Kitalált történet, kitalált szereplőkkel
Még betértem a közeli kisboltba egy jó erős feketéért, mielőtt feléjük vettem volna az irányt. Szeptember vége volt, az esték már hűvösek, én pedig mindig is fázós voltam.
A gőzölgő kávémat szürcsölgettem, rágyújtottam, váltottam még néhány szót telefonon egy-két ismerősömmel és szép lassú léptekkel haladtam úticélom felé. Este hét körül volt, nemrég szálltam le a vonatról, hátra-hátra sandítva a vállam mögött. Valahogy mindig is volt bennem egy kisebb félsz, ha az éjjel-nappal nyüzsgő fővárosba kellett jönnöm a vidék lassú, kellemes nyugodtsága után. Nem szerettem itt lenni, nagyon nem. Írtóztam a levegőtől, ami minduntalan kaparta a torkomat, megőrjített a soha múlni nem akaró robaj, kellemetlenül éreztem magam egy-egy véletlen elkapott türelmetlen pillantás után. Mindig mindenki siet, bárkire pillantok feszült, ideges. Átragad rám is és oda az egész estém.
Amíg ezeken bosszankodtam magamban, meg is érkeztem keresztanyám lakásához. A lakólistából kikerestem a nevét, majd beütöttem a lakása számát a kaputelefon billentyűzetén.
-Halló? - szólt bele valaki, aki nem keresztanyám volt. Egy fiatal lány kissé szomorkás hangja volt az.
-Én vagyok!
-Kicsit konkrétabban…
-Ádám.
-Ja. Nyitom, gyere!
A kapu kinyílt, én pedig bementem a lépcsőházba, két emelet múlva pedig megálltam a megfelelő ajtó előtt. Vártam. Aztán még vártam. És vártam még egy kicsit.
-A másik jobbra, Sherlock! - mondta unokahúgom a hátam mögül.
Megfordultam és egy kicsit meglepődtem. Inkább nagyon. Unokahúgomat három éve láttam utoljára és megnőtt. Minden értelemben. Az arcát nem láttam a lépcsőház félhomályában, csak azt, hogy körülbelül velem egy magas lett.
-Na, gyere be! - hallottam hangjában azt a jellegzetes türelmetlenséget, amit szinte minden fővárosi ember hangjában hallok.
Szó nélkül megindultam. Odabent kötelező puszi, ölelés. Levettem a kabátomat és cipőmet, majd letelpedtem mellé a nappaliban a kanapéra. Ő nézte a tévét én pedig elővettem a laptopom és dologztam. Közben beszélgettünk. Megbeszéltük, hogy ki hogy van a családban, ki mit csinál, hol doglozik. A szokásos kötelező körök. Mondta, hogy keresztanyám is jön nemsokára, tíz perc múlva végez a munkahelyén. Szó esett unokaöcsémről is, aki időközben az általános iskola igazi sztárjává vált a fociban nyújtott, elvileg páratlan teljesítménye miatt.
-De pesti vagy… - jegyeztem meg hívösen, amikor már sokaid alkalommal használta "a" névelővel a testvére nevét.
Egy fél perc néma csönd után mindkettőnkből jókedvű nevetés tört ki, ami ráfért mindkettőnkre. Ezután megtört a jég, amit talán az okozott, hogy jó ideje eltávolodtunk egymástól, vagy mindkettőnk jelenlegi helyzete.
-Kérsz valami rágcsát? Van itthon még talán valamilyen keksz.
-Ez nem is olyan rossz ötlet - válaszoltam neki.
Átlépett a konyhába, ami szó szerint egy lépésre volt, felkapcsolta a kis villanyt és elkezdett kutatni a fiókban. Ekkor tűnt csak fel, hogy mennyire nagyon felnőtt. Egy fehér testnadrág volt rajta és egy fehér, feszülős trikó. A teste annyira nőies, tökéletes és izgató volt, amilyenre még csak álmomban sem gondoltam volna. Hosszú combok, olyan feszes és kerek fenékkel, hogy a pohár is megállt volna rajta. Nem nagy, de szép, formás mellek. Fázott. Legalábbis erre engedtem következtetni azt látva, hogy a megduzzadt mellbimbói majd átvágták az anyagot.
Elkaptam a tekintetem és éreztem, hogy vörös lettem hirtelen, akár egy rák. Ez volt a kisebb baj. A nagyobbik és egyébként ez okozta a kisebbiket is, hogy egy röpke másodperc alatt nem csak az arcomba jutott több vér a kelleténél.
-Meleged van? Nyissak ablakot? - kérdezte, mikor visszahuppant mellém kezében egy zacskó chips-szel.
Nagyon nehezen ránéztem. Aranyszőke hajtincsei belelógtak szemébe, ami kéken ragyogott az éjszakába. Szemei befelé fordultak, kislányos arckifejezéssel bámulta egy-két pillanatig, majd egy nagy levegő után odébb fújta az eltévedt hajszálakat. Ez a cselekvés sor mintha lerombolt volna egy gátat, ami mögött gyermekkori emlékek százezrei várták, hogy rendíthetelenül előre törjenek. Így fújta el a haját, amikor még homokvárat építettünk a játszótéren, amikor először mentünk állatkertbe vagy amikor kislányként a hiszti nevű, a szülők által kivédhetetlen technikával próbálta elérni azt, amit épp meg akart kapni. Elmúlt - gondoltam magamban. A pillanat zavarában előállt vonzódás elmúlt, amikor újra ott ült mellettem és újra csak az unokahúgom volt, akivel hosszú éveken át elválaszthatatlanok voltunk egymással.
-Nem, nincs melegem. Igazából most pont kellően érzem magam - éreztem, ahogyan mosolyra húzódott a szám.
-Ahha - mondta kissé értetlenkedő hangon.
Nemsokára tényleg megérkezett keresztanyám, hozott vacsorát is. Körbeültük a földön a kanapé előtt lévő dohányzóasztalt és ettünk. Közben vele is megejtettük a kivel mi újság beszélgetést.
Vacsora után elmosogattam, zuhanyoztam és fogat mostam. Mire átadtam Kittinek a fürdőt, keresztanyám már elő is készítette a kanapét az éjszakára.
-Én fogok ott aludni! Ti aludjatok bent a hálóban - szólt, amikor le akartam feküdni.
-Dehogyis! Jó lesz i…
-Ne vitatkozz! Én úgy is megyek dolgozni korán, én nyitok holnap. Csak felvernélek.
Nem szerettem vitatkozni, inkább ráhagytam és bementem a szobába. Ahogy lefeküdtem, szinte rögtön el is aludtam.
A következő napokban szinte így telt a fárasztó muka után az összes estém. Keresztanyémékhoz. Tévé Kittivel, amíg meg nem jön a vacsi. Zuhany, alvás. Aztán az egyik este nem tudtam elaludni addigra, mire Kitti is bejött aludni. Ő sem volt álmos. Síri csendben feküdtünk egymás mellett, háttal a sötétben. Majd egyszercsak elkezdtünk beszélgetni - bár arra már nem emlékszem, hogy melyikünk kezdeményezett. A vége az lett, hogy átbeszélgettük az éjszakát, hol komoly témákat érintve, hol teljesen értelmeteln hülyeségeket szajkózva. Újra egymásra találtunk.
Megváltoztak az éjszakák. A hosszú alvások helyét hajnalba vagy reggelbe nyúló beszélgetések vették át és réjöttem, hogy az a lány, aki nemrég még a Barbie babákat tartotta a legfontosabbnak az életben, nem csak testileg, de szellemileg is felnőtt.
Egyre több időt töltöttünk együtt, kajáldákba jártunk, moziba mentünk, sétáltunk a parkban. Már-már vártam, hogy mehessek haza és találjunk ki valami programot délutánra Kittivel. Mondhatni legjobb barátok lettünk. Már akkor is együtt aludtunk, ha keresztanyám éjszakás volt.
A fák már megkopaszodtak, mire végeztem a budapesti munkámmal. Ez egy szerdai napra esett, úgy döntöttem, hogy péntekig még maradok. Mint minden este, akkor is sokáig beszélgettünk.
-Kérdezhetek valamit? - és elpirult, de nagyon. Szinte lángolt az arca.
-Persze, nyugodtan!
A szemembe nézett, majd hirtelen lesütötte azt, megnyalta ajkait, majd szóra nyitotta száját, de azon egy hang sem jött ki.
-Van valami baj? - kezdtem megijedni.
-Szerinted…
-Igen?
-Szerinted… én szép vagyok? - nem tudtam igazából hovátenni a kérdést. Kék szemei félénken megtalálták az én szemeimet, ekkor pontosított: - Úgy értve, hogy… vonzónak találsz, mint nőt?
Síri csend. Nem tudtam, mit kellene válaszolnom erre a kérdésre, hogy válaszolnom kellene-e egyáltalán. Végül a visszakérdezés mellett döntöttem.
-Miért kérdezed ezt?
-Csak úgy… - közben a falat bámulta könnybe lábadt szemekkel.
-Nem kérdez az ember ilyeneket… csak úgy… az unokatesvérétől…
-Feri ma szakított velem. - Feri és Kitti már egy éve együtt voltak. A családban mindenki csak Rómeónak és Júliának hívta őket. Soha nem találkoztam a sráccal, de a hallottak alapján biztosra vettem, hogy még sokáig együtt lesznek. - Azt mondta, hogy… - szipogott -, hogy nem akarja egy melletlen zsiráf mellett elvesztegetni a legszebb éveit.
-Mekkora egy fasz - szaldt ki a számon a felismerés. - És csak így a semmiből? - megrázta a fejét. -Akkor már korábban is gyökér volt? - bólogatott.
-Azt hittem csak a felvételi miatt stresszel először, azért olyan rideg mindig… Aztán ma rajtakaptam a Fannival… - megint szipogott. - Fanniról annyit kell tudni, hogy ő az osztályunk kurvája, tizenhetedik szülinapjára mellnagyobbítást kért a szüleitől… és… nem is tudom, azt hittem boldogok vagyunk… - sírni kezdett.
Magamhoz öleltem és nyugtatni próbáltam, elmondtam neki, hogy még nagyon fiatal és mindenki túl esik ezen. Próbáltam más témát feldobni, hogy eltereljem a gondolatait, de csak reszketett és sírt.
Aztán egyszer csak abbahagyta, mintha kis manók elzárták volna a csapot, amely a könnyeit biztosította. Elment megmosakodni, majd mikor visszajött, jó éjszakát kívánt és megfordult, hogy aludjon.
-Egyébként… szerintem gyönyörű vagy… - súgtam a sötétbe, miután légzése egyenletessé és lassúvá vált.
-Köszönöm! - súgott vissza a sötét pár másodperc múlva, nem kis meglepetésemre.
Másnap este elmentünk moziba, aztán kajálni. Elég későn, úgy tizenegy körül értünk haza. Jól éreztük magunkat és úgy láttam Kittin is, hogy nagyon jót tett neki ez a délután. Keresztanyám éjszakás volt, így megint csak ketten voltunk a lakásban. Még bekapcsoltuk a tévét a nappaliban, mivel nem voltunk álmosak. Valamilyen horrofilm volt műsoron. Egyébként itt megjegyzem, hogy nem igazán voltam, vagyok és leszek oda a műfajért. Megijeszteni nem igazán sikerült még horrofilmnek, félelemben tartani sem, de alapvetően nem látom értelmét. Mindegy, Kitti nézni szerette volna, hát néztük.
Úgy voltam vele, ha ez neki segít elterelni a gondolatait, hát egye fene. Én is túlestem anno az első szakításomon és én sem viseltem túl jól.
-Ádám?
-Igen?
-Odabújhatok hozzád? - kérdezte remegő hangon, kitágult pupillákkal.
-Nézhetünk ám mást is…
-De érdekel mostmár a vége! - majd odabujt, én pedig átöleltem.
Engem viszont nagyon nem érdekelt, sem a vége, sem a közepe, de a vége se. Így inkább előkaptam a telefonomat, gondolván hogy gyorsan elolvasok pár szakmai cikket.
Aztán úgy megijedtem, az hittem hirtelen összepiszkítottam magam. Nem a filmtől mondjuk, hanem attól, ahogy Kitti megijedt a filmtől.
-Jó, akkor most ezt elkapcsoljuk… - és már nyomtam is a gombot.
-Ne már! Mondtam, hogy érdekel!
-Szerintem még két ilyen jelenet és szívrohamot kapsz… te kis beszari.
-Micsoda? Beszari? Én? - majd elkezdte az oldalamat csiklandozni, ami nem volt más, mint az én gyengepontom. Vonaglottam, visítottam, tekergetem, próbálva kiszabadulni, de nem ment és már mindkét oldalam csikizte. Hirtelen az ölembe pattant és így jobb helyzetbe kerülve még kegyetlenebbül folytatta ellenem intézett támadását.
Ez hosszú percekig ment így, mire mindketten kifáradtunk. Kitti abbahagyta a csikizést, feje a vállamra zuhant és mindketten zihlálva kapkodtunk levegő után. Ajka hozzáért a nyakamhoz, ami egy láncreakciót indított be bennem. Hiába múlt el a levegő utáni veszett kapkodás, szívem egyre hevesebben vert és megmozdult odalent valami. Kővé dermedt egész testem, mozdulni sem mertem, csak reménykedtem benne, hogy egyedül én vettem észre.
Aztán hirtelen átölelt, szorosan a nyakamnál, mint régen.
-Köszönöm… te vagy a legjobb unokatestvér a világon… - és ezek a szavak megint lenyugtattak.
Én is átöleltem, és hosszú percekig ültünk így. Kitti elhúzódott végül, de az ölemben maradt, nekem a kezem a hátán és csak merengtünk egymás szemébe. Újra úrrá lett rajtam az az érzés, amelynek nagyon nem lett volna szabad engednem. A következő pillanatban pedig, mintha a karjaim önnálló akaratra keltek volna, magamhoz húztam őt. Az orrunk hegye már majdnem összeért és csak néztük egymás szemét és saját magunkat is, a másik szemén. Egyikünk sem értette igazán, hogy mi történik velünk, de mindegy is volt már, hiszen elvesztettük az irányítás. Kitti lehunyta a szemeit és telt ajkait az enyéimhez tapasztotta.
Először csak puszilgattuk egymás száját, majd bekapta az ajkaimat, mígnem végül utat találtak nyelveink a másik szájába. Szenvedélyesen csókolóztunk Ő és én, egyre szorosabban tartva a másikat. Körülbelül öt másodperc kellett hozzá, hogy megkeményedjek a heves csókok hatására és addigra már kezeim is felfedező útra indultak gyönyörű testén. Először egyre fentebb kúsztak, beletúrtak aranyló fürtjeibe, majd újra elindultak lefelé és meg sem álltak a fenekéig. Először csak óvatosan hozzá értem, simogattam, majd határozottan, de mégis gyengéden megmarkoltam. Életemben nem fogtam még ilyet. Tökéletes volt.
Kitti is megérezhette, hogy felálltam (persze, hogy megérezte, hiszen pont rajtam ült), mire csípőjét lassú, ritmikus táncra fogta ölemben.Elengedtem a fenekét és most az oldalára helyeztem a kezeimet. Azt az előbb már éreztem, hogy most sincs rajta melltartó, így fentebb nyúltam, a melleihez. Tökéletesek voltak. Nem túl kicsik, nem túl nagyok, pont jó méretűek. Jobb kezemmel szorgosan markolgattam jobb mellét, bal kezemmel pdig visszatértem a fenekéhez. Kitti hagyta abba a csókot. Nagyokat nyögdécselve folytatta a ringó mozgást az ölemben. Egyre gyorsabban és ezzel párhuzamban egyre nagyobbakat nyögött.
Hirtelen abbahagytuk. Megint ziháltunk és mind kettőnkben tudatosult, hogy mit is csinálunk. Elengedtem a seggét és a mellét, de le nem vettük a másikról egy másodpercre se a pillantásunkat még egy ideig. Aztán Kitti felpattant, beviharzott a szobába és becsukta az ajtót. Aznap este eldöntöttem, hogy még másnap délelőtt elindulok haza Pestről és meg nem történtnek tekintem a korábbi eseményeket.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!