A fekete csipkeharisnya
Ülök egy padon a park a szélén, közvetlenül a kávézó bejárata mellett. Innen egész jól belátni a parkot és minden olyan útvonalat, ahonnan érkezhet. Kora este van, a szél is fúj. Nem épp augusztus végi időjárás. Reggel, mikor elindultam otthonról, még nem tudtam, hogy esti programom lesz, és ez meglátszik az öltözetemen is; vékony, nyári világos ing, hosszú farmernadrág, cipő. Nincs melegem. Szerencsére nem késik - a viszonylagos pontosság még mindig meg van benne. Ugyanaz a ruha van rajta ami reggel - legalábbis, amennyire emlékszem; reggel nem igazán voltam voltam olyan hangulatban, hogy tüzetesen felmérjem. A fekete csipkeharisnya ellenben már akkor feltűnt. Hihetetlenül szexi. Könnyed nyári szoknya, kis topán, egy fekete hosszú ujjú felső, rajta világos blézerrel az öltözete. A szemüveg helyett kontaktlencsét hord; biztosan edzésről jött állapítom meg magamban.
Beülünk a kávézóba, a szemrevaló pincérlánytól kapunk ét- és itallapot. Mindketten teát rendelünk; jól esik a meleg a lehűlt testemnek.
Ülünk egymással szemben és beszélgetünk. Nagyon régen volt már ilyen utoljára. Jó újra látni, de még jobb vele lenni, beszívni az illatát. Nézem az arcát, a szemeit. Ó, azok a szemek...
Eleinte nagyon merev és távolságtartó, aztán sikerül megmosolyogtatnom, még egy kicsit nevet is. Hogy hiányzott ez a vigyori arc!
Kezei az asztalon pihennek. Melléjük teszem a sajátjaimat és ahogy beszélgetünk, óvatosan megérintem. Elhúzza a kezeit, és egy zacskó mézzel kezd játszani. Én is visszahelyezem a kezeim a saját térfelemre.
Az idő telik, előkerül szaftosabb téma is; pasik. Kigyúrt, nem kigyúrt, tutyimutyi, levakarhatatlan és a fekete. Mondja nem volt vele semmi, de kíváncsi lett volna rá. Közben kezei ismét az asztalon matatnak. Elképzelem, ahogy a nagy néger farok kitölti a csupasz fehér punciját. Felizgat a gondolat, minek következtében rögtön merevedésem is lesz. Maradunk a témánál, én egyre keményebb leszek. Ismét megfogom a kezeit. Most nem húzza el. Megnyalja az ajkai, mire kiszárad a szám és nyelek egy nagyot. Térdem a térdéhez érintem. Érzem a belőle áradó melegséget. Kívánom. Itt és most. Körbenézek; keresem a mosdót. Rám néz kérdőn, mondom a mosdót keresem. Fejével int, hogy arra van. Felállok és elindulok arra. A kezét fogom és vinném magammal, de nem mozdul. Nézek rá kérdőn, és intek a fejemmel, hogy jöjjön. Vacilál. Odahajolok hozzá, csókot nyomok az arcára, majd a nyakára. Forró leheletem csiklandozza a puha bőrét. A fülébe suttogom, hogy kívánom itt és most. Felegyenesedek. Ránézek és látom, hogy mosolyog, de már azzal a kaján vigyorral.
Megfogom a kezét és jelzés értékkel húzok rajta egy picit, de hagyom kisiklani az ujjait az ujjaim közül. Elindulok a mosdó felé. Nem nézek vissza, hogy jön-e utánam, csak bízom benne.
Belépek a mosdóba, az ajtó bezárul mögöttem. Megállok és várok pár másodpercet. Nem hallok semmit. Indulok a férfi rész felé, mikor nyílik az ajtó. Megfordulok és Ő lép be rajta. A képemre elégedett vigyor ül ki. Odalépek hozzá, átölelem és magamhoz húzom. A szemébe nézek majd megcsókolom. Ajka forró és nedves, illata bódító. Megmarkolom a fenekét és az ölembe veszem. Lábaival átkarolja a derekam. Beviszem a férfi részbe - kevesebb volt a pasi a vendég - és bezárom magunk mögött az ajtót.
Csókolózunk, markolom a fenekét illetve a combját és tartom, a lábaival szorítja a derekam, kezeivel kapaszkodik a nyakamba és csak nézünk egymás szemébe. Akarom!
Lejjebb engedem, jelezvén le akarom tenni. Lábaival elengedi a derekam, elengedem a combjait. Lábai érintik a földet, de kezeivel még mindig a nyakamba kapaszkodik. Megcsókolom, majd az arcát, nyakát csókolom, közben jobb kezem már utat keres magának a fekete fölsője alá, végül azon keresztül veszem kezembe a bal mellét, míg balom a jobb fenekét markolja.
Hirtelen megfordítom, hogy háttal álljon nekem. Szorosan magamhoz ölelem. Kemény farkam a fenekének nyomódik, jobbom lesiklik a szeméremdombjához, míg bal kezem a melleit simogatja immár a fölsője alatt, de még a melltartón keresztül. Jobb kezemmel felhúzom a szoknyáját és a dombját keresem. Érzem a csipkés harisnyán a lyukakat, melyekbe bele-beleakadnak az ujjbegyeim. Ez még jobban feltüzel. Csókolom a nyakát, félrehúzom a haját, hogy minél jobban hozzáférjek. Hátra és oldalra fordítja a fejét. Csókolózunk. Hátranyúl és jobbjával a farkam masszírozza a nadrágon keresztül.
Ellépek tőle. A szoknyáját felhajtom a háta közepére. Ott domborodnak előttem a farpofái, feszül rajtuk a fekete csipke. Az agyam elborul. Belemarkolom a fenekébe, jól megfogdosom, majd a lábai között beleakasztom az ujjaim a harisnya lyukaiba és széttépem. A lyukak szaladnak, a fenekének egy részéről eltűnik a harisnya. Simogatom a puha bőrt, majd kioldom az övem, gombolom a nadrágom és veszem elő a farkam. Kő kemény vagyok, majd eldurranok.
Megfordul és leguggol elém. Kezeibe veszi a zacskómat és nyalogatni kezdi a makkom. Nem bírom. Mondom neki kapja be teljesen. Eltűnik a szájában a farkam nagy része. Nyelvével izgatja a makkom, a körülölelő forróság és nedvesség még jobban elveszi az eszem. Eltolom és felhúzom. Az ölembe kapom. Jobbjával segít helyre igazítani a farkam, majd ismét megkapaszkodik a nyakamba, én meg a combjánál fogva tartom és mozgatom fel le, miközben dugom. Hevesen csókolózunk, markolom a combjait, érzem a harisnyát a bőreink között, a forró leheletét, ujjait a nyakamon és a tarkómon.
Egy idő után leengedem. Ismét áll előttem. Megfordítom. Kissé előre hajol. Fenekén feszülnek a szétszakított harisnya maradékai. Széthúzom a farpofáit. Előtűnik az ánusza, mely hívogat. Megsimogatom a fenekét, közelítek a popsilikhoz, de nem érintem. Farkam a hüvelyéhez illesztem és tövig hatolok benne. Balommal keresem a bal mellét és azt veszem kezelésbe, míg jobbommal a csiklóját kezdem dörzsölni, miközben mozgok benne. Kedvem lenne még megkapaszkodni a copfjában, de nincs annyi kezem így az most kimarad.
Élvezem a farkamat körülölelő nedvességet és forróságot. A melle bársonyosságát, a csikló keménységét. És az apró nyögéseket, amik egyre gyakrabban hagyják el ajkait. A légzésem szapora. Egyre intenzívebben izgatom a csiklóját, miközben farkam ütemesen mozog a puncijában. Érzem, hogy közeledem. Ekkor megfeszül a teste és érzem, ahogy az izmai ütemesen szorongatják a farkam. Ettől robbanok. Szorítom a fenekét és mozgok benne tovább, míg érzem a lüktetést, majd megállok és pihegek.
Mikor kissé magamhoz térek, látom meg, hogy a harisnyáját sikerült sokkal jobban szétszakítanom, mint szándékoztam. Ennyi baj legyen. Ránézek és látom, hogy engem néz és mosolyog. Érzem, ahogy az én szám is a fülemig ér. Megtörölközünk és kissé rendbe szedjük magunkat.
Előre megyek fizetni, ő közben összeszedi a cuccait. Az ajtóban találkozunk. Hazakísérem; nem nagy táv, mivel a szomszéd utcában lakik. A kapuban még egyszer megcsókolom aztán ő felmegy én pedig elindulok a villamoshoz
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!