banner

Perverz feleség fantáziál




Mostanában nagyon ráérek és hogy Lilibaba is megnőtt egy picit és önállósodik több időm jut magamra, és pláne fantáziálgatásra is. Aki olyan aktív életet élt mint én, annak kicsit uncsi lehet egy sima nyitott kapcsi, még ha szabad is a kalandozás mindkét félnek. Értve azt, hogy Róz van nekem, meg ugye az alkalmi pasik.

Egyik éccaka megint összejöttem kicsit a Pistával, mert Fecó úgy döntött, hogy egyedül bulizik, és én se akartam unatkozni. Megegyeztünk, Fecó lépett, Pista gyütt. Nekivetkeztünk. Közben ment a meccs a tévében, és úgy csináltuk, hogy ő lássa a tévét, ez milyen baró, nem? Szóval derékszöget alakítottunk és így elérte a kezével a puncikámat és közben a farka is lazán dolgozott bennem. Ő oldalt volt én meg hanyatt. Engem a meccs nem izgatott, de eszembe jutott, hogy milyen lenne két pasival eccerre. Becsuktam a szemem arra gondoltam, hogy 69-est alakítunk Pistával, és közben belép a Fecókám... Gól!!!

A képzeletemben Pista vadul nyalogatott... ahol most ugye az ujjai csiklózott és már tocsogtam... és beugrott a Fecó is a lábam közé és beakasztotta a lomposát és kanfasztikus hármast alkottunk! Amikor elképzeltem, hogy eccerre nyalnak és gyömöszölnek is, akkor akkorát élveztem, mint a rosseb. Éppen elkezdtem sikoltozni, amikor belépett a Fecó... nyavalya se tuggya, hogy miért ért ilyen korán haza... Láttam, hogy Fecókám is be van állva, meg állt is rendesen a dákó, hát gyorsan felvázoltam neki a helyzet állását, hogy aztán minden álmomat valóra válthassa... Juhéjjj!!!!



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Történetem és egyben egy új,màs gondolkodàsmód kezdete huszonéves korom környékére tehető. Éltem a hétköznapi fiatal,főiskola mellett dolgozó fiúk életét,korombeli szép baràtnőm volt. A nagy nap, amit valószínűleg màr tudat...




Anális módon műveltem a szexet, mintegy finisként alkalmazva azt. Volt egy barátnőm akivel gyakorlatilag ez volt az egyetlen ilyen jellegű érintkezésünk (mármint szexuális). Előtte feljárt hozzám internetezni, és észrevettem, milyen ...




Barátnőd küldött egy történetet. Egy barátja írta. Kellemes kis erotikus történet. Úton voltál, mikor kaptad, csak átfutottad, de berögzült a fejedben. Kicsit már útközben érezted, hogy felcsigáz, de teendőid elnyomták a felébr...




December huszonnegyedikén este meztelenül feküdtem az ágyon és maszturbáltam. Csak fél éve szeretkeztem először nővel, de az életem máris szétesett. Elmaradtak a régi barátok és nem találtam újakat.A szüleimmel nem beszéltem, mi...




Józsi barátom szülinapját ünnepeljük a borospincéjében. Öten Iszogattunk beszélgettünk ment az ökörködés! Éjfél tájt érkezett a táncos lány akit Józsinak szerveztünk. Nagyon izgató táncot adott elő és már csak egy fehér h...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak