banner

A szexcukrász




Az alábbi kis történetem teljes mértékig a valóságra épül. Nekem is hihetetlen volt hogy ilyen van, de hát az élet adja mindig mindenhez a legnagyobb csavart.
Van egy cukrász ismerősöm, és minden évben vannak gyakornokai. Egy ilyen nyáron nem tudom kinek volt az ötlete, szerintem megrendelésre kérték olyan marcipán süteményt kellett formáznia, ami egy szép női mell. Minden megpróbált, de sose lett az igazi. Az egész addig jutott, hogy elkezdte az egyik gyakornokát meggyőzni arról hogy segítsen neki, legalább megformálni, adjon neki formát. Már a melléről! Persze volt felháborodás is, meg "jajj de jó ötlet" de ugye minta ide, minta oda, ez sem egy könnyű szakma. Valami csokimasszával vett mintát, ami a test melegtől olvad, de nem folyik, volt hogy valami levegővel hűtötte a csokit, hogy le tudja venni a mintát. Én nem értek az ilyen dolgokhoz, de marcipán cici is lett valahogy. Állva, fekve, oldalt, ülve mindenhogy próbálta, egy csomó - nekem nagyon tetsző - ciciminta volt már a végén.
Egy ilyen ciciminta vételezésnél toppantam épp be a cukrászatába. Na lehetett valami bizalmi viszony a lány az ismerősöm közt, mert ezek ilyen "munkaidő utáni" mintavételezések voltak. Én is hátsó ajtón toppantam be, épp egy ilyen cicis dolognál. Zavarban is voltam mert nem gondoltam arra, hogy egy félmeztelen lány lesz velem szemben egyik cicijét csokiöntettel. Ott ült előttem, mosolyogva, csokis mellel.... Nem tudtam más kinyögni hogy meg kéne szórni még egy kis porcukorral és megenném mint sütit! :) A kis "cukrászminta" pedig csak mosolygott ezen. Szóval szó-szót követett, célozgatás és kerülgetés, amikor is úgy csokis cicivel fogta magát és felállt a székéről, rákönyökölt a mellette levő asztalra, és úgy ahogy volt, csokitól csöpögő testtel megszórta a fenekét, derekát porcukorral. Ki áll ennek ellen? És elszabadult az édesség pokla. van köztetek olyan aki nem szereti a nyers piskótatésztát? Azt is öntöttem rá. És hát elfogyasztottam amit tudtam. Csöpögött mindenre, mindenhová. Minden ami édes, minden ami bűnös előkerült. A cukrász ismerős is besegített, hol édesített, hogy díszített, hol pedig fogyasztott ő is. Nem tudom hogy ki látott már mézes, csokis, piskótatésztás női testet. Fura...ragadós, izgalmas, édes. Hát jó hogy munkaidő vége volt, a leánynak sem volt ellenére a móka, és bizony egy ragacsos szex lett a vége! Ahogy láttam őt édesített popóval, puncival, bele kellett kóstoljak. Ahogy hátulról dugtam őt, éreztem hogy a cicijén ott az olvadt csokoládé. Amikor meg hátára feküdt, és mézet öntöttem rá és az végigcsorgott a punciján, úgy faltam mintha az életem függne tőle. A nyes piskótatészta pedig csodás szobrot csinált belőle. Tényleg nem hétköznapi szex lett belőle.
És hogy mi az egész tanulsága? Utána vagy 3-4 napig olyan beteg voltam a sok elfogyasztott édességtől, nyers tésztától hogy arra nincs szó!

Amúgy nem is tudom miért kezdtem azzal hogy a valóságra épül a sztorim. Aki nem akarja úgyse hiszi el, aki meg igen: próbálja ki!



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Reggel csörög az óra; egy újabb munkás nap következik. Kikászálódom az ágyból és elkezdem a reggeli rutint; reggeli, mosdó,...

Mire a konyhában végzek és visszatérek a hálóhoz, már ő is felkelt. Épp öltözködik....




Hát ez mi? Éreztem kezeit a combomon felfutni, és megint a gombjaimon matatni. Mit akar? Álló dákóval kell majd kiszállnom odalent? De ő csak folytatta a ki- és felszabadító tevékenységét, és hamarosan bejutván az alsómba, megmarkol...




A történetemet ott kezdeném,hogy én ( Laci )egy 31-éves mások szerint jóképűnek mondott férfi vagyok,aki 4-éve házas.Feleségem Réka 29-éves gyönyörű nő,akit 105-ös mellekkel,175 cm magassággal, fekete hajjal és észbontó fenék...




Ahogy a gyufa sercenése, nyakamat karistoló borostája fellobbantja bennem a vágyat. Ennél már csak az lenne izgatóbb, ha a combomon érezhetném, ahogy fölfele halad. A túl sok lefetyelést nem kedvelem, de azért egy kicsit elidőzhetne ott...





Krisztinával egy hűvös február végi délutánon ismerkedtem meg egy D(...) felé tartó vonaton. Éppen a fogasra akasztotta kabátját, amikor azt reméltem, hogy hátat fordítva alkalmat ad majd arra, hogy végigmérjem fenekét. A te...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak