banner

A perverz leskelődő 2.




Igen, szeretek kukkolni, szeretek meglesni másokat. Persze ebben az is benne van, hogy az se zavar, ha épp engem lesnek meg. Szeretkeztem és szexeltem is már úgy hogy láttak és rettentően élveztem. Az egyik legőrültebb élményem volt hogy egyszer fel tudtam menni az akkori párommal a négyemeletes házunk tetejére éjjel. Próbáljátok ki!
Viszont azóta elköltöztünk, egy szintén négyszintesbe… Szerencsére felső szint, ez azért „kell nekem”. Így meg van az a lehetőségem, hogy a lakásban pucér lehessek, ha úgy van kedvem, de mégse látnak be csak ha kiállok az ablakba. Amire azért volt már példa.
De ahogy a természetbe lenni szokott, nem csak én szeretek meztelenkedni, pucérkodni. Egy forró nyári nap vettem észre hogy egy nem túl távoli panellakásban laknak rokon lelkek hozzám. Az erkélyen sokszor láttam őket ruha nélkül, akár csak nézelődni, akár pedig épp a napon levő ruhákat teregetni, leszedni. Jól esett hogy nem csak én szeretem a ruhátlanságot, és úgy vagyok vele:a saját lakásunkban lehessük már úgy, ahogy jól esik. Azaz ha belátnának, hozzánk az se érdekelne. Ha a szomszédnak nem tetszik a látvány, ne nézzen ki!
Szóval nyár, forróság. Nyitott ablakok, tudom hogy a magasabban levő lakásokból be lehetett látni hozzánk. Csak egy kis tanga volt rajtam, felül semmi. Így ültem a konyhában, amikor többször láttam a lakószomszédokat az erkélyen. Persze távolság az van. És inkább sziluetteket lehet látni, mint éles körvonalakat: Sokadig este volt amikor megláttam őket. A lány könyökölt a korláton, majd megjelent mögötte a párja. Láttam, hogy egymáshoz bújnak, egymáshoz dörgölőznek. Hiába volt nagy a táv, azért ki tudtam találni mire készülnek. Megőrültem, hogy nem lehetek közelebb, de még is rettentő izgatott. Gondoltam arra hogy bemegyek egy távcsőért és meglesem őket de erre nem volt bátorságom. Finoman és érzékien azért így is átjött, hogy bizony „dugtak” velem szemben.
Azóta is látótávolságon belüli szomszédok vagyunk. Igyekszem, ha jó az idő felül semmiben lenni, hogy meglássanak ők. Másokra nem figyelek. És igyekszem nyitott szemmel lenni otthon hátha nappal vagy este megleshetem őket.






A múlt éjjel megcsaltam a pasimat a szomszédjával. Amikor a srác beengedett a kaputelefonon, már felszólított, hogy az ajtajánál legyen a számban a bugyim, vagy ki sem nyitja az ajtót. Korábban is viselkedett már agresszívan, de eddig ...




Józsi barátom szülinapját ünnepeljük a borospincéjében. Öten Iszogattunk beszélgettünk ment az ökörködés! Éjfél tájt érkezett a táncos lány akit Józsinak szerveztünk. Nagyon izgató táncot adott elő és már csak egy fehér h...




Márkkal az első perctől kezdve vonzódtunk egymáshoz, de sosem élhettük ki igazán egymáson a vágyainkat. Először mindkettőnk, később pedig csak az ő kapcsolata akadályozott minket.
1 hónapja ismertük egymást, amikor közös ...




Új város, új lakás, új élet.
A bútorok már tegnap a helyükre kerültek, de a szoba közepén még ott tornyosulnak a ruhákkal, könyvekkel, apróságokkal teli dobozok.
- Jó lenne ma már ezen is túl lenni - intek feléjük....






Na most egy kissé őszinte leszek.

Talán a nem túl nagy méretű cerkám miatt, talán valami más miatt a kisebb termetű csajok jönnek be nekem.

Nem lövöm fejbe magam, ha kicsik a csaj mellei, de ...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak