banner

Dagi csajjal




A hipermarketben, ahol régebben dolgoztam, volt egy pénztáros csaj. Tizennyolc évesen, úgy 160 centis magassággal lehetett majd százkilós. Dagadt volt rettentesen, hatalmas, nadrágrepesztő segg, zsírpárnás-úszógumis derék, rezgő hájhurkák a pocakon, eszelősen nagy, megereszkedett, lógó csöcsök. Arca pufók, szája vastag, lefittyedő. Hosszú, sötét göndör fürtjei voltak.



Mindehhez a buksza rövid, combtőig érő szoknyában, szűk-kivágott felsőben parádézott. Kifestett arcán napszemüveg. A bőre mélybarna volt, rendszeresen járt szoliba, azon csodálkoztam, hogy nem szakad le alatta a napágy. Mivel tudta, hogy nem a férfitekinteteket vonzó plázacica, így az volt a szexepilje, hogy könnyen és bármire megkapható volt. Ha valaki csak ránézett, máris széttette a vastag, dundi lábait. Amikor én sorra kerültem, megvolt már a raktárvezetőnek, a vagyonőrök, férfi eladók közül legalább háromnak, plusz az egyik tehersofőrnek is.



Elhatároztam hát, beállok a lyuksógorok csapatába. Rámtört a kúrhatnék, az ügyeletes barátnőimre mindig hamar ráuntam, fizetős muffra pedig épp nem volt lóvém. Nyár volt, Csilla éppen leadta a műszakot, a kövér bulákra jellemző lusta csípőriszálással vonaglott kifelé. Előtte már fűztem, vihogtattam kicsit, nyomtam neki egypár közepes poént. Röhögcsélt, de nem igazán beszélt sokat - nem volt egy IQ-bajnok - sokkal inkább a testével kommunikált. Kipattintotta az egyenköpeny felső gombjait, belátást engedve lökhárítóira. A pénztár előtt ülve ollószerűen kitárta húsos combjait, elővillantva a vérpiros tangabugyi által fedett, szemlátomást borotvált pináját. Elégedetten heherészett, látván a hatást, amit a kissé löttyedt domborultai gyakoroltak rám. Tényleg kezdett felegyenesedni a cerkám, ilyen mangalicát úgyse basztam még, hát miért ne?



Mentünk a női öltöző felé, knémileg lemaradva, a többi bige már elhúzott. A folyosón diszkréten csöcsörésztem kicsit, rácsapva a fenekére. Ingerkedve rázta a testét, behúzva a helyiségbe. Nem vesztegette az időt, a kulcs elfordítása után, a munkaruhát letéve rögtön elém térdelt, sliccemet lehúzva rástartolt a brokira. A többiek mesélték, hogy jól szopik, hát ez tényleg igaz volt. Bő nyállal, cuppogósan dolgozott rajta, engedve, hogy a mandulájáig letoljam a faszt. A napszemcsit az orra hegyéig csúsztatta, így a vizuális kontaktus is megvolt. Dülledt, világosbarna bociszemeivel nézte az élvezettől torzuló fejemet. Hogy a lompos preparálása megtörtént, ő is nekivetkőzött. Félredobta a rucikat, lerúgta a magassarkút, bugyiját is a padra tette. Csak a melltartó volt rajta. Én is kihámoztam magam a ruhákból, csak a zokni maradt.



Rendesen izzadt a csajszikám, a rárakódott zsírtól puffadt vénuszdombja is kipállott némileg, de azért kinyaltam, amíg csak bele nem fáradt a nyelvem. Csilla lucsokban úszva nyögött, fejemet combjai közé befúrva orromat megcsapta a penetráns testszaga, ami csak jobban begerjesztett. Koton fel, aztán négykézlábra állítva, párzókutya figurában kúrtam, egyre hangosabban sikoltozott. Rengett a hája, ahogy jól szétdugtam a picsáját. Kibéleltem a más szerszámok által valamennyire bejáratott popsilukát is. Visított, mint a disznó, legalább háromszor eldurrant a pecke. Én meg ziháltam, mint egy kanos hímgorilla.



A végén tudta, mi a dolga. Gumi le, elémguggolt, így állatias hörgéssel belelőttem a kitátott, vastag ajkai közé. Lenyelte a fehérjedús hormonjoghurtot, aztán felállt és öltözni kezdtünk. Kár lett volna elmulasztani ez a potya numerát.






- Mondd már el!
- Neeem... - ingatta a fejét Enzós Niki, és a falról lógó jelmezeket nézte. - Ne is faggass.
- Na jó - hagytam rá, és levettem egy iskoláslány-jelmezt az egyik fogasról. - Ehhez mit szólsz?
- Hát.....




A harmadikos középsulis osztálykiránduláson történt. Azt tudni kell, hogy osztályunkban a lányok kisebbségben voltak, mivel a suli műszaki beállítottságú, ezért érthető módon harc ment a csajokért. Mindenki előre kitervelte, hogy...




Már kihúzott az állomásból a vonatom, már lehiggadtam a kezdeti feszültség után. Konferenciára indultam Marseille-ba. Kényelmesen elfészkelődtem a puha ülésen, a fejemet betámasztom a sarokba. Lehunytam a pilláimat, és hagytam, hogy...




Be van kötve a szemed. És az a gondolat felizgat-e, hogy egész finoman fújkálom a szeméremdombodat? Már forró vagy a gondolattól, hogy évezni fogsz, és a szellőcske borzongat. Ez mégjobban felizgat. Hopp, de van itt egy kis tojásvibrát...




3 héttel később történik ez az esett a korábbinál.Közelgett már 6. szülinapom.Fel kutattam az egész házat hogy megkeresem az ajándékomat mert tudtam anya már megvette nekem . Már csak az ő szobája volt hátra.Bementem és kutakodni ...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak