banner

Szex ebédidőben




Tegnap délben is együtt mentünk haza enni, ami kicsit hosszúra sikerült ebéd volt. Történt ugyanis, hogy Béci leöntötte magát kávéval, és ahogy átöltözött, egyszerűen nedvesedni kezdett a bugyim, így hozzá léptem, és simogatni kezdtem kemény, kidolgozott mellkasát. Bécinek sem kellett több, hozzám fordult, csókolni kezdett, és gyorsan kigombolva a blúzomat, melleimet kezdte dörzsölgetni. A vágy egyre növekedett bennem, és amikor felkapott, és az ölében az ágyhoz lépett velem, érzetem, hogy a testem már csak a szexre vágyik. Nem játszottunk sokáig, párom benyálazott ujjával a lábaim közé nyúlt, és csiklómat kikeresve simogatni kezdte azt. Annyira fel voltam már izgulva, hogy csak azt akartam, belém tolja a farkát. Nagyon vágytam rá. Feltérdelt és nedves farkát végighúzta testemen.
Élveztem, ahogy a csiklóm a farkához dörzsölődik, és éreztem, hogy mindjárt elélvezek…
Elidőzött kicsit a melleim közt, de én felemeltem a fejem és megérintettem a nyelvemmel. A párom nem tiltakozott, ameddig csak tudta a számba tolta farkát. Számban éreztem izét, éreztem, hogy lüktet farka a számban, ahogy egyre duzzad. Elvette tőlem, és hirtelen tövig dugta puncimba a farkát. Felkiáltottam, annyira jó volt. Ki voltam éhezve rá. Élvezettel mozgott bennem egyre gyorsabban. Ki-kirántotta a farkát, aztán meg erősen visszadugta. Élveztem ezt a vadságot. Élveztem, ahogy a csiklóm a farkához dörzsölődik, és éreztem, hogy mindjárt elélvezek. Puncimból folyt a nedv, végig a fenekemen. Béci egy idő után, még mielőtt elélveztem volna, az ujjait a fenekemhez téve kezdte tágítani azt, majd lassan farkával becsusszant meleg fenekembe. Fantasztikus volt, ahogy a kemény farka a hátsómba járt óvatosan ki és be.
Tovább mozgott fenekemben ki-be, miközben ujjait egy pillanatra sem vette le a csiklómról. Éreztem, ahogy a lüktetés, a vágy egyre jobban összpontosul hasamban, majd pár pillanat múlva hangos sikítás közben élveztem el, orgazmusom az egész testemet átjárta. A párom erősen tartott, ahogy vonaglottam alatta, majd miután lecsillapodtam, újra visszacsúszott farkával a hüvelyembe és ott tovább ostromolt keménységével. Újra csókolózni kezdtünk, nyelveink olyan vad játékba kezdtek, hogy azt hittem mindketten megfulladunk a még jobban fellángoló szenvedélytől. Melleimet markolászva mozgott ki be bennem, azt hittem az ágy szétesik perceken belül alattunk. Éreztem, hogy megint a csúcs felé tartok, és ezt ő is észrevette, így még jobban mozgott bennem. Pár pillanat múlva hangos nyüszítések mellett értük el mindketten a gyönyört. Farka tele spriccelte nedvesen tocsogó puncimat. Pár percig még pihentünk, de aztán jóllakottan és kielégülten mentünk vissza dolgozni.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Derűs, nyári délelőtt volt. Panni kijött a fürdőszobából, a hálószobában felvette az odakészített fehérneműt, majd a tükör elé ült, hogy kisminkelje magát. A tükörbe nézett, és nagyon elégedett volt azzal, amit látott. Harm...




17 éves voltam, és másfél éve voltam együtt az akkori barátommal.

Nem akartam semmit sem elsietni, ő pedig megértette. Nem próbálkozott. Legalábbis egy ideig…

Aztán egyik nap - mint mindig - együtt mentÃ...




A hosszú út után jól esett a vacsora. A kellemes mediterrán melegben úgy döntöttünk sétálunk egyet.

A szállodát elhagyva a part felé vettük az irányt. Útközben néztük a kirakott árukat, a helyieket és a rengeteg t...




- Itt csak magunkban leszünk - mondta a prosti, miközben a két férfivel bement a hotelszoba ajtaján.

- Hát az biztos, hogy jobb, mint hogyha egy kocsi hátsó ülésén próbálnánk megszúrni - mondta John, az idősebbik, magas...




Nem is olyan régen voltam a cicánál. Telefonáltam ( fülkéből ) a buszpálya udvarnál. Rövid megbeszélés után taxiba ültem és irány a cím. A ház előtt írtam sms- t, a hölgynek, mivel a telefonom elromlott, nem tudtam kezdeményezni...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak