banner

Orális élvezetek




Megismertem egy lányt. Barna, hosszú, melírozott haja van. Szép, nagy, formás keblei. Szép arca, barna szeme, mosolygós szája. Puha, bársonyos bőre. Nagyjából 160cm magas. Kissé telt, így van mit fogni rajta. Épp az ilyet szeret(t)em. Nem, vagy csak nagyon szolidan sminkeli magát, illetve ékszereket se nagyon hord. Amolyan természetes szépség.

Az első csókunk az albérlete ajtajában történt. Nagyon jó volt. Ahogy ajkaink összeértek, majd szétnyíltak. Nyelvem az ajkához ért, aztán találkozott a nyelvével. Az a forróság! Az a bizsergés.

Imádok vele csókolózni. Imádom az ajkait, ahogy megduzzadnak és benedvesednek.

Ismerkedtünk egymás testével;

Rajta egy piros, testre feszülős ujjatlan fölső, farmer, rajtam ing, farmer. Fekszünk az ágyon egymás mellett összebújva és csókolózunk. Jobb kezem a hátát simogatja. Ujjaim a ruhán vándorolnak. Elfogy az anyag és puha bőrét érintem; a derekánál járok. Becsúsztatom a kezem a szűk fölső alá, érzem a bársonyos bőrét. Áll a farkam, mint a cövek.

Közben ő is az ingem alatt simogat; kigombolta az ingem, így szabadon hozzáfér a mellkasomhoz, ahol a szőreimet igazgatja. Épp csak az ujjbegyei érintik a bőröm. Nagyon izgató.

Az oldalamra fordulok, őt a hátára fordítom, kezem átvándorol a ruhája alatt az oldalán keresztül a hasára. Eközben sikerül megcsiklandoznom, mire beleharap az ajkaimba. Ezzel csak még jobban feltüzel.

Az ingem szétnyílik; teljes tenyerével a mellkasom simogatja, míg én a hasáról haladok felfelé a melleihez. Elakadok. Túl szűk a fölső. Kihúzom a kezem és ruhán át simogatom a keblét. Gyúrogatom, bár nem nagyon érzem; az a fránya melltartó...

Lesimogatja a vállaimról az inget. A csupasz hátamon érzem az ujjait. Kicsit megemeli a felső testét és a mellkasomat csókolgatja. A mellbimbómmal játszik. Ez egy nagyon érzékeny testrészem.

Ha már megemelte a felsőtestét, kihasználom a lehetőséget; megragadom a derekánál a fölsője alját és elkezdem húzni felfelé. Felül és engedi, hogy lekerüljön róla a textil. Miután az anyag a földön landol, jobb kezem gyorsan mozdul a melltartókapocs felé. Még épp időben sikerül kikapcsolni; amint enged a kapocs, ő már ismét a hátán fekszik. Sebaj; így már le tudom venni róla és szabadon hozzáférhetek formás kebleihez. A melltartó is a földön landol, én meg a jobb kezembe veszem bal mellét, a jobbat pedig a számmal izgatom; apró csókokat lehelek rá, a nyelvemmel paskolgatom a bimbóját. Bekapom és megszívom, majd ráfújok, mire hegyes lesz. A bimbóudvara is összehúzódik. Szexi. Kívánom. Majd szét durranok; hónapok óta nem voltam nővel...

A hasát puszilgatom. Csiklandós neki, így lejjebb haladok. Kigombolom a nadrágján a gombot. Lehúzom a cipzárt. Előtűnik a fekete bugyija. Átlátszó! Látom a szeméremtestének felső részét; csupasz. Hmm; akkor vagy teljesen csupasz, vagy csak valami kis fazonra igazított szőre van. Kíváncsi vagyok és izgatott. Mindkét variáció tetszik. Felcsigáz az ismeretlen. Belekapaszkodom a nadrág derekába és elkezdem húzni lefelé. Megemeli a csípőjét, így le tudom húzni a fenekéről; előtűnik teljesen a bugyija; a szeméremajkakig áttetsző. Teljesen csupasz! Elképzelem, ahogy nemsokára az ajkaim azokat a puha, selymes szeméremajkakat fogják érinteni. Beleborzongok. Gyorsan megszabadítom a nadrágtól. Ha meg már a lábánál tatok, akkor a zoknikat is lehúzom.

A lábfejétől indulva végigcsókolom a lábát egész a bugyiig. Lassan haladok. A szám előtt haladnak a jobb kezem ujjai.

Elérek a kis fekete anyaghoz. Orrom pár centire van tőle. Érzem az illatát. Ez még jobban felkorbácsolja a vágyaimat. A vékony, áttetsző anyagon csókolgatom a vénuszdombját, ajkaim közé veszem a nagyajkait, simogatom.

Ujjaim bebújnak a szövet alá. Érzem a puhaságot, a forróságot. Ahogy lejjebb húzom az ujjaim, egyre forróbb és nedvesebb. Félrehúzom a bugyit és csókolgatni kezdem a szeméremajkait. Meg vannak duzzadva. Látszanak a kisajkat. Beszívom az egyiket és szopogatom. Nagyon élvezem; pici, bársonyos. Nem is tudom mihez hasonlítani. Nagyon jó! Mutatóujjam lejjebb siklik a hüvelyéhez. Tiszta lucsok. Lassan betolom. Közben a nyelvemmel kitapogatom a csiklóját. Megvan. Kemény kis pöcök. A nyelvemmel kezelésbe veszem. Idővel a mutatóujjam is beköltözik a puncijába. Most már két ujjamat mozgatom benne, miközben számmal a szeméremajkait illetve a csiklóját izgatom.

Nagyon szeretek és nagyon élvezem orálisan kényeztetni a nőket.

Fölnézek és látom, hogy két kezével a melleit izgatja; simogatja, gyúrogatja a kebleit. Csipkedi, húzogatja a bimbóit. Nagyon rutinosnak néz ki; mint aki teljes mértékben tisztában van vele, hogyan jó neki. Halkan nyögdécsel. Nem pihenek; folytatom a kényeztetését. Szeretek adni. Szeretem, ha a partnerem élvezi, amit csinálok vele. A csiklóján táncol a nyelvem. Majd rátapasztom a szám és szívni kezdem. Teste remegni kezd. Egyre erőteljesebben szívom, nyelvemmel egyre hevesebben "pofozom". Hangosan nyög, háta ívbe görbül. No még egy kicsit. Ujjaim szaporán mozognak benne. Nagyon remeg. Egy hatalmas nyögés és teste elernyed. Megfogja a kezem. Még egy utolsó csók a vénuszdombjára...

Mellé bújok. Simogatom a hasát, a melleit. Puszilgatom az arcát. Mosolygok. Ő meg csak fekszik, szemei becsukva és piheg.

Kinyitja a szemét. Szeme, szája mosolyog. Magához húz és megcsókol.

- Most te jössz - mondja.

Eltol és az ágyra lök. Fölém hajol. Haja beteríti a fejem. Megcsókol. A nyakamat csókolgatja és halad lefelé. Végigcsókolja a mellkasom. Eljátszik kicsit a mellbimbómmal. Ujjai beletúrnak a mellkasszőrömbe. Haja csiklandozza a bőröm.

Kioldja az övem. Kigombolja a nadrágot. Lehúzza a cipzárt. Lehúzza a nadrágot, ami az ágy végében a földön landol. Benyúl a bokszeromba és simogatni kezdi a meredező farkam. Puha ujjait végighúzza a szárán. Kezébe veszi a golyóim és játszadozik velük. Ismét a farkam cirógatja; teli tenyérrel dörzsöli a makkom.

Odahajol és a sliccél előbújtatja a farkam. A makkom egészen sötétlila. Hihetetlenül keménynek érzem magam. Nagyon vágyom rá, hogy a szájába vegye. Lassan odahajol. Finom puszikat nyom a makkom hegyére, miközben félresimítja a haját, hogy láthassam. Felnéz; egyenesen a szemembe. Megemelem a fejem, és nézem. Nézem, ahogy apró puszikkal halmozza el a makkom, miközben jobb kezével szorítja a szárát, majd hátrahúzza a bőrt és lefogja. Annyira feszül a bőr, hogy már majdnem fáj. Lassan eltűnik a makkom az ajkai között. Mhmmm. Meleg, nedves. Nyelvével cirógatni kezdi a makkom, aztán elkezdi mozgatni a fejét. Egyre több tűnik el belőlem a szájában. Egyre jobban szívja befelé.

Érzem, hogy mindjárt végem. Szólok neki - nem tudom, lenyeli-e vagy szereti-e, ha szájába megy. Nem lassít, sőt. Gyorsít a tempón, még erőteljesebben szívja. Robbanok. Ő meg csak szív és szív tovább. Annyira érzékeny a makkom, hogy már majdnem kínzás, amit csinál. De nem hagyja abba, míg az utolsó cseppet is el nem tüntette.

Kész vagyok. Semmi erőm. Fekszem az ágyon. Kinyitom a szemem és ott van előttem; fülig ér a szája, úgy mosolyog. Odahúzom magamhoz és megcsókolom.

Hihetetlenül jó volt.

Fekszünk egymás mellett, majdnem teljesen pucéran és simogatjuk egymást..



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Este van. Csak a csillagok, és a telihold fénye világítja be a csendes utcákat. A gyertyák nem tudják megtörni a szobát uraló félhomályt. Évi ott áll az ágy mellett, s a nyitott ablakon bámul ki. Nincs rajta más, csak egy fekete sel...




Egy augusztusi éjszaka volt. Egy padon ültem a szökőkút mellet. A víz hűsítette felizgatott testem. Menni készültem, amikor egy lány jelent meg a szemben lévő padnál. Ha szívem megállíthatatlanul kezdett verni... A lány minden mozdu...




A hétvégén baráti társasággal ünnepeltük egy kis szórakozóhelyen Tamás születésnapját. Mindenki felköszöntötte, átadtuk az ajándékokat, sorra kapta a köszöntő sms-eket. Meglepődve bontotta ki a tőlem kapott apróságot.



Lent voltunk a Balatonnál még az évkezdés előtt, két egész hétig; megvolt, jó volt. Apám kocsijával mentünk le ketten a cimborámmal, hazafelé viszont kerülnünk kellett, mert be kellett ugornia még a nagyijához, ott is maradt még eg...




Pontosan egy éve, nyálkás januári délutánon várakoztam az Oktogonnál arra, hogy meghalljam a merőleges forgalom zaját a zebránál. Utálom ezt a csomópontot, kiszámíthatatlan síkok, nem egyértelmű kanyarodási megoldások, szóval na...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak