banner

A munkás fiú




Először is szeretnék magamról írni, mert nem szeretném, ha csak mint egy valaki lennék a sok író közül. B. N. Anita vagyok, Heves megyében lakom, és 15 éves múltam. Nem szeretném, ha bárki is azt hinné, hogy amit írok velem megtörtént, ugyanis még szűz vagyok, és remélem hogy az is maradok még egy ideig...

A következő történetet kitaláltam, mint mondtam, és nem szeretném, ha bárki is félreértené, mert elég sok "Frenkiző"-s történetet olvastam itt.

Körülbelül egy éve építkezünk, és most a ház ott tart, hogy benne lakunk, de a fürdőnket még csak most csempézik. Édesanyám és mostohafaterom - akivel elég jól kijövök- elmentek, hogy kiválasszák leendő kis öcsém vagy húgom ágyát, és én otthon maradtam, mert tv-zni akartam. Persze a srác, aki csinálja a fürdőt, itthon marad. Körülbelül 18 éves körül lehet, mert ha jól tudom, gyakorlaton van. Elég ügyes, ezért egymaga csinálja a fürdőt.

Mint mondtam anyukámék elmentek otthonról, és tulajdonképpen kettesben maradtam a sráccal (Ádámmal), aki ház felső szintjén dolgozott.
Miközben néztem a tv-t lekiáltott, és valami olyasmit mondott, hogy gyorsan vigyek már fel neki valamit, mert lemenne ő, de éppen ragasztja a csempét.
Mivel nem értettem mit mondott, felszaladtam, hogy mit kér. Valami fehér csillag alakú műanyag "izét" kért, ami elgurult tőle 1m-re. Én persze odaadtam neki, és bevonultam a szobámba, ami az emeleten volt, hogy ott nézzem tovább a filmet, mert hátha kell még segíteni...

Persze a film valamiért nem kötött le annyira, mint lent, mert azon gondolkodtam, hogy milyen jól néz ki Ádám, és milyen jó teste van ahhoz képest, milyen fiatal.

Gondolkoztam, gondolkoztam, és egyszerre megint kiabál nekem, hogy kész van, nézzem meg. Odarobogtam gyorsan (nem volt túl messze), s megdicsértem, hogy tényleg milyen jó. Megkérdeztem, mikor kezdi fugázni, és azt mondta kb. egy-másfél óra múlva, mert eddig szárad a valami.
Kérdeztem, hogy ó... tényleg, és mit csinál addig. Erre azt mondta, hogy nekem bókol... persze én elvörösödtem, mint mindig ilyen helyzetben, és csak nevettem.

Kérdezte, hogy mikor jönnek a szüleim, és mondtam, hogy este felé, mert ágyat néznek, meg szőnyeget, meg ilyesmiket. Erre ő hirtelen megcsókolt. Nekem földbegyökerezett a lábam, és hirtelen nem tudtam, hogy most visszacsókoljak-e, mert ha igen, akkor tudom, hogy tovább fog menni...
Nem tudtam akarom-e, s végül úgy döntöttem, hogy igen. Visszacsókoltam, majd bementünk a szobámba. Mivel rajtam otthoni "rütyütyü" volt, gyorsan levette rólam, s elkezdett simogatni.

Először csak a nyakamat, majd a melleim, s hasam. Nem haladt tovább, hanem csak csókolóztunk, és simogatott.
Eldöntöttem, hogy ha már itt vagyunk, akkor ő is levetkőzhetne, ezért próbáltam róla levenni a naciját, mivel póló nélkül dolgozott.
Mikor már mindkettőnkön csak gatya és bugyi volt, lefektetett az ágyra, s puszilgatni kezdte a nyakam, a szegycsontom környékét, a melleim, s a hasam, de most sem ment tovább, szintén csak a bugyiig.

Viszont most lehúzta rólam a bugyimat, és elkezdte simogatni a puncim környékét, de nem ment lejebb, hanem csak ezen a téren "járkált". Egy idő után, azonban a puszijai nagyon lassan és lassan, szinte csiga lassúsággal haladtak lefelé... nem értettem, hogy miért nem megy tovább, pedig láthatta rajtam, hogy szeretném. Persze hogy szeretném, ki ne szerette volna?! Pont mikor átfutott az agyamon, hogy "mi az, nem megy tovább?" akkor hirtelen belenyalt a puncimba....

Nagyon jólesett, hisz előtte ezt senki nem csinálta, nagyon új volt, és nagyon jó. Éreztem, amint forró nyelve érinti a nedves puncim... nagyon kívántam, és a gondolataim és a halk dörmögése csak fokozta az izgalmamat. Éreztem, hogy lassan elélvezek, s jelét is adtam neki, de őt nem érdekelte, csak csinálta tovább... és megtörtént... elélveztem, életemben először úgy, hogy egy másik ember "segítségével".

Ő nem hagyta abba, puszilgatta tovább a hasam, a mellem, s így jött felfelé, majd kérdően rámpillantott, hogy én akarom-e? Nem tudtam, hogy akarom-e, mármint még sosem szoptam le senkit, és féltem, hogy elbénázom, de gondoltam, majd mondja, ha nem jó. S ezzel a gondolattal felbátorodva, én fektettem őt a hátára, és én kezdtem el hasonlóan csinálni, mint ő. Én is a nyakát kezdtem el puszilgatni, de szándékosan lassabban csináltam, mint ő, hogy ő is érezze, milyen ilyenkor várakozni.
Puszilgattam a mellkasát, a hasát, majd megint a mellkasát, az állát, majd egyenes vonalban, lassan elindultam lefelé ama testrész felé, melyet még soha nem érintettem.

Mikor leérkeztem, nem tudtam hirtelen, hogy is kell megfogni, vagy bármit csinálni, pedig már rengetegszer elképzeltem... A hirtelen megállásomból rájöhetett, s kezével megfogta a kezem, s irányította. Mutatta, hogyan kell megfogni. Mikor megfogtam, kicsit megszorította a kezem, ezzel gondoltam arra utal, fogjam kissé szorosabban. Ujjaim az övéhez képest aprók voltak, még éreztem, hogy jól csinálom, amit csinálok, bár fogalmam sem volt, hogy mit csinálok.

Lassan húzogattam fel és le a bőrt, majd késztetést éreztem rá, hogy bekapjam a férfiasságát. Először csak a tetejét kezdtem el nyalogatni, majd egyre jobban (ahogy a filmekben láttam). Halk szuszogásából arra következtettem, hogy nemsokára ő is elélvez, és kétségbe estem, hogy most nyeljem le? De nem volt időm ezen gondolkodni, hisz alig futott át a kérdés az agyamon, máris éreztem, hogy spermája a számban "landolt".
Érdekes íze volt, de lenyeltem.
Én is, mint ő, szépen lassan tértem vissza az ágyra. Ő rámmosolygott, és annyit mondott:
-Azt hiszem, kezd megszáradni a csempe. - erre mindketten elkezdtünk kacagni, s csókot nyomtam a szájára, majd mondtam, hogy jó, akkor öltözzünk. Felöltöztünk, és úgy tettünk, mintha nem történt volna semmi...

Kedves olvasó...főleg attól szeretném megkérdezni, aki hogy jól használtam-e a kifejezéseket, aki rendszeres hozzászólói az írásoknak. Nem voltam biztos benne, hogy milyen jelzőkkel kell megilletni a férfiasságot, mármint hogy "fasz, "pöcs ,kuki" vagy effélék, és ezért inkább próbáltam átformálni, hogy kevesebbet kelljen használni, Kérlek segítsetek ebben.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Eszter, a fiatal 16 éves lány korán kelt, és kinézett az ablakon. A nap izzó narancsfényben mosta a fák zöldjét, a leveleken rubinként csillámlottak az előző éjszakai eső cseppjei. Az egyik ágon egy magányos feketerigó siratta az ...




A tavasz ezen az éven először mutatta meg erejét, és a tűző nap meleget ontva hozta az világ tudtára a korai nyár közeledtét. Talán a magányosan eltelt tél, a tavasz illataitól felpezsdült hormonok és az előző napi borozásból me...




Az egyik ismerősöm orvosnak tanult. Jó ideig nem láttuk egymást, mivel a baráti körben akadtak gondok korábban.

Cimborám azon a nyáron ismét összeröffentette a régi bandát, hogy menjünk el a nyaralójukba egy laza hétv...




- Mondd már el!
- Neeem... - ingatta a fejét Enzós Niki, és a falról lógó jelmezeket nézte. - Ne is faggass.
- Na jó - hagytam rá, és levettem egy iskoláslány-jelmezt az egyik fogasról. - Ehhez mit szólsz?
- Hát.....




Nem volt az igazán megvető pillantás, az a klasszikus lenéző, porig sújtó, amitől a kamaszembernek egy életre felszállnak a heréi a torkáig. Inkább ijedten nézett rám Noémi, amikor kókadt kukackámat próbáltam dörzsölgetni a punc...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak