimtól eldugott helyérõl szájával, és nyelvével kezdte el nyalogatni és szopogatni. Közben a tévében zajló események is nagyon felizgattak, és mondtam neki, hogy most érezni akarom a punciját, ahogy az én pinámmal jár táncot. Kivette a vibrátort kéjtõl lüktetõ hüvelyembõl, majd egymáshoz nyomtuk ágyékunkat. A csiklómmal éreztem meztelen vénuszdombját, és egyre erõsödõ érzések fogtak el. Két perc múlva mindketten elélveztünk. Lassan véget ért a pornócsatornán is a leszbi show. Még egymás mellett feküdtünk jó tíz percig, majd felöltöztünk mindketten. Megköszöntem, ezt az új érzést, amit nyújtott nekem. Sajnos viszont többet már nem találkoztunk és több ilyen helyzet sem alakult ki kettõnk között, mivel nem akadt állásom egyhamar, és nem tudtam kifizetni munkáját, ezért el kellett küldenem.
Azóta csak egyedül szoktam masztizni a filmekre, a vibrátort használva.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Már több éve ismerték egymást, ismerték a másik minden mozdulatát. Csak egymásra néztek és tudták, mit szeretne a másik. Sokszor töltöttek el vad éjszakákat együtt, ahogy az a szerelmesekhez illő. Mégis tudták, hogy ez a nap má...




Már rég óta tagja voltam a freelove-nak és ott leltem rá egy hölgyre. Vörös haj, alacsony termet és egy kicsit fáradt tekintet bár mögötte a titokzatosság. Leveleztünk is hónapokig de nem sikerült találkozót összehozni. Vagy Ő n...




Ott térdelt előttem az iszapban, a víz a maga jellegzetes éjszakai balatoni hangjával csapdosta a vádlimat. Körülöttem mindenfelé csak csend, nádas, csillagok, a szabadság boldogsága, és a kemping megválasztott szépséghercege éppen ...




A történet, amit elmesélek, három éve történt, pontosan a 20. születésnapom előtt egy nappal.
Akkor még Pesten laktam szüleimmel egy kétszintes családi házban, éppen ezért sok ismerős, főleg anyámék társaságából, nálu...




Tina vagyok, immár 30 éves szingli lány, és egy nagyjából 30 fős cégnél dolgozom irodában. Hosszú barna hajam van, formás, edzett testalkatom van, 174 cm magas vagyok, és szerintem széparcú lány vagyok, formás cicikkel. Az első rés...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak