Kivertem a faszom
Hét éve történt az eset. Akkor 18 éves voltam és három napot a keresztszüleimnél töltöttem. Egész jól éreztem magam az unokatestvéreimmel, sokat marhultunk.
Egyik este kimentem WC-re, amikor hallom, hogy a szomszéd fürdőszobában zuhanyozik valaki. A két helység között egy szellőzőrács volt, amely olyan 2 méteres magasságban volt. Lehajtottam a WC ülőkét és ráálltam. Ahogy átnézek, látom, hogy a fürdőszoba távolabbi sarkában (ami úgy 4 méterre lehetett) éppen keresztanyám zuhanyozik. Tudni kell róla, hogy ő akkor 38 éves olyan 170 cm magas és 65-70 kg lehetett, tehát egy telt idomokkal rendelkező nő volt.
Arcra is elég szép volt, mellei és feneke pedig test-súlyának megfelelően az átlagtól kicsit nagyobbak, teste pedig napbarnított volt. Nekem pont az ilyen nők jöttek be. 2-3 perc múlva egyszer csak azt vettem észre, hogy áll a nemi szervem. Tudni kell hogy ekkor még szűz voltam, így elég gyakran maszturbáltam. Több sem kellett nekem elővettem a nemi szervem és a megszokott mozdulatokkal húzogattam rajta a bőrt, közben pedig gyönyörködtem a látványban és fantáziáltam. 2-3 perc múlva el is mentem és telilőttem a WC fali-csempéjét.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!