Erotikus találkozás
Mindig is utáltam korán kezdeni a napot. Amikor csak tehettem délig aludtam, s a munkát kora délután kezdtem, igaz akkor hajnali órákig is képes voltam fent lenni. Megszoktam már ezt az életritmust. Nekem ez volt a természetes.
S most, hogy fél hatkor már talpon vagyok, olyan ez mintha valami számomra ismeretlen napszakot kellene felfedeznem. Rácsodálkozom a látóhatár fölött felfelé kapaszkodó hatalmas kerek naptányérra, ahogy vöröses ecsetvonásokkal festi meg a hézagos felhőket. Bár, innen a harmadikról úgy tűnik most, mintha nem is Keletről jönne ez a fény.
Nem is hagytam időt magamnak ezen tovább tűnődni, mert fel kellett ébrednem, készülődni, nem szerettem volna lekésni a buszt. Ezt végig gondolva, elővettem a cigarettás dobozt és rágyújtottam egy szálra. Mélyen szívtam le a cigaretta füstöt, majd élvezettel eregettem ki, az ablakpárkányon könyökölve. Mennyi erőt is tud adni ez az egészségromboló nikotinos, dohányrúd. S valahogy nem tudok szabadulni tőle. Annyira, hogy a reggelt két szállal szoktam kezdeni, ahogy most is, a kávé mellé. Önkéntelenül hunyorítottam, a füstgyűrűben, de legalább kezdtem magamhoz térni, felébredni.
Ebben a fél éber állapotban újra rágondoltam Oszkárra, a sok szenvedésre, amit nekem okozott. Különös, hogy ennyi év után is, ilyen intenzitással képes betörni minden olyan percembe, amit gondolataimmal töltök. Akkor fogadtam meg, hogy férfi a szívemet többet nem fogja sem az egekbe emelni, sem a sárba taposni. Olyan lehetett ez, mintha valahol belül meghaltam volna. Muszáj volt meghalnom, hogy tovább élhessek.
Rápillantok az órára, rögtön hat, a nap egyre türelmetlenebbül könyökölt a horizonton. Kinézek a nyitott ablakon, már nyoma sincs a felhőknek a júliusi égen. A fürdőszoba felé veszem az irányt, egy gyors zuhanyra, hogy aztán futólépésben a buszállomásra siessek.
Sietnem kellett, pedig mindig szerettem hosszan érezni nyáron a langyos víz kényeztetését, ahogy a bőröm alatt futó receptorokat átmelegíti, majd a vérem is bizsergeti, kilépve a fürdőből pedig lehűti az egész testem.
Most különösen kellett éreznem ezt. Néha nagyon vágytam arra, hogy a vízsugár mögül kilépjen egy meztelen férfitest, hátulról átöleljen, és szorosan magához húzzon. Megfordulnék, fejem hátra hajtva engedelmesen ölelném át a nyakát, s ajánlanám fel neki ajkam tüzét.
Ezek a gondolatok jótékonyan tudatták velem, még mindig élek és vannak vágyaim. Oszkár a zsarnokságával nem tudta a hosszú évek során kiölni belőlem mindet.
Útra készen állok. A júliusi forróság ellenére kiráz a hideg, ha a két és fél órás útra gondolok.
Muszáj hazamennem, még ha ez csak egy villámlátogatás is lesz, szüleim számítanak a megjelenésemre a 40 éves házassági évfordulójukra szervezett ünnepségen.
Mosolyognom kell, ha rágondolok, mennyit kellett titkolóznom, míg megszerveztem a testvéreimmel az egészet. Azt hinné az ember, a több mint kétszáz kilométeres távolságból a legegyszerűbb szervezkedni, olyan értelemben, hogy a meglepetteknek így nem tűnik fel semmi. Valami különleges érzékük lehet a szülőknek mégis megérezni, ha valami nem a megszokott mederben folyik, s persze ösztönszerűen valami rosszra gondolnak. Sokat kellett dolgoznom azon, hogy se rosszra ne gondoljanak, se a meglepetésünk ne vesszen kárba.
Lassan megindul velem a busz, szerencsére a légkondicionáló valamelyest enyhíteni fog az árként felszökő kánikulai forróságon.
Miközben azon gondolkodom vegyem-e elő az útra hozott könyvet, vagy inkább használjam alvásra ezt a pár órát, már el is nehezednek pilláim.– Nem is tudom, mi lenne velem, ha nem vezethetnék. Az autóvezetés, a kamionozás olyan számomra, mint a levegő. Egyszerűen félek a gondolattól, ha egy tisztességes, nyolc órás munkahely hozódik szóba. Volt feleségem szerint ez csak egy csavargó életmód. Talán ez vezetett lassanként a válásunkhoz, az addig felszabadult és mindent felülíró szerelmünk, így vált az enyészetté. – mondtam a felszolgáló lánynak, aki a büfében reggelente kávéval vár, egészen a bizalmamba fogadtam.
Aranyos, ez a mindig mosolygós, fiatal nő, aki az egyetemi tanulmányai mellett dolgozik itt. Kár, hogy ennyire fiatal. Persze néha piszokul rajta felejtem a szemem, nem kétséges. Ezt ő is érzi, mert gyakran flörtöl velem. Jól esik ez a kis csipkelődés a férfiúi énemnek, és nem tagadhatom, a férfiasságomat sem hagyja hidegen a közelsége. Néha egészen keményen reagál.
Csakhogy ez semmit nem jelent. Persze, hogy hiányzik a nő. A nő, aki a gyönyört adja, aki a melegséget sugározza.
Az egyéjszakás kalandok már harmincon túl bennem is fényüket vesztik, azt veszem észre, az áthancúrozott éjszakák után, hogy ennél egy fokkal stabilabbra vágyom. Nem akarok én már senkit sem magam mellé kötni. Boldoggá tenne viszont, ha néha ugyanaz a nő várna az ajtóban.
Az asztaltól, ahol ültem teljesen ráláttam a munkásokra, akik a kamionomat rakodták. Pár óra és végre útnak indulhatok. Ma több mint ötszáz kilométert kell vezetnem.
– Alex, nem vinnél magaddal egyszer? Nem unatkoznál te sem, tutti megtalálnám a módját a szórakoztatásodra. – hallottam a hátam mögül. Bea a felszolgálólány ma is nyomul.
Kicsit tompa vagyok ma ehhez, ezért csak szolidan mosolygok a kávéscsésze fölött. Máskor én sem maradnék adós, ha szócsatáról van szó. Félek, hogy ő többet akar, attól már nem félek, hogy én nemet mondanék, de ha ő a megfelelő pillanatban mégis meggondolná magát, az csak fölösleges bonyodalmakhoz vezetne.
Férfi számára nincs rosszabb, mint a szex előtt meghátráló nő, mert ekkor aztán nehéz úriembernek maradni. Lehet, ezért nem akarok flörtnél többet Beától. Vagy más miatt? Fene tudja, nem szoktam túlságosan lelkizni saját döntésemen. Ez van és kész.
– Nah Beácska, légy nagyon rossz kislány, úgy látom, nekem mennem kell! – felálltam az asztaltól,
s egy gyors puszit nyomtam a narancs illatú, izgató kis arcocskára. Hálás kék szempár köszönte meg ezt a röpke közelséget.
Arra gondoltam, kilépve az ajtón, indulás előtt még kiporszívózom a kabint. Szeretem, ha rend és tisztaság vesz körül a hosszú út során, talán útitárs is akad, büszke vagyok rá, ha nem kell koszos autóban utazni sem nekem, sem az alkalmi utasomnak.
Sokkal gyorsabban telik az idő, ha van kivel beszélgetni. Velem aztán könnyű, mert nagyon kommunikatív vagyok, mindig jókedvű és igyekszem jóképű is lenni. Mikor csajoknak kell bemutatkozni, ezen a pár szavamon, mindig jókedvre derülnek.
– Mehetsz a papírokért, mi befejeztük a rakodást. – szóltak a rakodók, ami azt jelenti, indulhatok.
– Megyek azonnal. – válaszoltam, s egy ugrással, a lépcsők használata nélkül ugrok le a földre. Egy
kevéske utolsó testmozgás jól esik.
Indítok és élvezem, ahogy megindul alattam a több száz lóerős Volvo. Fújtat, sziszeg, mint egy tüzes ló, amit nekem kell megfékeznem. Felteszem a napszemüveget, élvezem a szembe tűző júliusi forró napfényt. Lassanként, érzéssel kapcsolom felfelé a sebességeket, ahogy kéri a motor. Míg belelendülök, s felveszem a tempót.
Bár, lassabb vagyok, mint az átlag autós, de úgy számolom, ezzel az átlagsebességgel, időben a célállomásomra érek.
Találkozás
Óh, de kicseszett velem a kurva sofőr – sziszegem a fogaim között. Abban a pillanatban húzott el a busz épp, ahogy kiléptem volna az úttest szélére. Alig kapok levegőt, úgy zihálok, ráadásul legalább negyven fok meleg van, a vérnyomásom az út szélén magányosan ácsorgó nyárfa tetejét is leverné.
Integethetek, míg valaki megszán, hogy elvigyen hazáig. Már, ha egyáltalán több mint kétszáz kilométert meg tudok tenni egy nekifutásra. Most már mindegy. Próbálom magam nyugtatni, de érzem a fogaim alatt csikorgó tehetetlen dühöt, s próbálok nem rosszat kívánni, a mellettem elhúzó autósoknak.
Csodálkozom, hogy ma még nem találkoztam útszélen ácsorgó stoposokkal. Persze, találkoztam útszélén ácsorgó stoposokkal, de nekik igazán mindegy volt, hova viszem őket, a lényeg, hogy lehessen félrehúzni, vagy legyen a közelben egy parkoló. Ezekre most igazán nem vágytam.
Inkább beszélgetni lenne most jó. Valakivel felszabadultan nevetni. Még az sem baj, ha nem nő. Csak beszélgetni, szimplán. Kicsit sajnáltam, hogy olyan könnyen otthagytam Beácskát. Ezt a zavaró érzést akartam feledni.
Jól esett az érzés, hogy valamelyest sikerült lenyugodnom, de ha ez a kurva kamion nem fog megállni, akkor tutti toporzékolni fogok. Próbálok úgy megállni az úttest szélén, hogy minél hamarabb észrevegyen. Közel egy óra elteltével, már rég úton kellene lennem és este dolgozom is, nincs időm kalimpálni az útszélén. Egy frissítő fuvallat kellemesen lengette meg a blúzom, s kicsit játékosan a hajamba is beletúrt.
Végre egy értelmes emberarcot pillantok meg az úttest szélén. Ahogy közeledem, lassan kirajzolódik alkata, szőke, hosszú haját félrebillenti a szél, bár az arcát nem látom tisztán, de eldöntöm, felveszem útitársnak. Órák óta csak a gondolataimmal vagyok, nem is figyelek a rádióra. Kicsit kibújhatok legalább a magányból. Jókedvre derülök egy idegen nő láttán, ez számomra is meglepő.
Lassítok, jelzek jobbra, s amennyire csak lehet, lehúzok az út szélére. A visszapillantó tükörből látom, hogy siet az autó felé. Nini, arcán látom a megkönnyebbülést. Nem is rossz alakja van.
– Jó napot, csak óvatosan szálljon fel hölgyem, mert Ön ma nekem az első! – kapom elő mindjárt a humoros énemet –, s máris sikerem van, mert köszönés után visszamosolyog.
– Idióta, azt hiszed vicces … , csak induljunk már – gondolom magamban, a kamionos megjegyzésére, de jól nevelten küldök feléje egy mosolyt, ami szerintem inkább egy kényszeredett vigyor kategóriába illene inkább.
Pedig, ha jobban megnézem nem is rossz. Enyhén napbarnított bőr, férfias, de nem túl széles ál, fekete haj, inkább lazán hátrasimítva, mint fésülve. Zöldeskék szem, fürkésző, érdeklődő pillantásokkal. A kígyónak volt ilyen szeme, aki Évát bűnbe csalta.
Furcsa, hogy beszélgetést kezdeményez, de még különösebb, hogy közben az én agyamon átfut milyen érzés lehet megérinteni a beszélgetés szüneteiben szorosan összezárt ajkait.., mondjuk az én ajkaimmal.
– Hülye vaaagyook! – ráztam fel magam félrecsúszott gondolataimból – Huhh, jobb, ha inkább a beszélgetésre koncentrálok.
– Értelmes ez a nő, s talán egyéb helyzetet is el tudnék vele képzelni. Igen, akár azt is! – kis szünetet tartok a beszélgetésben, de azért lenyűgöz, milyen könnyedén vált egyik témából a másikba. Van valami közös bennünk, de nem jövök rá mi. Lehet az út végén már ez nem is lesz érdekes. Néha rásandítok a szemem sarkából. Tetszenek a gesztusai, amivel magyaráz, s milyen édesen simítja a füle mögé a haját. Óh, azok a kis harapnivaló fülek, meg azok a mellek. Hm, na, jó, leállítom magam, mert a végén teljesen rágerjedek. S értelmetlenül, mert mindjárt megérkezünk a városba, és ha nem találok ki valamit, lehet, soha az életbe nem találkozom vele többet.
Hamar eltelt az út, mert jót beszélgettünk, végülis kellemes utazás volt, jól éreztem magam, s egészen megkedveltem. Csak annyira, amennyire férfit valaha is közel engedek magamhoz. A szex az más. Báár, ahogy az elején megállapítottam nem mutatnék ajtót neki, ha erre kerülne a sor. Közben arra gondolok, ha hazaérek, mekkorát fogok fürdeni, hogy az út porát a szó szoros értelemben levakarjam magamról.
Meglepődöm javaslatán, hogy álljunk meg a város előtt lévő étteremnél egy üdítőre. Meglepődöm magamon, hogy gondolkodás nélkül igent mondok.
Mentő ötletem támadt, meghívom egy üdítőre, amúgy is döglődő meleg van. Nem utasítja el. Szuper. Meg is állhatunk. Így szemtől – szembe talán több mindenre rájövök. Vagy lesz belőle valami, vagy nem, de tudnom kell. Ennyi áldozatot megér. Már magamnak is.
Illedelmesen magam elé engedem, tetszik, hogy továbbra is felszabadult és hangosan tud nevetni. Az emberek félnek nevetni, a mai sekélyes világban. Felszabadít ez a beszélgetés, és kicsit sem bánom, hogy meséltem az életemről.
Előreenged az ajtóban, érzem, ahogy lágyan a kezemhez ér, de én ilyen gyengédséget még nem is éreztem eddig. Flörtölök vele, belenevetek a szemébe. Most már kíváncsi vagyok a végére. Lehet, úgysem látom soha többé. S még mindig van mondanivalónk egymásnak, élvezem, hogy véget nem érően vágunk egymás szavába. Valahogy nem zavar, ha a nyakamon érzem leheletét. Egészen közel hajol hozzám.
Úgy érzem, most vagy soha. Meg kell tennem. Egy csók mindent eldönt, abból érezni és érteni fogom.
Egész közel hajolok hozzá, ajkam mindjárt az övét éri, tetszik, hogy dacosan, úgy tesz, mintha nem is venne róla tudomást, DE mégsem fordítja el a fejét. Tehát akarja.
Érzem, ahogy forró ajka megnyílik az enyém előtt, talán egy gondolatnyival még hamarabb is, mint vártam volna. Ez még jobban felkorbácsolja vágyamat, mélyen szívom be ajkait.
– Tudom ám, hogy meg akarsz csókolni – futott át az agyamon, de ebben a percben remegő ajka tapadt az enyémre. Nincs időm gondolkodni. Ösztönszerűen viszonozom. Kell ez az érzés. Túlságosan is jól csókol. Vadul szívjuk egymás ajkát, kiéhezetten, szenvedélytől duzzad minden mozdulatunk. Nem törődve a külvilággal. Érzem mennyire nehéz lesz most felállni és kilépni az ajtón. Érzem, hogy ő is ezt érzi.
Biztos vagyok benne, hogy meg fogja bánni, amiért nem adta meg a mobilszámát. Úgy érzem, sok mindent megtennék ezekért a csókokért. Remélem, a cégem címét leolvassa a kamion oldaláról. Bármikor megtalálhat.
Biztos vagyok benne, hogy meg fogom bánni, amiért nem adtam meg a mobilszámom. Úgy érzem, sok mindent megtennék, hogy újra csókoljon. Még jó, hogy a cége székhelye itt van a városban. Bármikor megtalálhatom.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!