banner

Csajok a szaunában




Jenny és Samantha jó barátnõk voltak, régóta ismerték egymást, és szinte testi-lelki barátnõk voltak. De csak szinte, legalábbis addig a napig, amikor fitness után elmentek szaunázni. Sokszor látták már egymást meztelenül, de mindig gyorsan kellett öltözniük, hiszen elfoglalt fiatal üzletasszonyok voltak.
És most ott ültek, egymással szemben, izzadtan, egy szál törölközõben, a forró gõzben. Eléggé fárasztó napjuk volt, kicsit kábultak is voltak. Kölcsönösen legeltetni kezdték szemeiket egymáson. Aztán szemezni kezdtek egymással. Mindkettõjüket izgatta a dolog, jó játéknak találták. Még egyikük sem volt lánnyal, és mindkettõjüket kecsegtette a dolog… Izgalmas volt a helyzet, tudták, itt most gond nélkül kipróbálhatnák, milyen a leszbikus szeretkezés. – Szexi vagy, törte meg a jeget Jenny. – Te is irtó jó csaj vagy, búgta erotikus hangon Samantha – és látom, izgulsz, tette hozzá, és szemeit le sem vette Jenny meredezõ mellbimbóiról. Bár még törülközõbe csavarva ült Jenny, annyira felizgult a lehetõségtõl, hogy ez a törölközõn keresztül is látszott rajta.
Amikor Samantha felállt, ledobta magáról a törölközõt, Jenny elpirult, lehajtotta a fejét, de egyre nedvesebb lett, és érezte, valami nagyon jó fog következni. Samantha kicsomagolta Jennyt a törölközõbõl, megfogta a lány állát, fölemelte Jenny fejét, és egy érzéki csókot lehelt Jenny remegõ ajkaira. Bár a szaunában elég forró volt a levegõ, és most a helyzet is, jenny megremegett, libabõrös lett, de úgy érezte, ilyen finoman, ilyen érzékien még soha nem csókolták meg. Visszacsókolt, és nemsokára már hevesen csókolóztak, a nyelveik ki- és bejártak egymás szájában. Ahogy izzadt testük egymáshoz ért, csak még jobban belejöttek a dologba. Samantha, bár õ volt a kezdeményezõ, semmivel sem izgult kevésbé, mint barátnõje. – De jó tested van, bébi – mondta az egyre felszabadultabban viselkedõ Jenny, és elkezdte a szájával felfedezni barátnõje testét. – Sokkal ügyesebben csókolsz, mint bármelyik pasi – viszonozta a bókot Samantha, hátrahajtotta a fejét, és engedte, hogy Jenny végigcsókolja a testét, a homlokától le, a nyakán, a mellein keresztül egészen le, odáig...
Ott megtorpant, de Samantha már nagyon felizgult...
- Ha idáig eljutottál, folytasd... - zihálta Samantha, széttárta a combjait, és engedte, hogy Jenny kezdetben kicsit ügyetlenül, de aztán egyre ügyesebben nyalogassa a punciját. Jenny pedig, alázatosan, kötelességtudóan nyalta, szopogatta barátnõje csikjóját, majd egy hirtelen ötlettõl vezérelve mutatóujját Samantha nedves puncijába dugta. A csaj felnyögött, majd apró lihegésekkel zihálni kezdett, egyre vékonyodó, magasodó hangon, miközben Jenny szopta a csiklóját, közben pedig, immár két ujjal dugta a punciját. Mielõtt még elélvezett volna, megállította Jennyt, és most õ kezdte ugyanezeket megcsinálni a lánnyal. Jenny természetes volt, szõke, kék szemû, fehér bõrû, karcsú lány, aki sikongatva élvezte Samantha kényeztetõ nyelvének munkálkodását a punciján, és még jobban Samantha ujjainak mozgását hüvelyében. Mindketten élvezték a helyzetet, és, mintha kitalálták volna egymás gondolatát, Samantha hanyatt feküdt, széttárta a combjait, Jenny szinte ráült Samantha arcára, majd behajolt a két formás napbarnított (vagy inkább szolibarna) comb közé, és nyalni, falni kezdték egymást.
Mindketten érezték, ahogy a melleik hozzásimulnak egymás hasához, és ettõl csak még jobban felizgultak. Cuppogtak, szürcsölték egymás punciját, egymás fenekét markolászták, karmolták, egyre hevesebben, egyre vadabbul. Samantha egy óriásit csapott tenyerével Jenny popsihára.
– Ahhh te kurva... - nyögött fel Jenny, és õ is megpaskolta Samantha fenekét.
– Az igaz, hogy kurva vagyok, bébi – montha Samantha két óriási csiklónyaldosás közben – de te sem vagy rossz ribanc – ezektõl a szavaktól csak még jobban beizgultak, és dugni kezdték egymás fürge nyelveikkel. Izzadtságban fürödve, egymáson vonaglottak, élveztek el, szinte teljesen egyszerre. A zuhanyzóban, a hideg víz alatt még szeretkeztek egy jót, és kimerülten, fáradtan öltöztek a kabinban. – Tudod, nagyon jól éreztem magam Veled, Sam – mondta Jenny. - Nekem is irtó jó volt- válaszolt Samantha – és mostantól fogva te vagy a legkedvencebb sógornõm, vigyorgott, mire Jenny is vigyorogva felelte – Te pedig nekem! – és ismét csókolózni kezdtek...




Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Andrea már reggel a megszokottól eltérően viselkedett, visszafogottan ,de nagyon szexin sminkelte magát. Az öltözéke se a tipikus Andreát juttatta Szilárd eszébe. Fehér topp, fekete miniszoknya és alatta egy vörös, csipkés tanga buj...




Egyik este, amikor egymás közelébe fészkelődve készülődtünk az alváshoz, a férjem simogatta a hajamat, a kézfejével végigcirógatta az arcomat, és egészen halkan, csaknem hang nélkül súgta bele az arcomba:

- Nem akar...




Már több mint 5 éve kosárlabdázom, de soha nem volt még ilyen kellemes helység számomra a tornaterem öltözője.....
Volt ott egy fiú, akit most nem fogok megnevezni, de valahogy mindig lehet majd tudni, hogy ő az. Na szóval úgy v...




Még nagyon fiatalka voltam, 17 éves és még nem volt különösebb szexuális élményem...
Óriási szexuális vágyat éreztem magamba mint minden 17 éves fiú, de nem volt szerencsém.
Történt egyszer, hogy egy lánnyal találk...




Nem gondoltam volna, hogy a fantáziámat hónapokig izgató eseményeknek leszek tanúja, amikor Péter barátom felhívott azzal, hogy mennyünk el egy magashegyi túrára. Mikor mondtam neki, hogy hívja fel Laci barátunkat, örült az ötletnek,...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak