Mámoros éjszaka
Egy szombat esti napon, amikor a nap lement, a hold fényesített meg az esti ég boltot, egy 17 éves lány, kinek fekete haja válláig volt lenőve vörös rövid ujjú póló volt rajta. Ami kiemelte kerek melleit, testéhe simuló barnás rövid nadrág. A lány Amynek hívták, egy faluban lakott, de pár nappal ezelőtt feljött barátnőjéhez Sheril-hez.
A lámpáknak fénye mutatták neki az utat, amikor a zsebében pihenő telefon megszólalt.
Gyorsan felvette, de a telefon csak ismeretlen számot írt ki.
Izgatottan felvette a telefon kissé idegesen beleszólt.
- Hallo.. tessék. - Háttérben szuszogás hangzott, ahogy várta hogy a hogy beleszóljanak.
- Szia te vagy Amy? - kérdezett rá egy fiatal férfi hang, akinek beszéde közben halkan szuszogása hallatszott.
Ami kissé meglepődött, hiszen el nem tudta képzelni ki ez az alak és mit is akarhat tőle.
- Igen én vagyok. de honnan tudja a számomat? - Tette fel kissé félve a kérdést.
De nem válaszolt a kérdésre, hanem le tette.
Amy kissé megrémült, gyors léptekkel a telefont eltéve megindult barátnőjéhez.
Gyorsan futott az utcán, agyában még futás közben is a ziháló hangok voltak mik víz hangoztak a fejében. Amint pár utcát megkerült azonnal a lépcsőházba nyitott be, amikor jött ki csinosan felöltözve Sheril aki meglepődött.
- Amy te hova sietsz? -
Amy arcán izzadság cseppek gurultak le, miközben kapkodta a levegőt.
- Valaki... valaki felhívott ismeretlen számról. -
Sheril meglepődött.
- És? És ezzel mi a baj? Nem kell felvenni. - Adta a jó tanácsot miközben lopva de a kezén lévő órára tekintett.
- Az hogy kissé meglepődtem? - Tört ki magából, és újra bele kezdett. - Hogy egy teljesen tök idegen pasi hívott fel. -
Sheril magához ölelte Amy-t,megsimogatta a hátát.
- Na nyugi. Gyere inkább velem. -
- És hova? -
- Én meg Rick elmegyünk bulizni, és hozza magával egy ismerősét. Szerintem tetszeni fog neked. -
Amy kissé meghökkent.
- Komolyan? -
Sheril boldogan bólintott, - És legalább te is jól éreznéd magad, nem kell nálam unatkoznod. -
Amy bele ment.
- Rendben van. - Sheril megint megnézte akkor hallották meg, Amy rendbe hozta magát, végül ki mentek.
A fekete kocsiból egyszer csak kettő 20 évesnek látszó férfi szált ki belőle.
Amy meglepődött, mivel az egyik kinek fekete póló tapadt a testéhez. Hosszan nézte az ártatlan lányt, Amy meg Sheril odamentek mind ketten kedvesen köszöntek.
- Sziasztok. - Mondták egyszerre, Rick Sheril elé lépett és megcsókolta. Közben kezeivel megfogdosta a fenekét, Amy kissé meglepődött, vagy inkább zavarba jött.
- Örülök hogy látlak cicám. - Súgta halkan Sheril fülébe, aki kacér vigyort mutatott.
- Ugyan... -
Majd felszólalt. - Bemutatom nektek Amy-t, a barátnőmet. - Rick alaposan megnézte magának. - Nagyon csinos, lehengerlően szexy. - Amy kicsit zavarba jött.
Rick felszólalt.
- Bemutatom nektek az unokaöcsémet, Áront. -
Áron Amy elé lépett.
- Szia. -
- Szia. -
Sheril türelmetlenül felszólalt. - Akkor indulhatunk? - Rick bólintott, - persze. -
Mind ketten beültek a kocsiba, Amy meg Áron hátra ültek, Áron felszólalt kissé ideges hangnemmel.
- És van párod? -
Amyrázta a fejét, kipirult arccal, mikor is Áron megfogta Amy kezét.
- Pedig csodás lány vagy. -
- Kö... köszönöm. -
Az autóban kellemes dal szólt, ami romantikus hangulatot teremtett. Sheril egyszer csak Ricknek lába között kezdett el matatni.
Rick rá tekintet mosolyogva.
- Vadócka. -
Sheril nem szólt semmit ki csatolta az övét, majd Rick lábai közé települt a testével elkezdte nyalni a szerszámát, Rick kicsit meglepődött. Halkan sóhajtozott. Sheril jobb kezével Rick golyóit markolászta, simogatta izgatta. makkot finoman nyalogatta, közben azért nyelve a golyókra is áttévedt. Amy nem tudott mit mondani, csak néztek döbbenten.
Áron felszólalt.
- Nagyon szép látvány nem igaz? - Kérdezett rá halkan , kezével Amy combjára tette. Amy nem szólt, egyszer csak szíve hevesen kezdett el verni, mikor benyúlt a szoknyája alá. Bugyiján keresztül elkezdte izgatni a csiklóját. Amy halkan nyögött, Sheril halkan kuncogott, felhajolt Ricknek a füléhez.
- Állj félre, hagyjuk őket kettesben. -
Félre álltak egy kis pihenő mellett, ahol a lámpának fénye alatt, Amy széttárta lábaid jobban, egyre jobban élvezte ahogy Áron, ujjaival kényezteti.
Aron közelebb ment, benyúlt a bugyiba, érezte hogy a Amynek puncijának nedve kezéhez simul.
- Mennyire nedves vagy.- Jegyezte meg halkan, Sheril meg Rick kiszálltak.
bementek az erdőbe, de közel maradtak hogy szemmel tudják őket tartani, Áron folytatta, elővette a farkát. Ami már merev volt teljesen, Amy a farokra tekintet. Nem bírt ellen állni, Áron ezt meglátta, hogy Amy szemével a farkát figyelte.
- Kóstolt meg. - Amynek több sem kellett feltámaszkodott négykézlábra, fejét a farokhoz döntötte, elkezdte nyalni fel alá. Áron halkan sóhajtott, jobb kezével a csiklóját dörzsölte. Amy halkan nyöszörgött.
Amy rá vetette magát elkezdte rendesen szopni, szuszogó hangot hallatott. a kocsi így is tele volt szexuális feszültséggel- Amy egyre gyorsabban szopta Áron farkát, Áron hátra vetette fejét és élvezte egyre jobban.
Kivéve pár perc után Amy kezével simogatta Áron heréit.
- Nem szeretném ha elélveznél hamar. -
- Ne aggódj ettől... Nem szeretnéd a farkamat megkóstolni a punciddal. -
Feltámaszkodott a bugyiját lehúzta, belehelyezkedett ölében, de a farkat még nem irányította magában. De nem tudott Áron tovább várni , megmarkolta Amy derekát ás rá nyomta teljesen.
Hátra vetette Amy a fejét, teste remegett folyamatosan.
- Ahhh... - Amy nem tudott reagálni, de párja azonnal elkezdte dugni erősen, minden lökésnél hangosan felsikított Amy. Méhszája egyre jobban koppant a makkon, Áron lendült rá egyre jobban.
Amy megmarkolta kezeivel vállát és elkezdett hangosan nyögni. Mind ketten egyre jobban lendültek bele, Amy hangos nyögése még az erődben is hallatszott.
-Hallom Amy nagyon élvezi a kefélést. -
Hátulról dugta Rick Sherilt, Sheril puncija tocsogott a nedvtől, Rick farka belenyomódott a méhébe.
- Ahhh Rick!- Sheril kapaszkodott a fába, körmeit belemélyesztette egyre jobban. Lábai remegtt mr, közel volt az orgazmusig.
Egyre hangosabban nyögött, Rick farka megrándult.
- AHHHHHH!!_
Egyszerre jutottak el a csúcsra, Sheril lihegve ki egyenesedett, Rick farka emgtöltötte a buja puncid friss ondóval.
Kicsusszant a puncijából a farok, ami ókadni kezdett, Sheril megsimogatt a ajó munkás gépet, le térdelt elkezdte lenyalni a maradék spermát.
- Nagyon jól csinálod cicám.- Simogatta meg a fejét.
- Nagyon imádom a faszodat édes. -
- Csodálatosan szopsz szex után. -
- Ugye. -
Amy eközben a kocsiban teste megfeszült.
- ISTENEM!!! - Áron megmarkolta Amy fenekét és belenyomta teljesen.
- AHHHHH!!-
Egyszerre eljutva a csúcsra amy elájúlt, Áron bele élvezett Amy fiatal buja puncijába.
Le tette magáról a lányt, eltette a farkát, bugyiját le vette és eltette. - Még többet kapsz még. -
Sheril meg Rick visszamentek mikor már úgy hallották hogy elcsendesült a dolog, Sheril meglepődött ahogy Amy meztelen puncija csak úgy tocsogott a spermától meg a saját izgalom nedvétől.
Rick kacéran mosolygott.
- Látom jól érezték magukat. -
Sheril boldogan bólintott.
- Igazad van... ezt meg kell ismételni még egyszer. -
-Vagy többször. - tette hozzá Rick.
Amy nem is sejtette miről is beszélgetnek újdonsül ismerősei, de ő aludt rendesen.
Folytatjuk.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!