banner

Nudi, és pucérkodás a szabadban




Feleségemmel tengerparti nudista kempingbe mentünk pihenni. A faházunk alig 150 méterre volt a tengertől. Katicám korábban szép V fazonra borotválta a punciját, de most a kedvemért teljesen csupasz puncival jött.

Nagyon sokan megnézték a szép dombocskáját, de szerencsémre nagyon sok nő hasonlóan csupaszra borotváltan napozott. Többen voltak, akik még a csiklójukat is le szerették volna barnítani, ezért nem kimondottan összezárt lábbal napoztak. Tetszett ám a látvány! Katicám is hagyott némi helyet a combjai között. Azt már indulás előtt elhatároztuk, hogy szeretkezni fogunk a tengerparton. Már első este kimentünk fürdeni. Megálltunk a víz szélénél és elkezdtünk csókolózni. Katicám hamar nedves lett és az én dákóm is peckesen meredezett, amikor észrevettük, hogy tőlünk alig húsz méterre egy fiatal pár

fekszik a homokon, a fiú épp akkor hatolt be a lányba. Sose láttunk korábban mást szeretkezni. Katicám teljesen lucskos lett és a dákóm akkora volt, mint még soha. Néztük, mit csinálnak. Közben Kati előredőlt, fenekét felém nyomta, de közben nézte a párt. Én egy másodperc alatt benne voltam. Dugtunk és közben néztük hogy ők hogy csinálják. Egy idő után a pár is észrevett minket, tetszett nekik, hogy nézzük és közben mi is dugunk. Hamarabb fejezték be, felültek a homokon és néztek minket. Katicám nem bírta visszatertani magát, nagy nyögések között elélvezett, én meg teletöltöttem forró puncikáját. Utána egy jót fürödtünk. A párral nem tudtunk megismerkedni, eltűntek. De nem keseredtünk el, ez volt még csak az első napunk.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Nyári este volt, Ő jött értem kocsival a megbeszéltek szerint, és indultunk is a Balatonra. Sötétedett, beszélgettünk és zenét hallgattunk az úton. A partra érve ledobtuk törölközőinket egy padhoz, majd Ő a farmert fürdőnadrágra...




Egy pénteki késõ õszi délután volt, kellemes langyos idõvel.
Egy könyvel a kezemben a Margit-szigetet céloztam meg egy kis felfrissülésre a heti monoton munka kipihenésére. Talán egy órája üldögélhettem a padon, mikor egy is...




20 éves vagyok! Mindig ki akartam próbálni lánnyal de nem volt lehetőségem biszex vagyok és nem mondtam el senkinek ez bizonyos ideig....

Pár barátnőmmel egy fergeteges bulira készülődtűnk mivel külföldön dolgozom nagy...




Amióta elváltunk, és a kisebbik lányom a volt párommal, Évával, külön költözött, a nagyobbik lányommal, Pannival is megváltozott a kapcsolatom. Korábban szinte csak annyit tudtam róla, milyen jegyeket kapott a gimnáziumban, hiszen go...




Forró, rekkenő hőség volt. Bár már október felé járt az idő, én még mindig a szexibbnél szexibb, mutatósabbnál mutatósabb spanyolos ruháimban, és szexi tűsarkúimban virítottam. Imádtam forgolódni a társaságban. Férfiak erre,...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak