Megbasztam a tanárnőm
Elég későn kezdtem a főiskolai tanulmányaimat, voltam már 43 éves, mikor jelentkeztem és azonnal fel is vettek a .... szóval az nem fontos hogy hova. A koromból fakadóan természetesnek vettem, hogy volt néhány óraadó tanár(nő), és néhány tanársegéd aki jóval fiatalabb volt nálam. A koromból fakadóan volt még egy természetes dolog a főiskolai éveimben, mégpedig az, hogy mindig az első sorban ültem, pont szemben a katedrával.
Egyik szemeszteren egy 30-as éveit taposó, kedves ám nem a legszebbek közé tartozó pszichológia tanárnő kezdte oktatni a személyiség lélektanát. Mint mondtam az arca nem volt szép, a szemei mosolygósak, a haja rövid, szinte fiús volt. Alakját tekintve magas, filigrán formás, de nagynak nem nevezhető mellekkel, amit ügyesen titkolt. Ami nagyon szép volt rajta az a lábai voltak. Ezt Ő is tudta és igyekezett meg is mutatni, szinte zsebkendőnyi méretű miniszoknyácsában.
Egy forró májusi napon Zh-t íratott velünk. Miközben mi írtunk ő kissé igyekezett könnyíteni a kellemetlen izzadásán, és szélesre tárta combjait. Sok mindent nem tudtam a kérdésekre válaszolni, ezért eléggé sűrűn nézegettem jobbra és balra, illetve a tanárnőnkre, sikerülne e puskázni. Ekkor láttam meg a csodát. Leheletnyi rózsaszínű selyemtanga volt rajta, kellően átizzadva. Szétnyílt combjai között jól lehetett látni a csupasz punciját. Több volt mint izgató. Innentől már nem érdekelt a dolgozat, minden pillantásom a lábai közé szegeződtek. Egyszer észre vette hogy bámulom, gyorsan zárta a lábaid, de látva kisfiús zavaromat,- mint akit tiltott dolgon fogtak,- kaján mosolyra fakadt. Ezt követően néha, csak kicsit engedett bepillantani a lába közé, és minden alkalommal elégedetten nyugtázta, mohó tekintetemet. Az óra végén több ügyetlen kérdéssel is fordultam hozzá, de nem sokat foglalkozott igyekezetemmel. Le is tettem minden hiú ábrándról, bár ezután jött a meglepetés.
Este a kollégium aulájában találkoztunk, ahol mindketten szobát béreltünk a konzultáció idejére. Ő szólított meg, mondta hogy rákeresett a dolgozatomra, és elég gyatra lett. Szó szót követett és alig egy óra múlva az oktatói szobájában magyarázta mit kellett volna írnom... miközben én az újfent nyitott combjaira meredtem. Észre vette,- játszott velem,. Nyitott, zárt, helyezkedett, én pedig egyre inkább kezdtem kiszorulni a nadrágomból. Közben ittunk pár pohár bort, amit magammal vittem. Egy idő után kiment a szobából és mikor ismét visszatért már nem volt rajta bugyi. Nagyon begerjedtem. Látta, és rá is kérdezett.... bevallottam, hogy ez már alig elviselhető. Beismerte, hogy tudja és elmondta, hogy már rég nincs senkije... háááát.... felhívás a táncra.... és elszabadult a pokol. :)
Pillanatok alatt kiugrottam a nadrágjaimból. Péniszem meredt az égre mint egy karó. Elbűvölten nézte, majd közelebb hajolt kezébe vette és elkezdett vele játszani. Előbb simogatta, majd érzéssel húzgálni kezdte rajta a fitymát, végül apró puszikat nyomott rá. Pillanatok alatt a szájába vette és a nyelvével izgatott.... éreztem hogy itt nem lesz több... ha ez így megy tovább elélvezek a szájában. szelíd erőszakkal kivettem a szájából és határozott mozdulattal a lábai közé dugtam. Nagyon könnyen hatoltam belé. Nedves és követelődző volt. Puncija mint a vákum, szívta magába a péniszem, és rászorult ahogy még sosem éreztem. Nem volt hosszú aktus... nagyon gyorsan elélveztem. Kicsit szégyelltem is magam miatta, de tanárnőm megnyugtatott. Eddig is nagyon élvezte, és ha nem idegenkedem tőle, másként is befejezhetem.... :) Háááát, nem idegenkedtem. Csókoltam, szívtam, nyaltam a nemi szervét. Csiklójával nem tudtam betellni. Gyötörtem ameddig bírtam, de hamar a csúcsra ért. Hangosan élvezett el. Kicsit féltem hogy kihallatszik, de aztán megnyugodott és elcsendesedett. Együtt töltöttük az éjszaka hátralévő részét. Még kétszer rugaszkodtunk neki a lepedőakrobatikának, mindkétszer eredményesen. :) mondanom sem kell... a dolgozatom végül mégis csak görbült, bár ez érdekelt legkevésbé. A kurzus alatt ég néhány alkalommal találkoztunk, végül szép emlék maradt minden.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!