banner

Édes álmok






Azt mondják, az emberre ébredés előtt jő az álom. Én rendszeresen, sűrűn álmodom, mindenféle elvarázsolt dolgokat. Többnyire nem látván értelmét, de azt nem is keresem. Sokszor arra ébredek, hogy valami nagyon kellemeset álmodtam, de nem emlékszem rá, s így üröm vegyül örömömbe. Ritkán van az, hogy megmarad bennem hosszútávon, de amit most itt elmondok, vagyon azok egyike. S majd a végén mondhatjátok, "Éhes disznó makkról álmodik." Hihihi, ám legyen! Lehet, beleőrültem az egyedüllétbe?

Álmodtam erről már ébren is, de tudtam nem szabad. S így lett elhessegetve a gondolat. Azonban álmom nem kontrollálom, hát nem lehet szégyenemre, én legalábbis így látom.

Hol volt, ahol keveregtünk? Súlytalanság, derengő fény vett minket körbe, mintha kerültünk volna földöntúli völgybe. A szerelem asztronautái lettünk, valamennyi kis időre. Lebegtünk, de nem tehetetlenül, akaratunk megmaradt. A vonzás egy másfajta terhe nehezedett ránk, a szabad vagy nem szabad. Hisz mindig annyi sok a kérdés, még ha volt is köztünk a megértés. Beszélni nem tudtunk, vagy nem kellett? Értettük mi egymást, szavak nélkül is ott, vágyunk nőtt, duzzadt, tágult és kerekedett. Mosolya mindent elárult, karjait leeresztve, tenyerét, ujjait kitárva intett, jer, erre! S mozdulatok nélkül ruhájától megfoszlott, majd velem is azt tette. Lelke húzott, éreztem, lebbenek feléje. Csodálatos melleit először láthattam végre, nőies csípeje hívogatott engem kérve.

Azon pillanatban, hogy összeértünk szippantott magába, karok és lábak öleltek szoros kötésbe zárva. Mintha csak ezer év vágya teljesedett volna ott be. Bőröm hol Övével összeért, billió apró új pénisz született, s penetrálva remegett. Melleit magamévá tette a tett, s Ő minden porcikámmal rendelkezhetett. Nyelvem nyelvén habozott, szíve itt vénámban dobogott. Mindenünk ott egybeolvadt, mint piros bájital és a sárga, ha új pohárba, egy nagy kristályba öntve addig-addig kevereg, míg sem lesz belőle rózsaszínű egyveleg. Mozdulata enyémet rendezgetve, Ő-vé, Nővé lettem, talán egy röpke percre? A tudat megszűnt, látni sem láttam, de éreztem még valamit. Valaki mást is ott a háttérben, mintha lett volna egy harmadik. Minket nézett az már biztos, de nem mozdult és nem zavart. Ahogy fel, úgy tűnt el és tündérport sem kavart.

Képzelni ezt nem, kitalálni sem tudtam volna. Álom kellett hozzá, remélem, jelenik újra.







Amióta műkörmöshöz járok és szoliba, kicsit megcsappant a zsé a malacperselyemben. De hát jár nekem ennyi kényeztetés és a kuncsaftok is meghálálják. Vadászok viszont másodmelóra. Böngésztem a neten az otthon végezhető melók k...




December huszonnegyedikén este meztelenül feküdtem az ágyon és maszturbáltam. Csak fél éve szeretkeztem először nővel, de az életem máris szétesett. Elmaradtak a régi barátok és nem találtam újakat.A szüleimmel nem beszéltem, mi...




z a történet öt éve történt egy májusi napon. Aznap tettem be először a contact lencsémet az iskolába. Már suliba menet az utcán is bámultak a lányok, de inkább nem tulajdonítottam neki semmi jelentőséget. De amint beértem az isko...




Agglegényként mindenhol a lehetőséget kerestem, egy mosolyra egy röpke pillantásra már le is csaptam. Természeten azért nem minden nővel és nem mindenhol, de ha a helyzet úgy adódott nem haboztam. Egyik este a bevásárló központba té...




Sokáig csak a fiúk érdekeltek, Mónika azonban új távlatokat nyitott előttem 21 éves koromban. Már a szomszédunkban lakott évek óta, sokszor össze is futottam vele, magas barna hajú lány volt, szemüveges, kedves és közvetlen.
...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak