banner

Anyu ez a szemét a haverjával megdugott




Erika lányom gyengélkedett matekbol , ezért egy egyetemista srác rendszeresen járt és korrepetálta, ez azonban az eredményein nem látszott meg, ezért a matektanárja felajánlotta, hogy saját akásában foglalkozik vele (jóval drágábban).

Érdekes módon rögtön az elsőalkalom után jelentős javulás volt tapasztalható a jegyeiben. Erika azonban érdekes dolgokról kezdett beszámólni néhány alkalom után. Tanár Ur melegen érdeklődött Erika fiúzási szokásai iránt (majdnem 13 évesen kimondottan nőies alakja van, szerelmeit azonban egyenlőre a TV-ből választja, pillanatnyilag a fiatal Tom Cruise-nál tart, de volt már műsoron a fiatal Sztankai, a Bors-bol és sokan mások ). Végül úgy döntöttünk, hogy a párom, vagy Rita (az albérlőnk , neki is van egy Erikához hasonló korú lánya ) viszi korrepetálásra, és én megyek érte. Mindezt úgy, hogy Tanár Ur biztos, hogy észrevegye.

Egy szép kora tavaszi napon Erika sírva rohant ki az épületből:

- Anyu ez a szemét a haverjával megdugott.

- Na mutasd a bugyidat

(Gondoltam újabb kifogás a matek ellen, bár hogy a kedvenc blúzát megtépte ez ellen szólt, mivel a ruhájára mindig is kínosan ügyelt)

Elég volt a szoknyáját felhajtani, máris láthatóvá váltak a vércsíkok, illetve jól érezhetővé e spermaszag.

- Ezt a Tanár Ur tette veled?

- Igen, meg egy haverja...., de az már el ment.... Le is filmezték az egészet... Nem is fájt annyira,.. de nagyon nagyon megalázottnak érzem magam... A másik pasas rendőr egyenruhában jött...

Erika Kb 5 perc alatt kisirta magát.

Ezután hívtam a rendőr barátunkat, hogy ilyenkor mi a teendő. Azt javasolta, ne tegyünk feljelentést, mert rengeteg huzavonával jár, Erikának ekégvolt egyszer végigélni az eseményt, ha leht másképp intézzük el . Nincs szolgálatban, szivesen meglátogat bennünket. Elmondtam neki hol vagyunk.

Ezután hívtam Ritát, akivel évek óta harcművészetet tanulunk, illetve oktatunk. A tanitványaink nagy része rosszlány , mióta ez a csoport működik azon a környéken nagyon megritkultak a pervrz vendégek .

Mondtam Ritának, hogy tűsatkúban, és miniszoknyában jöjjön (ebből tudta, hogy esemény várható).

Amíg a csapat összegyűlik Erikát haza akartam vinni, és megmosdatni, azonban kiakarta venni a részét az eseményből így mocskosan .

10 perc mulva együtt volt csapat. Az ajtón Béla kopogott, mívelőelőször járt itt. Tanár Ur gyorsan kinyitotta az ajtót, mi meg bezúdultunk. A videókamera éppen a tvre volt kötve. Amíg Rita a Tanár Urat leültette , Erika elindította a filmet, amelynek Ö maga volt a főszereplője. Pár kocka után kikapcsoltam, és kérdően néztünk a másik szereplőre. Erika azonban otthonosan kinyitotta a szekrényt és nég pár hasonló kazettát vett elő. Ezek némelyikén ismerös lánykák szerepeltek. Ezek szüleit felhívtuk, és megkértük jöjjenek ide.

Amíg a társaság gyülekezett a Tanár Urat megkértűk maradjon ülve, ha megpróbált felálni, egyszerüen visszaültettük. A vége felé már vinnyogot félelmében, pedig eddig semmi fájdalmasat nem tettünk.

Kb fél óra múlva a társaság teljes lett. A szoba megtelt szülökkel. Kiderült, hogy nem mindenki tudott arról, hogy a lányát megerőszakolták. Aki tudott azt a rendrők győzték meg arról, hogy ne tegyen feljelentést.

Ekkor elindult a műsor . A szülők egyenként kezelésbe vették a házigazdát . Ha az megpróbált védekezni Ritával lebeszéltük róla . Természetesen a sort Erika nyitotta egy orronfejekéssel. Ennek azonnali hatására házigazdánk megszünt szobatiszta lenni. A sort én zártam egy tökönrugással. A cipőm sarka átszúrta és kettészakította a Tanár Ur zacsiját, ami azonnali eszméletvesztéshez vezetett, viszont a vérzés azonnali ellátást igényelt. Amíg az ájulás tartott kihasználtuk az alkalmat, és a Tanár Ur mundkét lába eltötrt. Rövidesen magához tért. Ekkor megbeszéltük, hogy szülői értekezletre jöttünk, és ebben az állapotban találtuk. Nem kellett győzködni Ő is így emlékezett. Igy bevittük a korházba. Az ismeretlenek a tv-t a kamerát, és a kazettákat tönkretették, egy kivételével, amin a rendőr haverja látszott. Ezt Béla diszkréten eltette. (Pár hete olvshattátok az újsgban, hogy egy rendőr fogait ismeretlenek kiverték, és csúnyán megverék, az illető verés elött vészesen hasonlított a kazettán látható személyre).

A Tanár Ur nem ment vissza tanítani az iskolába, a betegállomány után más városba költözött, és más szakmát tanult.

Mikor hazaértünk Erikát megfürdettük, és Rita - aki nőgyógyász - alaposan megvizsgálta. Szerencsére nem talált különösebb sérülést, szonban adott neki egy esemény utáni tablettát a biztonság kedvéért.

Az éjszakát az események értékelésével hatalmas beszélgetéssel töltöttük. Párom aznap éjjel nem jött haza. A beszélgetésen Erika Rita és én voltunk jelen valamint Kati Erika lánya.

Katit feldúlta, mikor megtudta, mi történt a délután. A beszélgetés után mindketten megbékélve mentek aludni, és békésen aludtak délig.

Erika nem a párom gyermeke. Bár már akkor is együtt voltunk, az történt, hogy az egyik fiatal barátnőm a szüzességével akarta a 14. szülinapján meglepni az udvarlóját, és megkért, hogy segítsek neki . Úgy adódott, hogy végig ott maradtam, és az udvarlótol én is megkaptam a magamét , azonban az óvszer kiszakadt. Mivel amúgy is gyermekvállalásra készültünk, megszületett Erika. Erről eddig csak mi ketten tudtunk Párommal (Erikának azóra 3 húga született a Páromtól, Ök ezt az évet Angliában töltik a növéremnél).

Este Erika megkért minket, hogy had aludjon velünk (erre már évek óta nem volt példa). Természetesen ebből sem lett alvás, hanem hatalmas beszélgetés.

Hajnaltájt jött elő a farbávl:

- Anyu dugnátok egyet a kedvemért? Olyan vacak volt a két perverz alatt vonaglani, Ti meg annyira odavagytok egymásért. Szeretném látni milyen a jó szex

- Hát drágám, ha a kedvedért szexelünk at már messze nem ugyan az. A jó szex attól válik jóvá, ha két ember egymás, és saját örömét keresve bújik össze. Ha más kedvéért az már pornográfia

Ezen aztán elfilozófálgattunk reggelig különös tekintettel

Erika fogantatásának körülményeire.

Érdekes, hogy mire Erika sebei begyógyultak, a lelki problémákon is többé-kevésbé túljutott.

Másnap amikor hazaértem fura zajokat hallottam a nappaliból. Amikor beléptem éppen Erikát, és Katit találtam 69-es pózban, szorgalmasan nyaltak egymásnak, valószínüleg a csúcshoz közel. Amikor észrevettek, riattan rebbentek szét. Ne ijedezzetek, úgy is el kell mennem egy óra múlva jövök

A bevásárlás majdnem két óráig eltartott. Mire hazaértem mindketten továbbra is meztelenül voltak, de rendet csináltak, és a lecke felett ültek.

- Na milyen volt?

- Hát ez új élmény volt. Most mi lezbik lettünk?

- Nem drágáim. Ti csak kipróbáltátok milyen. Akkor sem vagytok lezbik, ha tetszett, sőt akkor sem ha megismétlitek, hiszen mindketten nyílvánvalóan a fiúkat szeretitek. Amig az Igazit keresítek legyen örömötök egymásban. Néha mi is összebújunk Ritával, mégis határozottan heteroszexuálisak vagyunk. Az ember kicsit ilyen, kicsit olyan.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Már elég régen történt amikor a feleségem kórházban volt hosszú hetekig ezért úgy döntöttem hogy neki állok felújítani a házunkat.Kicsit gondba voltam voltam hogy addig hol alszom majd.Másnap anyukám felé mentem a munkába üzletk...




Egy időben nekem gyakori fantáziám volt az élettársam haverjával egy erotikus jelenet. Ezzel a fiúval a párom miatt találkoztam sokat, volt egy időszak, mikor naponta, és órákat beszélgettünk. Idővel kiderült, hogy nagyon sokat tudun...




Még 18 éves koromban történt mikor a szomszédunkban élő Nelli áthívott magához egy este. Válófélben volt és problémája akadt a számítógépével, ezért hát felhívott a mobilomon mondván, hogy hátha meg tudnám javítani és ő ...




Pár cimborával a Balatonon töltöttünk egy hétvégét. A szállásunk egy kollégiumban volt, két ágyas szobákban. Mivel páratlanul voltunk, én maradtam egyedül az egyik szobában. Az épület fent volt a hegy tetején, gyönyörű kilát...




Amikor az optimizmust valaki kiradírozza a szótáradból, mikor a depresszió veszi át az uralmat érzelmeid mezején, gyomrod görcsben, szemed könnyben, lehet, akkor vár reád valaki a kanyarban.

Gyógyírt kerestem a válás ut...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak