Erotikus történet
Egész nap csak a délután járt a fejemben. Sem munka, sem barátnők nem tudták lekötni a figyelmemet. Csak őket láttam… a két srácot, akiket eddig csak fényképről ismertem, de a találkozás már csak pár órára volt. Már mindent elterveztünk. Kettőkor lelépek a munkahelyről, otthon már kikészítettem a kellékeket és a ruhát. Négykor beszéltük meg a találkát, a Palace Hotel előtt. Ők bérelnek szobát, intézik a pezsgőt. Hogy meddig fog tartani, az csak rajtunk múlik.
El is engedtek kettőkor, a terv szerint alakult minden, időben otthon voltam. Semmivel nem foglalkoztam, ledobtam a ruhám, s már indultam is zuhanyozni. Szép sorban, nyak, vállak, kezek, cicik. Itt jobban elidőztem. Eljátszadoztam velük, mert attól mindig megduzzadnak egy kicsit. És az ilyenkor sosem baj. Cici után has és aztán a punci. Alaposan leborotváltam, mindent figyelmesen, szeméremajkak, vénuszdomb, csak egy vékony kis csík maradt. Így nem olyan kislányos. A zuhanyrózsával kicsit izgattam a csiklóm. Egy kis előjáték, még egyedül. Mikor a fürdéssel végeztem, egy kis sminkelés, testápoló, egyéb női dolgok, majd az öltözés. Először a tanga. Fekete, csipkés, vékonyka darab, oldalt kötős, hogy egyszerűbb legyen megválni tőle. Picit bevág a szeméremajkaim közé, de ettől csak izgatóbb lesz, remélem. Ezután a fekete necc harisnya, piros harisnyakötővel, s végül a piros-fekete mini babydoll és a fekete magassarkú szandál. Semmi más. Az óra háromnegyed 4et üt, felhúzom földig érő kabátomat, majd elindulok.
10 perc alatt odaérek, de a hotel előtt még nem áll senki. Aztán elém gördül egy fekete Audi és kiszáll belőle a két srác. A szívem hevesen ver. A srácok odalépnek hozzám, kezet nyújtanak. Tommy és Seth. Eddig stimmel. És a külsejükben sem csalódom. A szállodában ismerősként köszöntik őket, s már kapják is a szobakulcsot. Seth lép először a szobába. Behűtött pezsgő a pulton, vörös lámpák világítás gyanánt. Tommy lesegítené a kabátom, de egyelőre még nem hagyom. Ezzel várjunk még. A fiúk pezsgőt töltenek, iszogatunk. Fél óra, és már kezdem érezni, hogy a fejembe száll az ital. Melegem van, megválok a kabátomtól. Vendéglátóim jelentőségteljes pillantást váltanak, amint végigmérték öltözékemet. Seth közeledett hozzám először. Átölelt, s néhány csókot lehelt a nyakamra. Közben Tommy hátulról simult hozzám, nekem nyomta kemény péniszét. Maga felé fordított, és hevesen megcsókolt. Ha akartam volna, sem szabadulhattam volna szorításából. De nem volt rossz. Sőt. Éreztem, ahogy felizgulok, már bizsergett az egész testem. Vártam a folytatást. Seth hátulról kezdett vetkőztetni. A babydoll és a harisnyakötő hamar lekerült. A neccharisnyát lassan húzta le a lábamról, keze nyomán puszikkal kényeztetett. Ez is lekerült végül. Tommy finoman az ágy felé irányított, míg nem elvesztettem az egyensúlyom és hanyatt dőltem az ágyon. Ekkor mindketten megváltak ruháiktól, nekiestek a testemnek, nem tétováztak tovább. Az egyik a melleimet kényeztette, markolta és a mellbimbómat nyalogatta, szívta, harapdálta. A másik rögtön a puncimra tért rá. Éreztem, ahogy a tenyerét rányomja a csiklómra, s az rögtön meg is dagad alatta, amint elkezdi simogatni a sikamlós pinát. Egyszer csak a nyelve behatolt az izgalomtól megdagadt szeméremajkaim közé, és erőteljes, gyors mozgásokkal izgatta a lyukamat és a csiklómat felváltva. Ahogy ezt ismételte, egyre több és több nedvesség folyt a nyelvére. Közben Seth is elindult lefelé, fölém térdelt, úgy csókolgatta a hasamat, vénuszdombomat. Ahogy térdelt, a makkja éppen olyan távolságra került az ajkaimtól, hogy könnyűszerrel megnyalhattam. Ahogy nyelvem hozzáért, hozzátapadt a makkjából csöpögő kéjnedv. Lassan annyira felizgultam, úgy éreztem szétfeszít. És ekkor jött a az első igazi gyönyör. Seth fölülről elért a csiklómhoz, szájába vette és szívogatni kezdte, Tommy pedig lassan, óvatosan hatolt két ujjával a hüvelyembe, s egyre gyorsuló mozdulatokkal húzogatta ujját ki és be. Ahogy a keze gyorsult, úgy hevült az én testem is, egészen addig, még a forróság elviselhetetlenné vált, s hatalmas erővel, szinte kirobbant belőlem az orgazmus. Minden tagom remegett a gyönyörűségtől, a hüvelyem pedig elképesztő mennyiségű nedvességet spriccelt minden egyes összehúzódással Tommy kezére. Persze ennek ellenére nem hagyták abba a puncim izgatását. Seth tovább nyalogatta a csiklómat, a testem pedig minden nyalással hatalmasat rándult. Minden porcikám nagyon érzékeny lett az orgazmustól. Azt sem bírtam akkor elviselni, hogy Tommy tovább ujjazzon. Mikor ezt a fiúk észrevették, finoman a hasamra fordítottak. Hevesen dobogó szívvel vártam a folytatást, s ekkor valami furcsa, de érdekes dolog következett. Tommy a hátamat kezdte csókolgatni, Seth pedig egy vibrátorral izgatni kezdte az ánuszomat. Éreztem, ahogy kitágulok. Feltérdeltem, hogy könnyebben hozzáférjen, s közben Tommyt kezdtem nyalogatni, szopni. Először csak óvatosan, lassan, majd ahogy észrevettem, hogy egyre jobban élvezi, úgy durvultam. Erősen, gyorsan szívtam, olyan mélyre vettem be a számba, amennyire csak tudtam. Seth egy ideig még a vibrátorral játszadozott, aztán váltott. Vibrátor helyett a farkát nyomta a popsimhoz. Már annyira kitágultam, hogy a makkja könnyen becsusszant. Egyre beljebb hatolt, és nem mondom, hogy egy picit sem fájt, de úgy fel voltam izgulva, és annyira jól esett, hogy nem törődtem vele. Addig-addig mozgatta Seth a péniszét, míg egészen tövig belém nem hatolt. Ekkor Tommy alám csúszott, s én ráültem a farkára. Könnyedén csusszant belém, s én nem tétováztam, gyorsan mozgattam a csípőmet előre hátra. Ennél élvezetesebb szexben még sosem volt részem. Az egyik álompasi a fenekembe készül élvezni, a másik a puncimba. Mindketten egyre jobban ziháltak, s az én testemben is előröl kezdődött minden. Kiugrott a szívem a helyéről, alig kaptam levegőt, s megint robbanni készült a testem. Seth előrehajolt, s én megcsókoltam. Egyre gyorsabban mozgott ő is, s alattam Tommy is. Odanyúltam Tommy heréihez, s a kezem csupa nedvesség lett. Annyira nedves voltam, hogy kifolyt belőlem, Tommy heréi és a combjai is síkosak voltak tőle. Ettől csak még izgatottabb lettem, s az első orgazmusnál még hevesebb remegés vett rajtam erőt, felsikoltottam, nyögtem, ziháltam, s a nagy rángásban kicsúszott belőlem Seth farka, s amint ez megtörtént, a hátamra spriccelt az ondó, s két – három lövéssel szinte be is terítette az egészet. Ekkor Tommy is rángatózni kezdett, s ahogy az orgazmustól megfeszült a puncim, éreztem, hogy az ondója belelövell.
Ettől az egésztől kimondhatatlanul boldog voltam. Két férfit sikerült kielégítettem két óra alatt, s nekem is két hatalmas orgazmusban volt részem. Szex után mindhárman letusoltunk, aztán egy darabig feküdtünk az ágyon, beszélgettük, s végül arra jutottunk, havonta egyszer megismételhetnénk ezt a dolgot.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!