Erotikus történet, szex a nyaraláson
Kedd korán reggel csörgött a telefonom. Olyan álmosan szóltam bele, hogy a túloldalról Cindy aggódva kérdezte nincs-e valami bajom? Megnyugtattam, hogy a tegnapi borkóstoló következményeként kialakult fejfájást és fáradságot leszámítva semmi bajom. Sürgős ügyben hívott: egy pénzes, régi jóbarátja — akivel anno néhány emlékezetes kalandot átélt — ismét megkereste. Egy rövid mexikói kikapcsolódásra akarta elhívni, de Cindy már nagyon visszafogott életet élt, s arra gondolt, inkább átpasszolja nekem. Megnyugtatta, hogy egy rendkívül csinos és teljes diszkérciót biztosító hölgy kezei közé kerül.
Robert (akit csak Bobbynak becézett) az IBM nagyvállalat középvezetői szintjére küzdötte fel magát. Cindy nem füllentett: ötvenes éveit taposó, teljesen átlagos kinézettel megáldott, ugyanakkor elegáns és igényes úriember volt. Házasélete tele volt problémákkal és a kemény munka is elfárasztotta. Egy kis kikapcsolódásra vágyott.
Egy belvárosi étteremben találkoztunk, meghívott vacsorára. Öltönye, nyakkendője nem hivatalosságot, inkább eleganciát sugárzott. Kissé zavarban volt, mert Cindyn kívül más nő szolgálatait még nem vette igénybe, de első benyomása pozitív volt, s ennek hangot is adott. Mikor megpróbáltam megtudakolni kábé mire gondol, nem sokra jutottam. Kellemes erotikus együttlétek. Jövő héten indul, Cancun mellett van a szállása — mondta a nevet, de nem volt ismerős, ezért csak Cancunt jegyeztem meg. Nem sokat vártam a dologtól, de az úticél miatt tetszett az ötlet. Nem akartam túlzottan lelkesnek tűnni, ezért kértem egy nap haladékot a válaszadásra, ami persze "igen" volt.
Cancun egy nagyon felkapott üdülőhely, állandóan tele emberekkel. Csupán pár órát töltöttünk ott és utaztunk is tovább Playa del Carmenbe, ahol a szállásunk volt. A szálláshely közvetlenül a tengerpartra nyílott és a Mexikói-öböl szemet kápráztató fehér homokos partja azon nyomban szívembe lopta magát. Az ember rengeteget viszont nyomasztónak találtam. Jobban szeretem a kevésbé forgalmas helyeket.
Bobby kellemes társaság volt. Fiatalos, pörgős, és hamar megtaláltuk a közös hullámhosszot. Egy közeli étteremben megebédeltünk — szenzációs halételeik vannak — majd irány a tenger!
Elfoglaltuk helyünket és bikinire vetkőztem. Beszélgettünk, hogy kicsit jobban megismerkedjünk. Hagytam hogy bekenje testemet naptejjel és simogatott tovább, ami tényleg kellemes volt. Aztán napozás és egy hosszú, kimerítő úszkálás után visszatértünk a helyünkre és levettem bikinifelsőmet. Az alsót is szívem szerint letoltam volna, de körülnézve pucér lányokat nem láttam, topless is csak elvétve akadt. Fiatalok voltak a legtöbben, köztük igen csinos lányok és macsó fiúk.
Tán egy órát tölthettünk a strandon, majd felvetettem, nézzünk körül Playaban. A település hangulata jobban illet hozzám, mint a nyüzsgő Cancuné. Még a szállásra visszatérve átöltöztem egy lenge blúzba és miniszoknyába, persze bugyi nélkül. A városban járkálva jobban is éreztem magam. Blúzomat is kissé kigomboltam, de nagyon szolidan. Beültünk egy kévázóba és kaptam az alkalmon, hogy még pár gombot kigomboljak. Bobbynak tetszett a dolog, mosolyogva dícsérte félig kibuggyanó melleimet. Érdekeseket mesélt, izgalmas volt hallgatni történeteit, életének mozzanatait. Humorosan adta elő őket és intellektuális felkészültsége is kimagaslott az átlag amerikaiétól. Egyszóval jó társaság volt. Egymás mellett ültünk és édesen nézegette időnként most már teljesen fedetlen bal mellemet, amit egyébként a pincér is megcsodált. Mivel a többi vendégnek háttal ültem, őket nem zavarhatta, de a pincér pozitív visszajelzése is bíztatólag hatott. Háromszor-négyszer is visszatért asztalunkhoz, hogy megnézzen, én meg mosolyogva engedtem neki. Bobby is kedvelte ezt a mókát. Távozás előtt azért rendbeszedtem blúzomat.
Kocsit béreltünk és útnak indultunk Cancun irányában. A jóval kevésbé forgalmas partszakaszok felkeltették érdeklődésünket és leparkoltunk a közelben. Gyalog folytattuk sétánkat a parton. Gondoltam levetkőzöm, de mégis inkább csak a blúzomat gomboltam ki, de azt végig. Ez így erotikusabb. Bobby derekamat átölelve mosolyogva fogadta kezdeményezésem. Az emberek fogadtatása általában teljesen semleges volt, tehát megszokhatták a topless nők látványát. A forgamlasabb partszakaszhoz képest itt valóban csak szállingóztak a turisták, de ez pont így volt jó.
Egy klassz kis part menti bárba ültünk be hűsítőre. Talán olyan 8-10 vendég volt itt, helybéliek és turisták vegyesen. Én fagylaltkelyhet kértem és egy Jack Danielst, Bobby sörözött. Csillogó szempárok meredtek néha keblemre, szóval kellemes volt. Mikor meghallottam, hogy a mellettünk ülő fiatal pár németül beszél, szóba elegyedtünk. Huszonévesek lehettek, Berlinből érkeztek és Cancunban volt a szállásuk. A srác szőkésbarna hajú, viszonylag jóképű, a lány rövid, szőke hajú és teste szép volt a bikinin keresztül. Világos bőre kicsit kipirosodott, enyhén leégett a tűző napon. Összetoltuk a két asztalt és kellemes csevej kezdődött. A fiúnak eléggé tetszhetett a mellem, mert igen sok időt töltött nézegetésével. Ez talán kissé féltékennyé tehette a lányt, aki egyszer csak levette bikinifelsőjét. Talán azért, hogy pasija ne az enyémet nézegesse és megmutassa, neki is van? Fene se tudja. A féltékenység nem volt igazán érezhető a levegőben. Szép melle volt, nagyobb mint az enyém, de szilikonos. A bikinivonalon látszott, hogy néha topless napozik, néha bikiniben. Jólesett, hogy nem csak én vagyok fedetlen mellekkel itt. A bárvendégeknek tetszett a két topless lány látványa.
Elbúcsúztunk a kedves pártól és visszatértünk a kocsihoz. Némi autókázás után ismét leparkoltunk egy alkalmas helyen és folytattuk sétánkat a partmenti útnál. Kisebb házikók következtek egymás után, hosszú sorban a part mentén. Nem sokáig bírtam magammal és levettem blúzomat és megkértem Bobbyt, fogja meg. Lehúztam miniszoknyámat is.
"Rendben van, mehetünk" — szóltam mosolyogva, majd kezemben a szoknyát lóbálva megindultam, teljesen pucéron.
Bobby felnevetett és követett.
Imádom a szabadság érzését. A friss szellőt a forróságban, ahogy végigcirógatja testemet. Kezemben a miniszoknya a szabadság szimbóluma volt. És így, szabadon sétáltunk a házikók és a pálmafás-napernyős strand között. Egy harmincas, nagyon kövér mexikói asszony rosszallóan végigmért, de férfitársa mosolygott. Abban a 30-40 emberben, akivel ezalatt találkoztunk, általában pozitív reakciót váltottunk ki. Úgy tűnt, ezeknek durván a fele lehetett turista, a többi helybéli — legalábbis a külső alapján ítélve.
A parttól befelé tartva hamarosan elértünk egy forgalmas közútra. Ekkor visszahúztam blúzomat és miniszoknyámat, mert egyre több emberrel találkoztunk. Morelosban voltunk már. A régi halászfalu hangulatos volt, bár a szegénység érződött rajta, főleg a település határán, a kisebb mellékutcákban. A turisták számára van bőven étterem, bár, szálláshely, de szórakozóhelyek nemigen. A szórakozni vágyók Cancunba mennek. Meg is beszéltük Bobbyval, hogy este be kéne nézni Cancunba, mert táncolni való kedvem van. Őt ellenben a búvárkodás izgatta, össze is gyűjtött jópár prospektust.
Fogtunk egy taxit és elvitettük magunkat a kocsiig. Visszatértünk a szálláshelyre és vettünk egy frissító zuhanyt. A nap jól kiszívta az energiámat, ezért lepihentem egy időre.
Bobby ébresztett, hogy ha bulizni akarunk, akkor ideje indulni. Kiválasztottam kedvenc bulizós ruhámat és bevágódtunk az autóba.
Elég hamar elértünk Cancunba. Emlékszem, mikor drága Juliette barátnőmmel jártunk itt, a várost nem nagyon néztük meg, inkább a stranddal voltunk elfoglalva. A város tömve van jobbnál jobb szórakozóhelyekkel. A szórólapokat átböngészve nehezen választottunk. Általában a nyugisabb helyeket kedvelem, de most pörögni akartam. A választás egy borzasztóan zsúfolt diszkóra esett. A tömeg őrjöngött a zenére, a koktélok és tequilák fogytak hordószámra, a hangulat végig a csúcson volt. Fergeteges buli volt. Viszonylag hamar összeismerkedtünk a bárpultnál pár európai turistával. Könnyű volt őket kiszúrni a rengeteg amerikai közül. Britek, németek és skandinávok voltak leginkább, akikkel találkoztunk a sokezer ember között. Bobby nem volt az a táncoló típus, inni sem akart, de rávettem, hogy majdcsak megoldjuk a hazautat valahogy. Így hát elkezdett tequilázni. Én a koktélokat nyomtam magamba egymás után, mert a heves tánc eléggé megszomjaztat. A skandinávokat otthagytam, mert párban voltak, viszont két német sráccal elég jól összehaverkodtunk. Befúrtuk magunkat a tömegbe és nyomtuk a táncot.
Habár szexi öltözékem volt, nem számított kirívónak. A tömegben jócskán lehetett látni igen lengén öltözött lányokat, így az én elől és hátul is egyaránt mélyen kivágott, vékonyka rucim pont beleillett a társaságba. Talán csak azzal a különbséggel, hogy az én ruhám igencsak vékony volt meg kissé átlátszó is és merev mellbimbóim majd átszúrták az anyagot. Elől majdnem köldökömig ki volt vágva a ruha, ezért melleimet csak nagy nehezen sikerült fedve tartanom. A jópofa srácok minden bizonnyal keményen felizgultak, mert a tapizás is beindult. Egyikük megfogta fenekemet és jól megmarkolta. Mivel nem ellenkezdtem, folytatta, majd egyszer csak felkiáltott:
"Nincs rajtad bugyi?"
Válaszul felhúztam a ruhám, hogy megmutassam, nincs.
"Imádom!" — üvöltötte fülembe örömtelin.
A haverja a ricsajban nem értette mi történik, ezért elmagyarázta neki. Aztán ő fordult felém:
"Én is megnézhetem?"
Felnevettem és felhúztam megint a ruhát, hogy megmutassam csupasz puncim. Nem is engedtem vissza, hanem csomót kötöttem rá a köldökömnél és úgy folytattam a táncot.
Olyan tömötten voltunk, hogy a körülöttünk táncolók közül is csak páran vették észre. Engem viszont annyira felizgatott a dolog, hogy az sem zavart, amikor a srácok már a puncimat simogatták tánc közben. Sőt! Intettem Bobbynak, aki visszatérve a pulttól csatlakozott hozzánk és még beljebb mentünk a tömegbe. Majdnem két órát táncoltam így át, köldökömtől lefelé pucéron, és szinte az egekben volt a libidóm. A hatalmas tömegnyomor ellenére az este folyamán jópáran megnéztek és sok kedves pillantást és megjegyzést kaptam. Az alkohol csak fokozta a kellemes érzést.
Úgy elfáradtam viszont, hogy kénytelenek voltunk elbúcsúzni a srácoktól. Megigazítottam a ruhám és nagy nehezen kifúrtuk magunkat a tömegből. Bobby keresett egy taxit és bepattantunk. Irány haza.
Annyira fel voltam húzva, hogy nem bírtam magammal és levetettem a ruhát. Előhúztam Bobby farkát és gyorsan letoltam torkomba. Lassan, komótosan szoptam. Láttam, ahogy a sofőr megigazítja a visszapillantó tükröt és minket figyel. Rámosolyogtam. Erre valószínűleg felbátorodott és időnként hátra is fordult, hogy jobban lásson. Bobby igencsak meglepődött mindezen, de láthtóan nem zavarta. Ő is félig részeg volt egyébként is. Az út Carmenbe nem volt hosszú, de most mégis tovább tartott. Úgy vettem észre, a taxis dirket lassan megy és kerülőutakra visz. Aztán beleültem Bobby farkába. Végre. Egész nap erre vágytam. Puncim éhesen nyelte el a merev húsdarabot, én meg kéjesen nyögdécseltem hozzá. Bobby alig mozgott, nekem kellett aktívnak lennem, pedig igencsak fáradt voltam. Sokáig keféltünk.
Aztán egyszercsak megállt az autó. Körülnéztem és láttam a hajnali sötétben, hogy megérkeztünk a szálláshelyre. Felgyorsítottam hát, majd összerándultam. Megvolt második orgazmusom is. Bobby magja forrósággal töltötte el amúgyis forró lyukamat.
Felöltöztem, kifizettem a hálásan mosolygó sofőrt és a félholt Bobbyt támogatva felvánszorogtunk a szobánkba. Egy gyors zuhany után azonnal elaludtam.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!