banner

Tímea sex meséje




– Minden hatodik pasit elfogadnám – jelentette ki Hanyatka.
Szájtátva hallgattuk, mint mindig. Egy fejjel mindegyikünknél alacsonyabb volt, ráadásul ő a padon ült, mi pedig körülötte álltunk, de felnéztünk rá.
Aztán meg is magyarázta az iménti megállapítását:
– Minden hatodik pasiban lehet találni valami izgalmasat…
– Amit aztán beléd nyom – morogta valaki a körbeálló lányok közül.
– Úgy is van, hadd jöjjön! – értett egyet Hanyatka.
Mindig csodálkoztam, hogy a cseppet sem szép arcú csaj mitől ilyen sikeres a srácok körében. Pedig a válasz nyilvánvaló volt: szívesen megengedi nekik, hogy kielégülésre használják. Nem is csinált titkot belőle.
Hanyatka volt az első az ismerős lányok közül, aki elveszítette a szüzességét, sőt sokáig egyetlen is maradt. Mindannyian ismertük – mert bárkinek elmesélte – a legelső sztoriját, aztán a másodikat, a harmadikat és a sokadikat is, miközben mi, többiek, még a premier közelében sem jártunk. A többség irigyelte – magamat is idesoroltam –, néhányan pedig csupán kíváncsian hallgatták.
Ezen a napon, amikor kényelmesen elhelyezkedett a tornaterem öltözőjének egyik padján, és elégedetten körbehordozta tekintetét a népes táboron, vártuk már, hogy a lényegre térjen.
Én akkoriban romantikus regényeket olvastam és rövidebb-hosszabb pornó-klipeket néztem, hogy a kettő keverékével közelebb kerüljek a realitáshoz. Az egyik osztálytársnőm átmásolt nekem egy romantikus pornót is – majdnem 2 órásat –, amit végtelenül tanulságosnak tartottam, hiszen nagyon hasonlított a valósághoz: A legkisebb királyfi, miután a palotában már mindenkit megdugott, fehér lóra pattant, és a környékbeli kastélyokban folytatta.
– …a dobókockának is 6 oldala van – okoskodott Hanyatka, bár senki sem értette, hogy mit akar ezzel a hatossal mondani, amikor legmegbízhatóbb hírforrások is 4 fiúról számoltak be. Nem hatról.
Ugyanis az előző nap délutánján Hanyatka és 4 fiú valamiért feltévedt az iskola lezárt, használaton kívüli tetőterébe, és ott bezáródtak egy terembe. Mivel egyiküknél sem volt mobil, este szabadította ki őket a suli gondnoka, aki éppen szemben lakik, és látta, hogy ég a villany az elhagyatott részben.
Az egyik osztálytársnőm – a romantikus pornófilm ajánlója – elveszítette a türelmét:
– Négyből nem is tudtál választani?
– Nééégy…? – Hanyatka apró szeme elkerekedett. – Ja, te a tegnapi esetre célzol? – mutatta felfelé mindkét tenyerét, mert sosem volt erőssége a gesztikulálás.
Vártuk, hogy elmesélje, mi is történt a legalább 3 óra alatt, ehelyett el akarta intézni egyetlen mondattal:
– Nem kellett választani…
Kicsit csalódottak voltunk, de Hanyatka folytatta:
– …aaannyira akarták.
– Mind a négyen? – Ez érdekelt engem is legjobban.
– Ja – válaszolta Hanyatka azzal a természetességgel, amivel kár lett volna vitatkozni. Hiszen ha történetesen nem egy, hanem négy fiú akar „aaannyira” valamit, azt szerinte teljesíteni kell. Már csak az maradt homályban, hogy tulajdonképpen mit is csinált a minimum 3 óra alatt a négy sráccal, de ezt a kérdést is lezárta, fantáziánkra bízva a részleteket: – Volt ott minden.
– Megnéztem volna… – szólaltam meg a döbbent csendben.
– Igen? – kapta fel a fejét Hanyatka.
A következő napokban többször eszembe jutott az a tekintet, amivel akkor Hanyatka nézett rám,
Az egyik dupla-tesióra után, amikor mindenki sietett az ebédlőbe, én szándékosan visszamaradtam a gondolataimmal, és csak akkor jöttem ki a zuhany alól, amikor a többiek már a kígyózó sor végén álltak. Ilyenkor fordul elő, hogy 10 perc múlva kerülnek sorra, de aki 10 perc múlva ér oda, annak már nem kell várakozni.
A zuhanyrózsa még kiköpött néhány összegyűjtött cseppet, de azt leszámítva teljes volt a csend…
Egyetlen pillanatig!
Hat fiú tódult be az ajtón, és belülről magunkra zárva a lányöltöző ajtaját, felsorakoztak előttem. Azt sem tudtam, hova kapjak a kezemmel, mit is takarjak, mert eddig még egyetlen fiú sem látott meztelenül, most meg hatan bámultak egyszerre.
Vigyorogva, lökdösődve vetkőztek, hátuk mögé dobálva, vagy csak leejtve a ruhákat. Sosem láttam még igazi, élő farkat, most meg hirtelen 6 állt velem szemben. Mert mid a haté nagy volt, merev, és mindegyik kezdett kibújni a bőréből.
A fiúk közül négy megegyezett a Hanyatkával bezáródókkal, ketten pedig eggyel felettünk jártak, és tudomásom szerint szintén megfordultak már Hanyatkában.
Néhány zavart próbálkozás után nem takartam el semmit sem magamból.
– Mit akartok? – Tudtam, hogy gyenge kérdés, de időhúzásnak talán megfelelő.
– Adunk neked egy kis kellemes emléket… – mosolygott kedvesen az egyik, és félig lehúzta a bőrt a farkáról, így olyan lett, mint egy lilás-rózsaszín banán, közvetlenül evés előtt.
A többiek röhögtek, de nem szemtelenül és tolakodóan, inkább feszülten, mint akik nem akarnak rosszat. – „El is hiszem, hogy nem lenne rossz nekik.”
– És ha én nem akarok emléket kapni? – kérdeztem a lehető legtermészetesebb hangomon.
– Kapsz pedig… jó lesz!
Kitaláltam egy újabb időhúzó kérdést:
– Koton van?
Nem lepődtek meg, kész volt a válaszuk, egyszerre ketten magyarázták:
– Kivesszük időben és a seggedre engedjük…
– …vagy a hasadra megy a geci.
Közben rájöttem, hogy hiába húzom az időt, mert ilyenkor nem érkezik felmentés: egyetlen osztálynak sincs tornaórája. Ezt ők is tudták, s nem türelmetlenkedtek, bár a farkuk állt.
– Eleve mehetne a hasamra… – vetettem fel merészen.
Diadalittasan néztek össze, mert úgy értékelték, hogy tulajdonképpen benne vagyok, csak még egy kicsit alkudozni kell a technikán.
– Szűz vagy? – kérdezte egyikük elnézően. Aztán a megértő hang eltűnt, és flegmán folytatta: – Engem le is szophatsz.
Egyre kevésbé érzetem feszélyezve magam, mert hiába álltak előttem meredező farokkal, túlerőben, az kiderült, hogy a szituációban én vagyok a főnök: azt várják, hogy mit engedek meg. Kitartottam az eredeti, menekülő ötletem mellett:
– Mehet a hasamra.
Leültem a padra, és amikor közelebb jöttek, végigfeküdtem. Néztem a farkakat – az eddig ismert 0 típus hirtelen 6-ra változott –, készen arra, hogy bármelyik pillanatban becsukjam a szemem a rám spriccelő sperma elől.
Erősen nedvesedtem, s kíváncsi lettem volna, hogy ezt észreveszik-e a puncimon, de nem mertem megkérdezni.
Két percig tartott. Szinte egyszerre indult meg a csöpögés és spriccelés, közben már azt morogták, hogy kezdetnek jó volt, majd máskor mást is csinálhatunk.
– Szia Timcsi! – köszönt el egyikük, és hamar felöltözködve, röhigcsélve magamra hagytak.
Láttam a padon, hogy odacsöppent árulkodni a punci-nedvem, és elgondolkodva mentem a zuhany alá lemosni az ő nedveiket a nyakamtól a combomig.
– Szia Timcsi! – dugta be újra a fejét az egyik srác. – Lenne kedved folytatni? – És már be is zárta belülről az öltözőt.
Megnyugtató volt, hogy a többiek nem fognak visszatódulni, de tehetetlennek éreztem magam: Hattal elbírtam, egynek meg nem tudom azt mondani, hogy ne fogja meg a cicimet és ne nyalja meg a bimbómat?
Visszafektetett a padra, és cuppanósat puszilt a puncimra, majd elkezdte nyalni. Közben járt a keze, vetkőzött, és a farkát a puncimhoz illesztette.
– A hasamra… – kértem volna, de addigra benyomta, és leste az arcomon, hogy mit szólok hozzá.
Nyögtem. Nem volt kellemetlen, nem is volt jó, de az volt az első – mondhatnám úgy is, hogy hatból egy –, ott, az öltözőpadon.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Hiányzol!
Amikor nem vagy velem csak az emlékek maradnak, azok segítenek, hogy kibírjam míg ismét a karjaidban tartassz.

Függőség?
Egyértelműen az! Bár valaki nekem azt mondta, nincs olyan hogy függőség val...




Amióta elváltunk, és a kisebbik lányom a volt párommal, Évával, külön költözött, a nagyobbik lányommal, Pannival is megváltozott a kapcsolatom. Korábban szinte csak annyit tudtam róla, milyen jegyeket kapott a gimnáziumban, hiszen go...




Nos, szeretném veletek megosztani életem első erotikus történetét. Itt még nagyon kezdő voltam, a történet (szerintem) esetlen, és irreális, nem csak a szereplőkre nézve, a vége meg összecsapott. De ítéljetek ti is, a történet:



Anita a barátnőm mondta, hogy menjünk le este a swinger klubba együtt, ahova járni szokott. Már sokat fantáziált róla, hogy bevezet engem is a végtelen örömök élvezetébe.

Mivel Anita tempóját nem bírtam, a napi 4-5 sz...




- Csendben! Eszter kinyitotta az ajtót és besurrant a lakásába. Este volt már. Tekintettel arra, milyen késő is van, biztos volt benne, hogy a férje már alszik, de nem ez lett volna az első alkalom, hogy téved. A csinos fiatal nő letérde...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak