banner

Az erotikus álom




- Hol vagyok? - nézett föl riadtan a férfi, és amikor lepillantott a kezében fogott távkapcsolóra, már minden újra a helyére került. Elaludt a tévé előtt. A képernyőn reklám ment és ő csatornát váltott, aztán újra és újra folyamatosan. Képtelen volt megállni, csak pörgette a csatornákat. Fáradt volt és feszült, de mintha ólomból lennének a tagjai, arra képtelennek érezte magát, hogy végleg kikapcsolja a készüléket és elmenjen lefeküdni.
Az íróasztalra pillantott, ahová a postát tette még reggel és súlyos kövekként nehezedtek rá azok a hivatalos levelek, amiket ugyan nem bontott föl, de tudta, hogy csak újabb gondokat fognak jelenteni, ha már tudja pontosan a tartalmukat.

Megigazította az orrán a szemüvegét, ami ferdén állt és újra csatornát váltott. Érezte, hogy álmos, de attól tartott, hogy ha elkezdi a lefekvés előtti ceremóniát, mint a fogmosás, vetkőzés, akkor elszáll az álmosság és csak gyötrődni fog az ágyban. Az órájára nézett és látta, hogy nemsokára reggel lesz. Megnyomta a kikapcsoló gombot és elment pisilni. Már ez a tevékenység is szorongással töltötte el. Nehezen ment és időnként fájdalmas is volt. Gyűlölte a korát. Küzdött az öregség ellen, de az feltartóztathatatlanul jött és naponta keserítette meg az életét. Amikor a tükörbe nézett, amikor vizelni ment, amikor nehezet evett, ha reggel fölkelt és fájt a dereka, a nyaka és minden porcikája szinte dühös volt a testére, ami így cserbenhagyta. Az agya még fiatal volt. Gondolataiban húsz évesnek érezte magát, ami nem volt igaz teljesen, mert az életben szerzett sok rossz tapasztalat elvette a húszévesek optimizmusát.

Még ivott az ásványvizes üvegből, aztán ledobálta a ruháit és bebújt a hüvös takaró alá. Fázott és arra a nőre gondolt, aki ebben az ágyban legutóbb hozzábújt és milyen meleget adott. Már a gondolattól is jobban érezte magát és elfelejtette a hideg ágyat.
Könyvet vett a kezébe, de a gondolatai elkalandoztak. Újra a nőre gondolt, akitől félt akkor, mert úgy érezte sokat akar. Elárasztotta őt a melegével és az érzéseivel.
Szerette az érintését, de félt kiadni magát. Most nincs ideje érzelmekre. Most nincs ideje arra, hogy valakivel összegabalyodjon. Igaz alig van munkája, csak csordogálnak a megrendelések és a mindennapjai is üresek, de mégis fél egy új kapcsolattól. A könyv lassan kicsúszott a kezéből, a gondolatai átmentek az álomba és már nem is félt úgy, mint ébren.

Álmában hátulról átölelte a nőt és a nyakába csókolt. Ő megfordult és a keze közé fogta az arcát, mosolygott rá, aztán apró csókokat adott az arcára. Szorította a nádszál derekú asszonyt, mint aki menedéket keres. Arra ébredt, hogy erekciója van. Végigsimította megduzzadt péniszét, aztán hasra fordult és próbált újra elaludni. Szerette volna folytatni az előbbi álmot. Jó érzés volt, ahogy érintik, simogatják minden kötelezettség nélkül.

Már dél volt, amikor fölébredt. Valami nyomta az oldalát és mikor odanyúlt az éjjel olvasott könyv akadt a kezébe. Fájt a dereka mikor megmozdult és nagyot sóhajtva ment újra vizelni. Mikor már a kávéját itta akkor gondolt a nőre, aki álmaiban itt járt. Itt álltak a konyhában és ő itt ölelte át. Sajnos mikor megint elaludt nem jött a folytatás. Álomtalan mély alvás volt, de nem pihentető. Most is olyan fáradtnak és levertnek érzi magát, mint éjjel lefekvés előtt.

A nő tartotta a kezében a telefont és az ujjai a hívógombon voltak, de habozott. Nem kapott semmi érzelmi visszajelzést a férfitól, sőt időnként félelemmel teli elutasítást érzett a reagálásaiból. Most mégis úgy érzi hívni kellene, látnia kellene még egyszer. Lehet, hogy csak ő nem vette jól a jelzéseket. Talán csak az ő jelzésvilága más, mint amit eddig megszokott. Nem értette saját magát sem ebben a kapcsolatban, mert ahelyett, hogy tanult volna a régi fájdalmakból most újra szívesen és önzetlenül vetette volna bele magát a mindent elárasztó érzésekbe. Olyan jó volt mikor csak az érzések uralkodtak, mikor csak a zsongás volt. Vágyott a zsongásra, ami elnyom minden rossz gondolatot és érzést és sodorja őt.
Aztán mégsem nyomta meg a gombokat a telefonon. Várt. Át akarta még gondolni ezt mielőtt elvesztené a fejét, aztán arra eszmél, hogy megint darabokban van és fáj élni. Lehet, hogy ő a szerelembe szerelmes? Ezt az érzést hajtja, mert ez olyan, mint valami kábítószer.
Néhány óra múlva nem bírta tovább és hívta a férfi számát, aki morcosan szólt bele a kagylóba. A lány elmosolyodott és szerette volna megsimogatni ezt a morcos embert. Elöntötték az érzések. Amikor aztán a férfi a harmadik találkozót mondta le kétségei támadtak, hogy egyáltalán érdemes-e erőltetni ezt a kapcsolatot. Végül arra gondolt mégis megpróbálja, egyszer találkozik vele, és csak aztán dönt véglegesen.

A férfi rettegett a találkozástól. Mikor közeledett a randi ideje odatelefonált és lemondta valamilyen átlátszó indokkal. Remélte, hogy a nő majd megelégeli és végleg megsértődik, de az türelmesen vette mindig tudomásul az időpont módosítást. A férfit ez megijesztette. Nem ismerte ezt a türelmet. Akar tőlem valamit. - gondolta. Rettegett attól, hogy elveszíti a szabadságát. Nem akarta lekötni magát, bár magányos volt, de ezt még sajátmagának sem ismerte be soha. A nő ölelésére gondolt. És meleg futott végig az ágyékán. Ettől félt a legjobban, hogy a vágya fogja irányítani. Lemondta a randit és elégedetten ült le a tévé elé, a kezébe vette a kapcsolót és órákig jó műsor után kutatott a csatornák rengetegében, de nem talált semmit, ami kielégítette volna. A gondolatai elkalandoztak és minden nőben azt a szőke lányt látta, aki most itt ülhetne mellette, és talán simogatná őt.
Másnap már nem mondta le a találkozót. Gondosan készült és mégis elégedetlen volt magával mikor a tükörbe nézett.
A nő pontos volt és sejtelmesen mosolygott, ajándékot is hozott, az ő kedvenc italát. A vacsora amit főzött úgy érezte nem sikerült, de a nő evett belőle rendesen. Fürkészve figyelte őt és ez zavarba hozta. Szólt is neki emiatt, de a nő csak nevetett és tovább figyelte.

Mikor a férfi a combjára tette a kezét áramütésszerű érzése volt.
Nem akarom-szeretett volna fölsikoltani és elrohanni, de nem tette. Meg sem szólalt, pedig félt a szakítástól. Igen, mindig így kezdődik - áramütés az érintéstől, boldogság a simogatásától, szédülés, ha csak ránéz. Boldog zuhanás a kielégüléstől, aztán a féltékenység, a hazugságok és végül a fájdalom. Már most fájt ez mind, ennél az első érintésnél.
Kell ez nekem? - gondolta és a szíve azt sikította, hogy igen. Nem érdekelte semmi, mert jött a zsongás. Hátha ez mégsem fog majd fájni-reménykedett. Hátha ez más lesz, hátha ennek nem olyan vége lesz, hátha ennek nem lesz vége. Reménykedett és boldog volt a férfi érintésétől.
Mire ezt mind átgondolta az el is vette a kezét. A lány csalódottan húzódott hozzá közelebb, mintha véletlenül tenné és érintette meg a vállát. megint érezte az áramütést és a boldog zsongást.

Mit akarhat? - gondolta a férfi és arrébb húzódott. Ideges volt a bizonytalanságtól. Jó lett volna szeretkezni a nővel, de félt a folytatástól. Félt, hogy a nő majd rátelepedik az életére. Amikor hozzáért a vállához áramütés futott végig a testén és már nem akart védekezni. Ügyetlenül nyúlt oda a nőhöz, de az úgy irányította a kezét, hogy minden ment olajozottan. Sietve vetkőztek le, és kapkodva szeretkeztek. Megvárta, amíg a nő elélvez, és aztán ő is elengedte magát. Ordítva lövellte a nőbe magját. A nő hozzábújt és szinte sütött a teste olyan forró volt. Az arcán mosoly, amit ő diadalnak vélt. Le vagyok győzve-rémült meg és kelt föl az ágyból rögtön. Sokáig időzött a fürdőszobában és azt kívánta, hogy a nő tűnjön el mire ő visszamegy, mert nem akarta a további érzelmi játékot folytatni. Nem akart érzelmeket, nem akart csalódást. Mikor kiment a mosolygó elégedett nő még ott volt, és amikor visszafeküdt rögtön hozzábújt.

Imádta ezt az érzést. Kielégülten a szeretett férfi karjaiban feküdni, bár érezte, hogy itt valami hibázik, mert a férfi feszült, ideges és nem igazán tűnik elégedettnek. Ő dorombolni szeretett volna szerelmében, de aztán megrémült és a férfi karjait kereste.
Csak szexet akart-szögezte le magában. Nem mondott soha mást, sőt még azt sem. Hülye voltam, hogy már megint hagytam magam, hogy az érzelmeim elragadjanak. Kibontakozott az ölelésből és elkezdett öltözni. A férfi láthatóan megkönnyebbült. Csókot nyomott a szájára búcsúzóul, amit ő szeretett volna folytatni, de a férfi már el is fordította a fejét, és azt mondta:
- Majd fölhívlak!
Hólyag - gondolta a lány és elkeseredetten, fájó szívvel szállt be a liftbe. Azért azt se gondolta volna, hogy ennyire gyorsan jön a fájdalom, hisz az mindig csak néhány hét után alakul ki. Az utcán már a könnyei is folytak megállíthatatlanul. Szeretett volna visszamenni és könyörögni még egy kis simogatásért.

Visszafeküdt az ágyba, mikor végre a nő elment. Érezte a melegét még a takaró alatt és újra vágyott rá.
- Jó hogy elment és megkímélte őt a kínos érzelmi megnyilvánulásoktól, de vágyott is az érintésére. Olyan gyengéden tudott simogatni és olyan jó volt hozzáérni.
Próbálta magát meggyőzni, hogy jó az, hogy elment, de nagyon érezte a hiányát.
Próbálta magát meggyőzni, hogy a nő a hibás, hisz ő nem küldte, magától ment el, de tudta, hogy azért ment el, mert ő elutasítóan viselkedett vele.

Nem tudott aludni, nem volt kedve tévézni, fájt a feje és szenvedett. Zuhanyozás után azt hitte, hogy jobb lesz, de az ágyában még mindig érezte a nő illatát és ez megzavarta. A párnáját ölelte és próbált másra gondolni, aztán megadta magát és átélte gondolatban a rövid, de intenzív szeretkezésüket, majd egyre jobban kiszínezte magában, azokat a mozdulatokat is odaképzelte, amiket nem tett meg és a nő mosolygó arcával aludt el.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Anna eltervezte, hogy az első este csak az albérletben lesznek, beszélgetnek, és társasoznak. Anna Karcsival, a 23 éves, szintén egyetemistával él egy lakásban, külön szobájuk van. Karcsi igen kevés időt tölt az albérletben, mert ha ...




Sosem gondoltam volna, hogy ilyet teszek a legjobb cimborámmal, de nem tudtam parancsolni a vágyaimnak.

Agglegény vagyok, negyvenhat éves óriáscsecsemő, ahogy anyám szokta mondani. Egy szem gyerek, agyonkényeztetett, talán ez...




Telt az idő, elment gyorsan ahogy újdonsült gazdáival vacsorázott. Szembetűnő volt hogy milyen nagy gondot fordítottak tényleg az öltözködésre. Tógák és tunikák mindenhol. A tunikák pedig hozták azt amit Róma adott. Az egyszerű b...




Egyik nap nagyon borús hangulatban mentem haza. Összerúgtam a port a főnökömmel, és ráadásul be kellett látnom, hogy annak a baromnak majdnem igaza is volt. Szóval félig-meddig én szúrtam el. Ennél nem tudok rosszabbat elképzelni sem....




Meg kellene fordulnom, mert szénné égek! - gondolta Éva és felült. A késő délelőtti nap már rettentően égette testét. Körülnézett és látta, hogy a meztelenül napozóknak elkerített kicsiny kis területen megfogyatkoztak a nap sze...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak