banner

Meglestem a barátnőm




A barátnőm a ház melletti padon várt két szomszédunkkal. Mire végeztem a közeli boltban, és odaértem, egy videót néztek Panna, a szomszéd lány telefonján. Első pillantásra érdekes lehetett, legalább is nagy izgalommal vegyes zaklatottsággal nézték.

Mint Panna elmondásából kiderült, a szomszéd háztömb egyik lakója készítette barátjával a felvételt, és valahogy felkerült egy megosztóra. A fiúk hamarosan meggondolták magukat, és törölték a videót, de Panna megszerezte egy osztálytársától, aki időben letöltötte magának. Ezt mutatta meg a barátjának, majd Timinek is. A felvétel egy iskola sportöltözőjében készült, ahol a délutáni futballedzés után maradtak, és komolyan berúgtak. A két, tizenéves kora végén járó fiút én is ismertem, de csak köszönő viszonyban voltunk, és néha láttam őket focizni a társaival a közeli aszfaltos pályán. Bevallom, néha az volt az érzésem, hogy Timi többször ragad az ablakban egy-egy ilyen tavaszi vagy nyári utcai mérkőzés alkalmával, de ő mindig elhessegette a gyanúmat. Különben is, egy iskolába jártak egykor az egyikkel, akit nevezzünk most Norbinak.

A felvételen Norbi volt a hangadó. Focizott már régóta, és ennek megfelelően kisportolt, de számomra nem éppen szimpatikus figura volt. Hanyag, menőző, többször tiszteletlen, egyszóval: nem túl szimpatikus. Ő volt Timi évfolyamtársa, míg meg nem bukott.

Timit, akivel a kapcsolatunk már évek óta tartott, és akivel a legjobbnál is jobb volt, ugyanúgy csókkal köszöntöttem. Hamar beavattak a felvétel történetébe, és maguk közé hívtak, társul a méltatlankodásukhoz. Norbi és a barátja két megbontott üveggel egy pingpongasztalon, ők maguk pedig trikóban, vagy anélkül, rövid, futballhoz való nadrágban. Éppen húzóra itták kis műanyag pohárból a töményet, és felváltva vették, ahogyan a másik iszik. A lányok rosszallóan bírálták a látottakat. Panna szabadszájúbban, Timi inkább visszafogottabban, de nem kevésbé meggyőzően. Panna barátja egyszerűen csak kinevette a látottakat, én pedig önmérsékletet tanúsítva inkább halkan figyeltem.

Rövidesen Norbi is megszabadult a trikójától, a barátja pedig vihogva figyelmeztette, hogy nem a kis barátnőjénél van, ne vetkőzzön tovább. Norbi erre a részegek teátrális stílusában belelendült a hencegésbe: Máshol nem is kell! A kiscsaj úgy nyomja, mint a gép!

Erre Panna sajnálkozva felszisszent, és Timi is hangot adott sajnálatának, amiért a lányt a nyilvánosság előtt, vagy ha már nem is elérhető a felvétel, de a barátjának kibeszéli Norbi. A lányok lecsendesedtek, és hallható volt a folytatás:

Az első farok volt az életében, de hamar beletanult! Olyan hálásan nyög, amikor tolom neki, mint eddig egyik csaj sem!

Persze a másik fiú csak vihogott rajt, és rákontrázott: figyelj, amilyen kerek segge van annak a kiscsajnak, be sem ér a farkad közé, hogy eljusson a lyukig!

Norbi nem hagyhatta hogy csorba essen a hírnevén, így a maga túlzottan is közvetlen módján azonnal megmarkolta a nadrágján keresztül a szerszámját, és imitálta a húzogatását. Szerinted ez nem ér be a lyukig?! Felállítja a kiscsaj, aztán már ültetem is bele! Geci, az a finom nedves punci, ah... erre az öltözőpadon szétvetette a lábait, és tovább ingerelte magát.

A barátja nagy röhögések közepette elkezdte venni csak a nadrágot, amin keresztül már kirajzolódott Norbi farka. A fiú rámarkolt, és a szöveten keresztül a kamera felé tartotta: Vagy belecsüccsenik, vagy hátulról kitolatom vele a seggét, és úgy dugattyúzom meg vele. Olyan hamar nedvesedik baszdmeg!

Panna barátja elkezdett kellemetlenül helyezkedni, és egyre lenézőbb hangsúllyal méltatlankodott. Hogy ilyen parasztokat!

Milyen igénytelen! vágta rá Panna, amire Timi helyeselt. Szégyen!

Figyeltem a lányokat néha, hogy nézik a fiút a kijelzőn, ahogyan egy szál nadrágban izgatja magát a ruhán keresztül. Úgy gondoltam, hiába elítélendő amit csinálnak, a látvány mégiscsak tetszhet nekik. Megint féltékenynek éreztem magam, mert idegesített, hogy a kedvesem más fiút néz ilyen helyzetben, de azért nem volt nehéz túltennem magamat rajt, hiszen ez egy egyedi eset.

Norbi a videón ivott még egy jó nagy kortyot az átlátszó üvegből, aztán felkiáltott: Andi lyukára, és a kurva jó kerek seggére! A vihogás után a barátja vette a saját arcát a kamerával. Akinek nem tudjuk, hogy a méretes seggétől befér-e a fasz a lyukig!

Norbi erre benyúlt a nadrágjába, és kibuktatta belőle a már merevre húzkodott férfiasságát, a barátja meg egyből ráállt a kamerával. Nézd már meg, szerinted nem ér be a lyukig?! Eközben fogta, és az egyenesen álló farkat lefelé állította, hogy teljes hosszában megmutathassa. Hosszú, merev rúd volt.

Na jól van! mondta Timi. Hát ebből ennyi elég volt. De Panna visszafordította a fejét, és mondta: Nézd, most nézd, a hülye mit csinál!

Timi visszafordult, és ismét a képernyőre meredt. Norbi már ütemesen húzogatta hátra a farkát, és lassan újra meg újra előkerült a makkja. Nem is tette el, mikor az utolsó kortyokat kiöntötték az üvegből, és az utolsó pohárral fölhajtották.

Mit mondtál, mire is? kérdezte a másik fiú. Andi lucskos pinájára, és a jó kerek seggekre! mondta Norbi. Az olyan kerek seggek a legjobbak, mint ami Andinak van! Azokat a legjobb hátulról gyömni. Van még pár csaj akit ismerek, akinek ilyen van, azokat is ki kéne próbálni! Aztán felhajtották az italt.

Engem bár nem mutattam, de ez az utolsó mondata botránkoztatott meg leginkább. Timinek ugyanis szintén olyan szép, és nagyon kerek feneke van, mint az ő barátnőjének. Nem nagy vagy lógós, hanem kiemelkedő és kerek. Timi is biztosan érezte hogy a fiú akár rá is gondolhat, és szerintem zavarában, vagyis hogy azt leplezze már belőle is kibukott: Hát ezek ketten gusztustalanok!

Felállt, aztán folytatta: Nem tudom, ha valaki tudna erről, mondjuk a sporttanár, vagy az igazgató, nem rúgná-e ki őket egyből.

Hát ja, de azért szemétség lenne megmutatni. mondta Panna.

Szerintem is. Elég nagy baj az nekik, hogy ilyen hülyék. mondtam én, és próbáltam valahogyan zöld ágra vergődni a történtek után.

Lassan összekészülődtünk, és felmentünk a lifttel. Elköszöntünk Pannáéktól, és végeredményében hazaértünk. Én hosszú napon voltam túl, de még volt egy kis dolgom a gépemen. Előfordult ez néha, és ilyenkor, hetente legfeljebb egyszer Timi valami filmet néz és pihen, míg én a nappaliban a gépen megvágom egy ismerősöm videóját. Nem nehéz munka, csak hosszadalmas. Főként, hogy meg kell várni míg átszámolja, és azért a végeredményt is megnézni. Aznap is így volt. Még kora délután végeztem, de az átalakítás elindítása után rövidesen elaludtam. A kimerültség...

Mikor felébredtem, még volt több, mint egy óra a végéig. Mikor végez a gép, hangjelzést szokott adni, de ennek még a közelében sem voltam. Kinéztem az ajtó felé, és láttam, hogy Timi behajtotta. Így szokott tenni, mikor nem akar felébreszteni azzal, hogy tesz-vesz. Felkeltem, és kimentem az előszobába, de láttam, hogy a háló ajtaja is be van hajtva. Timi, hogy ne ébresszen fel az ajtózár nyelvének a jellegzetes kattanásával, azt is inkább csak behajtotta. Mivel a légmozgás teljesen behajtani nem engedi, hanem hagy egy éppen csak milliméteres rést, belestem. Timi az ágyon feküdt, háttal, kezében a telefonnal, és nézett valamit. A hallgató az egyik fülében volt, és hallottam a kiszűrődő jellegzetes bedugós fülhallgatóból jövő ciripelést. Mikor jobban megnéztem, már láttam, mi megy a képernyőn. Azt a videót nézte, amit Panna mutatott, még lenn a padon. Nagyon megilletődtem. Elfogott valami kellemetlen, féltékeny érzés, és nem tudtam hogy mit kellene kezdenem. Timi nem hallotta meg hogy felébredtem, hiszen számított rá, hogy csak egy óra múlva fogok a program hangjára. Éreztem, hevesebben ver a szívem, és a lélegzetem is felgyorsult. Csendben maradtam amennyire csak tudtam, bár lelkiismeret furdalásom volt hogy meglesem Timit mikor nem számít rá. Nagyon vártam hogy ahhoz a részhez érjen a film, amikor Norbi úgy beindul, hogy előkerüljön a farka is. Nem tudtam igazán eldönteni, hogy mit érzek. Norbira eddig is féltékeny voltam, hiszen Timi annyiszor nézte őket, mikor a pályán fociztak, de tudtam, hogy egyáltalán nem olyan lány, aki miatt féltékenynek kellene lennem. És végül is az a helyzet, hogy megleshetem nem csak lelkiismeret furdalást okozott, hanem egy egészen más érzéssel is eltöltött. Együtt vagyunk már több mint két éve, de nem lestem meg soha. És ez a leselkedés, ahogyan magamat mentegettem szerintem egy bocsánatos bűn. Ha felkel az ágyból és visszaosonok a gép elé úgy teszek, mint ha meg sem történt volna. Amit ő csinál, hogy visszanézi a videót, az sem más, csak egyfajta leselkedés. Mintha két fiút meglesne az öltözőben. Ha erre gondoltam, persze féltékenység töltött el. Sportos testű fiúkat néz, akik közül az egyiket személyesen ismeri is, és aki rövidesen a kijelzőn a farkát is előveszi, hogy előtte húzogassa... És ha ez nem elég, arról áradozik, hogy pont olyan fenekű lányokat szeret megdugni, mint az én Timim.

Hogy hogy nem, maradtam, és tovább vártam. De egy idő után nem csak a lélegzetemben és szívverésemben éreztem, hogy megtelek feszültséggel, de a nadrágomban is. Elkezdtem olyan szemmel látni Timit, ahogyan talán soha nem akartam, de most, mikor láttam, mégis nagyon elkezdett izgatni. Egy lány, akinek a fantáziáját talán megmozgatja más is. Szerencsére, csak egy kijelzőn, és otthon a négy fal között, de ez a csak is több volt mint elég ahhoz, hogy én is felálljak... Nem tudtam türtőztetni magam, és a kezem ugyanúgy rátapadt a nadrágomra, mint ahogy a kijelzőn történt.

Mikor jött a rész, amikor előkerült Norbi farka, Timi kissé magára húzta a takarót. Nem láttam egészen jól, de egy idő után világossá vált, hogy a kezét bennhagyta a takaró alatt... Már sejtettem, hogy mi fog következni annak ellenére, hogy általában nem szokott magához nyúlni... A kijelzőn már ott volt a fasz, amit Norbi húzkodott. Az is rátett egy lapáttal a helyzet izgalmára, hogy mikor a többiekkel néztem, láttam, hogy nem csak az alkata előnyösebb mint nekem, de a farka is méretesebb az enyémnél. Timi keze meg-megmozdult a takaró alatt, és úgy láttam, hogy oda-vissza végigsimította magát. Aztán jött az utolsó ivós rész a videón, meg amikor Norbi a kerek seggű, megdugni való lányok között valószínűleg rá is célzott, és Timi keze elkezdett gyorsabban mozogni. Mikor vége lett a videónak, ő nem állt le. Kis ideig, talán fél percig is simogatta még a puncit, amit én szoktam esténként megkapni. Haragudni valahogyan nem tudtam rá abban a pillanatban, viszont annál jobban felizgultam. Persze belegondoltam, hogy most biztosan Norbi képernyőn látott farkát kívánja magába az enyém helyett, de betudtam ezt is egy olyan ártatlan bűnnek, mint amihez az én leskelődésem hasonló.

A punci izgatását abbahagyta, és újra elindította a videót, de már csak attól a résztől, ahol Norbi a farkát kezdi el fogdosni a nadrágon keresztül, és húzogatni. Már végig dörzsölte a kis punciját. Közben nem csak a képet nézte, hanem a hangot is hallgatta, és biztos vagyok benne, hogy az is izgatta. Azokban a percekben arra gondoltam, hogy legalább annyira izgathatja hogy az ő feneke is olyan méretű és kerek, mint amiről a fiúk beszélnek, mint annak a faroknak a látványa.

Az egész helyzet, és Timi masztijának látványa kőkeménnyé meresztette a farkamat. Nem tehettem róla, magamhoz nyúltam... Miközben a kedvesem más fiúról fantáziálva masztizott, én a farkamat vertem. Elképzeltem, hogy mire gondolhat Timi. Talán arra, hogy Andi helyett ő Norbi barátnője, vagy leginkább arra, hogy őrajta is végigmegy, mint a többi lányon, akikről beszélt? Láttam, már nem csak a csiklóját dörzsölte, hanem mélyebb mozdulatokkal biztosan feldugta magának az ujjait is. Jól beleélhette magát a fantáziájába. Megint véget ért a videó, de ő már egyre gyorsabban járatta a kezét. Visszatekerte, de addigra, mikor már előkerült a fiú farka. A telefont egyre görcsösebben szorította, és a teste is kezdett feszülni. Én is éreztem, hogy ezt nem bírom tovább, el fogok sülni...

Timi mintha a képernyőt is simogatta volna már, vagy legalább is ezt láttam, vagy hittem. Úgy gondoltam, a képernyőn simogatja a fiút, vagy az álló farkát. A fülében pedig duruzsol az, amit olyan szívesen hallhatott tőle: ismer még lányokat, akiknek ilyen segge van. Jól meg kellene őket is dugni. Timi ilyen, és abban a percben gondolatban meg is engedte Norbinak, hogy megdugja őt is. Ő pedig csak ujjazott majd a csiklóját dörzsölte, és megfeszült a teste. Én erre a pillanatra vártam, nem fogtam vissza magam tovább. Húztam néhány utolsó nagyot a farkamon, és az elélvező barátnőm látványára kivertem a farkamat. A makkom elé tettem a kezemet, míg a másikkal mozgattam fel-alá, de alig tudtam mind felfogni a spermát, ami kijött. Végig Timit néztem. Ahogyan megfeszül a teste többször, és halkan kiad néhány élvezetes hangot, a gyönyör miatt. Nagyjából egyszerre csendesedtünk el.

Én, mivel nem akartam hogy észrevegyen, mikor elernyedve feküdt már az ágyában, halkan ellépdeltem a nappaliig. Ott megtöröltem a kezemet, és visszarogytam a fotelbe, ahol elaludtam. Egy pillanatig aggódtam, hogy nem tudok alvást szimulálni, de annyit kivett belőlem ez az alapos élvezés és a kaland, hogy mégsem okozott gondot. Valószínűleg Timi is ágyban maradt, és aludt egyet a megkönnyebbülése után, mert nem hallottam kimenni. Mindketten elaludhattunk a történtek után, és mikor végül felébredtem a gép hangjára, Timi azzal a csókkal fogadott az ágyban, amivel mindig is.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Hétfő reggel volt már megint új hét, kinek van kedve fel kelni? A másik oldalamra fordultam és aludtam volna tovább, de már nem tudtam és eszembe jutott, hogy nem is fogunk felelni, mert hétvégén kirándúlni voltunk és az oszink besz...




A kukkolás bűn? De hisz csak véletlen volt! Tanár úr, ne büntessen érte!
Hűvös nap volt aznap, mindenki kabátban volt, sapkában, sálban, ő is azt az idióta, usánka-szerű bojtos valamit hordta a fején. Abszolút nem illik hozz...




a munkatársi kapcsolat különös. Különös dolgokat hoz az élet. Az irodaházban együtt dolgozók közt néha megpezsdül az élet....

Történetünk egy irodaházban kezdődik. Egy amerikai stílusú irodában egyik nap egy új ...




- Áhh, nem. Biztosan emlékszem rá, hogy nem! - rázta Ágnes a fejét.
- De, hidd el, hogy így van! Tudod mit? Akkor fogadjunk! - vágtad rá te.
- Úgyis én nyernék... - mosolyodott el Ági, és lemondóan legyintett.
- Ha...




Egyedülállóként elég gyöngén álltam anyagilag, és némi jövedelem kiegészítésként szövegszerkesztést vállaltam egy kiadóknál. Elég gyors vagyok, meg precíz is, az elso legépelt munkám után aztán sorozatosan jöttek a kézirat...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak